2008. október 12., vasárnap

Kis éjszakai történelemóra 4. rész

Üzemigazgatóságunk a minap felébresztette a régóta szunyókáló hisztoretrautát, hiszen még messze nem fejezte be, amit elkezdett – az Éjszakai átszálló történetének első esztendejéről ugyan előadta a legfontosabb tudnivalókat, ám arról, hogy a következő években hogyan alakult, miben módosult az utazóközönségnek nyújtott szolgáltatás, arról még alig-alig szólt…

A 2004-es átszállások sora azzal kezdődött, ami az előző esztendőben kimaradt – no nem M. Rezső /54/ és R. Sándor /59/ visító-performanszával (amint arról korábban már szó volt, ezt a produkciót a csatlakozáslétesítés-koordinátor örök időkre a feledés homályába veszejtette), hanem R. Artúr /36/ Martinász-éjszakájával. Megjegyzendő, hogy a projekt szerzősége mind a mai napig tisztázatlan: a kiállítást megnyitó Sz. István /38/, valamint a paravánt elkészítő P. Péter /34/ ugyanis állítják, hogy a vásári látványosság ötvözését egy Dunaújvárossal kapcsolatos sztereotípiával ők találták fel. A vita ízlés szerint folytatható akár az idők végezetéig, ám ami tényként mindenképpen leszögezhető az az, hogy tulajdonképpen ez a 2003-ból átmentett megmozdulás jelölte ki az aktuális, „múltban oldódó” tematikát. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy mindezek ellenére nem ez az akció teszi különösen fontossá a 2004. esztendőt az Éjszakai átszálló történetében.
Ha a kiállítások között kutatunk, a fentinél lényegesen jelentősebb a Hasadtra fújni egy hajnalt avagy Keserue Zsolt és Várnai Gyula bemutatja Lipics Vilmost – utóbbi ugyanis egy olyan, gyakran és könnyen elfeledett személyisége a helyi (képző)művészeti szcénának, akit tehetsége sokkal érdemesebbé tesz a nyilvános bemutatásra, mint pályatársai többségét. Önérvényesítés-akrobatikában viszont pocsék. K. Zsolt /40/ és V. Gyula /52/ éppen ezt ismerték fel – és amint azt az erről szóló, eddig titkosan kezelt iratok tanusítják, azon túl, hogy lemondva önmaguk ajnározásáról önálló kiállítást rendeztek L. Vilmosnak /46/, az installációra fordítható összeget is felajánlották neki, művészellátós vásárlási utalvány formájában, megalapozva ezzel az alkotómunka lehetőségét a közeli jövőben, legalább néhány hónapra. (folyt. köv.)

Nincsenek megjegyzések:

 
Clicky Web Analytics