2010. szeptember 28., kedd

Jövőbemutató visszatekintés

Nyakunkon a nagy események! Egy hónap múlva 28-án Éjszakai átszálló, míg két hónap múlva El Clásico. Més que una exposició, més que un club!
De hogy kapcsoljuk is e kettőt, mármint a labdarúgást és az illúziót (mint az idei Éjszakai átszálló központi témáját) idézzünk fel egy hírt az nso 2010 augusztusi archívumából - természetesen az augusztus 28. napjáról – melynek címe: Kik kaptak ki Togo színeiben Bahreinben?

Kedden Bahrein labdarúgó-válogatottja felkészülési mérkőzésen hazai pályán 3–0-ra nyert Togo legjobbjai ellen. Eddig legalábbis így tudták az ázsiai országban, ám kiderült, hogy egy „áltogói” csapatot vertek meg. A találkozó a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) honlapján is megtalálható volt, ám a Togói Labdarúgó-szövetség közleménye szerint nem hazájuk fiai léptek pályára Bahreinben.
Az Europe 1 nevű francia rádióadó értesülései szerint egy csaló futballügynök – akinek neve és nemzetisége nem ismert – szervezte meg a meccset az Ázsia-kupára készülő bahreinieknek. A vendégek vérszegény produkciója meglepte a bahreini szövetség vezetőit, akik csak a mérkőzés után értesültek róla, hogy ellenfeleik valójában nem azok voltak, akiknek hitték őket.
„A »togói« játékosok gyenge játéka meglepetésként ért bennünket, de hogy egy fantomcsapattal volt dolgunk, az egyszerűen hihetetlen" – nyilatkozta a Bahreini Labdarúgó-szövetség egyik tagja.
Christophe Tchao, Togo sportminisztere elmondta, náluk senki sem volt tudatában, hogy a nevükben valakik válogatott mérkőzést játszanak: „Senki sem tudott közülünk erről az összecsapásról. Vizsgálatot indítunk, hogy kiderüljön, kik állnak ennek a hátterében" – mondta a sportminiszter.
Az igazi togói válogatott egyébként múlt szombaton Botswanában lépett pályára Afrika-kupa-selejtezőn. A 2–1-re elveszített meccs után a togói szövetség tájékoztatása szerint valamennyi játékosuk visszatért a klubjába.

2010. szeptember 26., vasárnap

éá-szótár

Üzemigazgatóságunk kommunikációs alosztálya nyolc év (halandzsázás) után szükségét érezte, hogy az Éjszakai átszállóval kapcsolatos fontosabb fogalmakat szótárba rendezze és értelmezze – egész egyszerűen azért, mert néha már mi sem tudjuk hirtelen, mi mit jelent(ett).
Terminus technikusaink e gyűjteménye – melynek tervezett bővítéséhez feltétlenül szükségünk lesz dzsentroid emlékezetére és hermeneutikai készségére, bármily restikoptatta is – minden kedves utasunk és kollégánk számára
hozzáférhető a honlapunkon.

ÁLLÁSAJÁNLAT

Az Éjszakai átszálló Üzemigazgatósága pályázatot hirdet TÉRMEGFIGYELŐ-GYAKORNOK munkakör betöltésére. Feladat: fotódokumentáció készítése a 2010-es Átszálló programjairól.
Elvárások: jó kompozíciós érzék, dinamizmus, önálló munkavégzés, megbízhatóság. Előny: saját perfekt vagy imperfekt, de mindenképpen digitális fotóaparát.
Amit kínálunk: fiatalos csapat, változatos munka, megjelenés az Éjszakai átszálló honlapján és szóróanyagain, kapcsolatépítési lehetőség, versenyképes referencia, minden estére restikompatibilis állapot (alkohol nélkül is!)
A megbízás határozott idejű: 2010. október 28-tól 29-ig szól. Munkavégzés helye: az Éjszakai átszálló állomáshelye (Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros, Vasmű út 12.); ideje: naponta 17:30-tól 24:00-ig. Jelentkezni 2010. október 3. éjfélig az atszallo@gmail.com email-címen lehet.

2010. szeptember 25., szombat

Kukkerkutatás

Az erre vonatkozó felmérések megállapították, hogy az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságának eddigi dolgozói között a szemüvegesek aránya 38,7%, míg a nem szemüvegeseké 58,1%. A hiányzó 3,2% Farkas Péter hobbimálházó, aki „nem szemüveges, de kéne neki.” Az éá statisztikusai ezzel együtt állítják: a szemüvegesek aránya valójában közel 42%, míg a nem szemüvegeseké az 55%-ot sem éri el. E meggyőződésük alapjául az a hipotézis szolgál, hogy Gutrai Renátó (a fotón jobbra) csak hiúságból nem viseli az okuláréját. Állításuk azonban nem nyerhet bizonyítást - persze nem is cáfolható -, míg az érintett hallgat.

2010. szeptember 2., csütörtök

Dubstep - Breakbeat manipulációk...


Ugyan a teljes programot még fátyol borítja a nyilvánosság előtt, a felkért résztvevők azonban nem tétlenkednek. Eminenségükről tesznek tanúbizonyságot például a szombaton, Mozipresszóban fellépő úriemberek. Ők már a nagy alkalomra készülnek. Addig is tessék menni és megdicsérni őket.

Vonatfütty, jó hangulat és kis zenei fogalommagyarázat ütemekben szeptember 4-én 21 órától a Mozipresszóban. Járatindulásra előkészítenek és oktatnak: Sabazz, Rozsomák és Ivory Memory.
 
Clicky Web Analytics