A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üvegvagon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üvegvagon. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 16., szombat

Üzemigazgatósági beszámoló

Tisztelt Elnök-Távvezérigazgató Asszony!

Az üzemigazgatóságon ülve írom e sorokat, de csak azért, mert még nem sötétedett ránk. Nem gondoltam, hogy ilyen komoly árat kell fizetnem azért, hogy szsz-t felfogadom hobbimálházónak az Éjszakai átszállóra. Cserébe ugyanis késő, nagyon késő esténként a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségében kell robotolnom. Még kávét sem adnak. A gondolatjelet ötujjas betűkombinációval tudom csak előcsalni a masinájukból, ami németül ad utasításokat és tesz fel kérdéseket. Berlin…

Amint azt Ön is tudja, oda vágyom, de az Idővagon arrafelé sajnos nem közlekedik. Csak Dunaújvárosban. A Kortárs Művészeti Intézet jelenéből indulva Újváros múltjába szállítja az utasokat öt napon át. Az ICA-D hőskoráról – Önnel ellentétben – semmi személyes emlékem nincs, mint ahogy többnyire azokról az időkről sem, amelyeket úticélként megjelöltünk. 1953. november 20.? Még a szüleim sem éltek – de apám még Sztálinváros szülöttje volt. ’63, ’73… semmi. Viszont 1983! Fantasztikus év volt – mondanám, de ebben nem vagyok teljesen biztos, csak abban, hogy egy padban ültem Farkas Csabával, a november 22-én fellépő Dalai Dávid énekes-basszusgitárosával. Iskola után náluk telefonbetyárkodtunk. Akkoriban nem tűnt muzikális alkatnak, így kissé meglepett, mikor szűk egy évtizeddel később nagybőgőt cipelni láttam. Illetve nagybőgőtokot. Mert persze lehetett benne bármi. Ekkor már a gimnáziumba járt, ahol a csapból is a JKE folyt – a dobok mögött Frenkkel, aki egy nappal korábban, november 21-én fog átszállni. Nem szerettem a JKE-t. Rudasosként nem is szerethettem. The End – Mihók Attilával a dobok mögött. Aztán sportváros lettünk…
De ’93-ban még mindenki zenész akart lenni, akire akkoriból emlékszem. És mint kiderült, akikkel később ismerkedtem meg, azok javarésze is. Késmárky Szabolcs, a szombati Band in the Pitből ekkor már elég ügyesen pengetett. (Itt jegyzem meg halkan, hogy pengethetne nekem is a dalcímekért, de még jobban örülnék, ha a nevemet nagy betűkkel felírnák a zenekar pólójának a hátuljára. Vagy legalább kávé…) Vele viszonylag gyakran találkozom, így sok a közös témánk, de például Szekeres Andrással vasárnap nem nagyon fogok tudni miről beszélgetni, mint a garázssorokról, vagy maximum, hogy kinek a hibájából nem lettem rock-gitárhős. Szerintem ez az ö felelőssége. Mindig a tanár a hibás.
Ezekről az időkről Szekeres fellépése után lesz egy kis eszmecsere az akkor még csak 18-20 év körüli, de a kor ikonikus dunaújvárosi (rém)polgárainak számító meghívottak részvételével – amihez hangulatjavítóként Töki szolgáltat majd odaillő zenét. Ez lesz az Idővagon végállomása.

Nem Berlin. De majd csütörtökön a Kirúg Hüméres Arafattal beszélek róla. Meg Horváth Tiborral – de ez már egy másik üzemigazgatósági beszámoló témája lesz.

Tisztelettel:
az állomásfőnök

Fotó: Koncsek András
In. Dunaújvárosi Hírlap. 2013. november 16. 10. o.

2013. november 14., csütörtök

Kisiklástan

Olvasói levél a fényestekintetű F. Tamás esztéta, főkurátor és mint a mai DH-ban olvashattuk: Szerkesztő Úr kezeügyébe! 

Kedves Tamás, Kedves Átszálló! 

Magam és a városlakók döntő többsége is örömmel konstatálta, hogy végre hosszas küzdelmek után sikerült kiírniuk az újságból ezt a nyomorult sz.sz-t, aki mint tudjuk mindig ott pöffeszkedett és írt össze baromságokat az É.Á. aktuális rendezvényeiről. 
Nyitott szívvel vettük azt is - mint az lényeglátó és szellemileg épületes írásában olvasható -, hogy még a nevét sem említik a kiváló cikkben. Pedig, a nyomorult sz.sz még több piaci italmérésben is azzal dicsekedett, hogy ő maga ajánlotta Frenket és miegymást az idei idővagonba. Lófaszt hát a seggébe! 
A kiíratás sorsára került a korábban szintén átszállós kollégaként említett Íjjas Bernadett is. A magunk részéről ebben sem látunk semmi kivetni valót, félre az öntömjénezéssel. 
Csak az nem derül ki az újságból, hogy akkor mi furulyás ízé lesz jövő héten a KMI-ben. Nem tagadhatjuk el, hogy ama gyanú ül tort szívünkben, hogy a fent idézett cikket mégis a nyomorult sz.sz követte el. Csak reménykedünk, hogy Fehérvári doktor hithű és becses szavait olvashattuk a mai lapszámban. Tartsa meg jó szokását a mindenható Padisáh! 

Kedves Tamás, Kedves Átszálló! Ölelő szeretettel várjuk a rendezvényt, munkájához további sok sikert kívánnak a Nappali Peron dezinformációs iroda dolgozói. Úgy mint a nemzet és az ország, plusz lapcsoportunk nevében: Ámen.

2010. szeptember 25., szombat

Kukkerkutatás

Az erre vonatkozó felmérések megállapították, hogy az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságának eddigi dolgozói között a szemüvegesek aránya 38,7%, míg a nem szemüvegeseké 58,1%. A hiányzó 3,2% Farkas Péter hobbimálházó, aki „nem szemüveges, de kéne neki.” Az éá statisztikusai ezzel együtt állítják: a szemüvegesek aránya valójában közel 42%, míg a nem szemüvegeseké az 55%-ot sem éri el. E meggyőződésük alapjául az a hipotézis szolgál, hogy Gutrai Renátó (a fotón jobbra) csak hiúságból nem viseli az okuláréját. Állításuk azonban nem nyerhet bizonyítást - persze nem is cáfolható -, míg az érintett hallgat.

2008. november 20., csütörtök

Átszállófenntartó penzum


Egy-egy üzemigazgatóság életében évente akár többször is eljön az a pillanat, amikor – eleget téve kötelességének – szakmai beszámolókkal traktálja járatainak fenntartóit, támogatóit. Az Éjszakai átszálló állomásfőnöke többek között a mai napot is erre szánta: itt olvasható jelentését a Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Szakmai Kollégiumához juttatta el, pozitív megítélésben reménykedve.

Lehetséges-e klinikai környezetet hitelesnek tűnő módon imitálni, hatékony – ám teljesen egyedi, előkép nélküli – ambuláns kezelést folytatni egy művészeti intézményben, galériában úgy, hogy a külsőségekről (zöld csempék, fehér vaságyak, szúrós fertőtlenítőszag) teljes egészében lemondunk és szakemberek (orvosok, addiktológusok) közvetlen segítségét sem vesszük igénybe?
Az Averziós terápia címmel megrendezett (Elmewellness-szálló munkacímen előkészített) kiállítás- és programsorozatnak az esemény kurátora számára ez volt az egyik legfőbb kérdése. A közönség persze – a korábbi tapasztalataiból kiindulva – ennél jóval pragmatikusabban közelített a projekthez: egyszerűen jól kívánta magát érezni, amire a koncertek és a dj-setek garanciát jelentettek. Ám a publikum a zenei rendezvények mellett nem csupán nagy számban, de ráadásul aktívan vett részt a képzőművészeti szekció történésein is. Ez viszont azt bizonyítja, hogy a bemutatott projektek műfaja és az általuk feszegetett probléma a legmeghatározóbb abban, hogy az emberek hajlandók-e bevonulni öt napra egy „művészeti klinikára”, elfogadni azt, hogy bár kiállítás-látogatóként érkeztek, páciensként vannak jelen – és mindent megtenni annak érdekében, hogy „gyógyultan” térhessenek haza. Meglepő ötletek és megfelelő kommunikáció szintén elengedhetetlen ehhez – ám amennyiben ezek, mint alapfeltételek adottak, máris garantált, hogy nem csak egy intézmény állandó vendégeit aktivizálják, hanem az éppen csak betévedő látogatókat is.
Ez utóbbi azért különösen fontos, mert az immár hatodik alkalommal megrendezett Éjszakai átszálló eredeti célja éppen az, hogy azokat is bevezesse a kortárs képzőművészet világába, akik egyébként nem érdeklődnek iránta (vagy legalábbis nincsenek még ennek tudatában). A célközönség mindig a húszas évei fordulóján járó generáció, a program összetétele is ennek függvényében készül el évről évre – ám megjegyzendő, hogy idén az idősebbek, a 30-as, 40-es, sőt 50-es éveikben járók is nagyszámban részt vettek az eseményen, estéről estére.


PROGRAM ÉS PROGRAMSTRUKTÚRA

Az Éjszakai átszálló hagyományos struktúráján (naponta este 8-tól kiállítás a Kortárs Művészeti Intézet Pincegalériájában, este 9-től koncert és/vagy dj az Intézetben működő kávéházban) ezúttal változtattunk: általánosságban azt mondhatjuk, hogy az öt nap alatt megrendezett huszonkét programot négy szekcióra bontottuk, amelyeket a Kortárs Művészeti Intézethez tartozó négy különböző helyszínen bonyolítottunk le (kisebb – szakmai illetve technikai szempontból indokolt – variációk persze voltak):

1. naponta 12:00-tól 20:00-ig az Averziós terápia napi témáját előkészítő Művészetterápia az Intézet előtti füves területen két graffiti-művész, Pinke Csaba és Kaszás Gábor, valamint dj Simon részvételével
2. naponta 20:00-tól interaktív kiállítás a Pincegalériában, ahol az Averziós terápia egy-egy lépésén jutott túl a közönség a meghívott, naponta változó összetételű művészpárok és -csoportok vezetésével
3. naponta 21:00-tól koncert a Kortárs Művészeti Intézet Uitz Termében
4. naponta 22:30-tól afer-party a Kortárs Művészeti Intézet kávéházában

A délutánonként, szabad téren megrendezett programot nem csak a művészeti értéke miatt illesztettük be, hanem egyéb szakmai okokból is: részben a graffiti műfajában rejlő PR-lehetőségek kiaknázása, részben pedig a folyamatos jelenlét, a figyelemfelkeltés céljából (fontosnak tartottuk ugyanis, hogy az aktivitásunk ne csak az esti órákban keltse fel a járókelők figyelmét).

A szűkebb értelemben vett kiállítás-sorozat egy öt, egymást követő, egymásra épülő lépésből álló terápiaként valósult meg, a probléma felvetésétől egészen a kiépítkezésig. A csoportfoglalkozás jellegű projektek – amelyek leginkább a Public Art műfajába sorolhatók, de amelyek számtalan, a társművészetekből vett elemet is felhasználtak (pl. színházi felolvasópróba, utcazenélés) – a párkapcsolatokkal és a szexuális élettel kapcsolatos problémákat, elfojtásokat igyekezték elemezni. Az öt lépést a következő művészpárok (akik házas- vagy élettársi kapcsolatban állnak), illetve művészcsoportok dolgozták fel:

1. lépés: A probléma beismerése
Páhi-Fekete Noémi, Páhi Péter
2. lépés: Az ellenkező nem demisztifikációja
Fischer Judit, Mécs Miklós
3. lépés: Nemi identitásunk újrafelfedezése
Góg Emese, Lovas Dávid, valamint Molnár Tünde, Perness Norbert
4. lépés: Szexuális életstílus-szimuláció
Guth Tímea, Reiner Gyula (közreműködött: Hadnagy Gábor)
5. lépés: Kiépítkezés
Baróthy Anna, Füredi Tamás, Horváth Tibor (közreműködött: Fehérvári Tamás, Késmárky Szabolcs)

(Az ötödik, lezáró napon az Éjszakai átszálló stábjának tagjai voltak a kiállítók, hiszen ők voltak azok, akik az előző négy lépésre a legpontosabban tudtak reflektálni.)

A koncertek és a dj-k partyjainak sorát – amennyire csak lehetett – szintén igyekeztünk úgy összeállítani, hogy azok hangulatukban, üzenetükben összhangban legyenek az Averziós terápia napi problémakörével.
Fontos volt ugyanakkor az is, hogy a zenei programok is erős képzőművészeti vonatkozásokkal rendelkezzenek. Ezt részben a fellépők személye – például Berger Dalma médiaművész (Esclin Syndo, Realistic Crew) vagy dr. Petrányi Zsolt (dj KEN) – garantálta, részben pedig FARKAS (Kiégő Izzók) és KRULF (ITP) vj-setjei.


REKLÁM- ÉS PR-TEVÉKENYSÉG

Az Éjszakai átszálló történetében most először dolgoztunk ki több csatornát is hatékonyan használó reklám- és pr-stratégiát.

1. hagyományos formák:
- a nyomdai kivitelezésű, egyedi formátumú meghívók, amelyek elsősorban a Kortárs Művészeti Intézet levelezési listáján szereplő személyekhez és intézményekhez jutottak el, bár flyerként is felhasználásra kerültek
- interjúk és sajtóanyagok folyamatos publikálása már bő két hónappal a program megkezdése előtti időponttól
- Averziós terápia reklámfilm – 2006 után ismét
- szoros együttműködés több, az Éjszakai átszálló célközönsége által olvasott-hallgatott médiummal (Dunaújvárosi Hírlap, Dunaújváros Online, EL-DO Rádió, TILOS Rádió)
2. alternatív formák
- főként a Street Art eszközeinek (matricák, házikészítésű plakátok) tervszerű használata
- freecard-kampány
3. önálló honlap és blog
- egy önálló Éjszakai átszálló-honlap szükségessége már 2006-ban felmerült, ám akkor – anyagi okokból – nem készülhetett el, idén viszont – hála a DunaNet Design Studio anyagi és szakmai támogatásának – lehetőségünk volt rá
- a honlapot a „hivatalos” információk közzététele és a(z évekre visszamenő) dokumentáció elérhetősége érdekében tartottuk elengedhetetlenül fontosnak, ugyanakkor lényegesen könnyedebb formában, könnyedebb témáknak is szerettünk volna fórumot biztosítani – a munkanaplóként használt blog főként erre a célra szolgált: a szervezés kulisszatitkaitól kedve a stáb tagjainak a bemutatásán keresztül az Éjszakai átszállóhoz hasonló, országos és nemzetközi képzőművészeti események ajánlásáig sok minden helyet kapott rajta

A honlapot és a blogot – bízva abban, hogy a következő években is lesz módunk megrendezni az Éjszakai átszállót – folyamatosan fenntartjuk és bővítjük. Az előbbire igyekszünk feltölteni minden elérhető (álló- és mozgó) képi dokumentumot, illetve az átszállóról megjelent publikációkat is.


A PROGRAMSOROZAT EREDMÉNYEI

Nem csak az adott napokon lemérhető siker, hanem a 2008-as programsorozat lezárását követő események is arra engednek következtetni, hogy az eredetileg kitűzött cél, a fiatalok, illetve a kortárs művészettel kapcsolatban averziókat táplálók megszólítására, bizalmuk elnyerésére és megtartására kifejezetten alkalmas egy Éjszakai átszálló-típusú, hasonló szemléletű és struktúrájú projekt. Egyrészt az idei „első látogatók” közül is többen visszatértek a Kortárs Művészeti Intézet egyéb, hagyományos jellegű kiállításaira, másrészt az átszálló programjának egyes elemeit – például a fentebb már említett felolvasópróbát – a résztvevő közönség a tervek szerint a későbbikben tovább folytatja, a saját szervezésében.
A 2008-as Éjszakai átszálló más területen is fontos sikereket könyvelhetett el. A sajtóval tartott kapcsolatot dicséri, hogy a Kultúrház stábja augusztus 29-én leutazott a Kortárs Művészeti Intézetbe forgatni – a műsor történetében először, ráadásul egy olyan pénteki napon, amikor a fővárosban is számtalan művészeti esemény közül is kiválaszthatták volna az anyagot.
Az Intézetet fenntartó Modern Művészetiért Közalapítvány és a DunaNet Design Studio közötti szerződés, illetve a DDS szakmai sikere pedig a non-profit és a profit-orientált szféra hatékony együttműködésére kiváló példa: az Éjszakai átszálló honlapja a „művészet” kategóriában megnyerte a Magyar Internet Média és Web Díj 2008 első helyezését.

2008. november 1., szombat

1per1

Az üzemigazgatóság elismeri, hogy az elrendezést tekintve szükség volt némi ügyeskedésre, de mindenképpen hangsúlyozza, hogy a IV/1. hónapos tervet – naponta egy bejegyzés közzététele – sikerrel teljesítette. A forgalomirányítón kívül kellett ehhez három állhatatos diszpécser, dzsentroid, emm a és travelcsanel munkája, no meg a MANCS, az MTI és a Népszabi Online mindig jókor publikált híradásai – hogy az időben született, meghalt, házasodott és elvált világpolgárok sokaságáról már ne is beszéljünk.
A 31/31-es átlag lehetett volna még jobb is, hiszen olyan sokat ígérő leiratok maradtak el, mint egy újabb Laszt Minit Dikta-Túra (argentín út Maria Eva Duarte de Perón és Juan Domingo Perón október 21-i házassági évfordulóján – ráadásul utóbbi születésnapja, míg előbbi alelnöki kinevezése is októberi keltezésű), vagy egy visszaemlékezés az első komoly – és kétségbeesett – sajtóvisszhangot kiváltó, a Földet megcélzó űrutazás 70. évfordulójára. A Világok harca című hangjátékról van szó, amely amerikai honpolgárok ezreit (más számítások szerint millióit) ösztönözte arra, hogy nyúlcipővel tömje tele az utazótáskáját.
A túristaosztályról a szexistára szóló átszállójegyek forgalma is tovább növelhető lett volna a mögöttünk álló hónapban. Iyari Limón egy, az AfterEllen újságírójának adott interjújában például azt találta mondani, hogy ha valaki megnézi az IMDb-n Efren Ramirez fotókollekcióját, akkor az egyik képen láthatja az eddig titokban tartott – és azóta már fel is bontott – házasságuk bizonyítékát, a férfi nyakláncán csüngő jegygyűrűt. Ez a furcsa titoktartás és az interjúból kibontakozó kevéssé tiszta elmeállapot a databázisra látogatók számára elgondolkodtatóvá tesz egy másik adatot: nevezetesen, hogy közbülső néven nevezett Pérez asszony 1998. október 21-én nem csak Efren, de mindjárt Carlos Ramireznek is örök hűséget esküdött. (E név persze elég gyakori, de az ügyet különösen gyanússá teszi az a tény, hogy Efren ikertestvérét is éppen így hívják.) Ugyanakkor biztosra vehető, hogy nem ez a zavar, sokkal inkább az indonéz parlament közelmúltbeli döntése vonta el az utazóközönség figyelmét azokról az előremutató lépésekről, mint amilyen a brazil munkaügyi minisztérium Interneten közzétett, a prostituáltak szexuális életstílusának optimalizálását célzó munkafüzete volt.
Ezen utóbbi témák elsősorban az Averziós terápia tananyagát bővíthették volna, viszont kínálkozott alkalom a továbblépésre a közlekedéskultúra tárgykörében is – többek között a TGV-WC veszélyes szívóhatásának elemzésével október 27-én. Sebaj! Senki ne búsuljon! A napi egyes átlag garanciája nélkül: majdmostnovember…

2008. október 23., csütörtök

Determinált zuhanás
(előadja: az igazság bajnoka)

Ahogy az várható volt, mind a éjszakai honlap, mind az átszálló blog látogatottságában visszaesés tapasztalható az elmúlt 31 napban az ezt megelőző, hasonló kiterjedésű időintervallumhoz képest (ám hogy miért mindig 31 napot mérnek a szakemberek, az örökre titok marad). Ennek azonban – kivételesen – semmi köze a világgazdasági válsághoz, hiszen általánosságban is elmondható, hogy azokat az állomásokat, ahonnan nem indulnak sem menetrendszerű-, sem különjáratok, nemigen látogatja az utazóközönség… Az Egy Másik Távirati Iroda e hónapban is közzétette üzemigazgatóságunk előző 31 napjára vonatkozó adatait.

EMTI (2008. 10. 23.) A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – a Google Analytics és (a változatosság kedvéért) az HiStats kapacitásának segítségével – nem pusztán reprezentatív, hanem mindenre kiterjedő felmérést végzett az Éjszakai átszálló elmúlt 31 napi forgalmára nézve. A kalibráció azt mutatja, hogy a peronok nem néptelenedtek el teljesen – annak ellenére sem, hogy az utolsó járat már bő másfél hónappal ezelőtt elhagyta az állomást.
A potenciális átutazók összesen 462 alkalommal keresték fel az átszálló honlapját, ami majdnem 15 ki nem bocsátott jegyet jelent naponta. Külön említésre méltó, hogy a kiürült állomáshely ellenére a jegyzett forgalmat nem eltévedt kalandorok bonyolították: ezt bizonyítja, hogy a visszafordulások aránya még ebben, a 2008. szeptember 22. és október 22. közötti holtszezonban sem érte el a 40%-ot – miközben az új látogatások aránya közel 8%-al nőtt, és így majdnem 60%-os. Igaz, a mért 38,1% visszafordulási arány 6,31%-al rosszabb, mint az előző időszak erre vonatkozó adata, ám például az állomáson eltöltött, egy utasra jutó tiszta átszállási idő 5 perc 7 másodpercről 6 perc 23 másodpercre emelkedett.
A számokat tekintve ugyan ebből a szempontból megkérdőjelezhető a kimutatások pontossága, de az bátran kijelenthető, hogy az átutazók többsége belföldi volt, és főként Budapestről érkezett az állomásra. A külföldi látogatók nem hivatalos versenyében Németország és az Egyesült Királyság fej-fej mellett halad – kiegészítésként ehhez csak annyit, hogy míg az előbbi az oldallátogatások számában vezet (3,67 vs. 2,67), addig a nagybritek lényegesen jobbak a webhelyen eltöltött idő tekintetében (átlagosan 5:30 perc szemben a 0:29 perccel). Az adatok alapján az is kiderül, hogy az európai lefedettség egyre nagyobb: elmondható többek között, hogy egy hollandiai látogatóval már ki van pipálva a Benelux államok sora is. Geográfiai előrelépésnek tekinthető továbbá, hogy egy, a Sydney Egyetemre bejáratos személynek köszönhetően már csak Afrika és az Antarktisz meghódítására kell koncentrálnia az Éjszakai átszállónak.
A blog esetében nem volt olyan mértékű a visszaesés, mint a honlapnál: az előző időszak 483 látogatója helyett ugyan csak 343 érkezett, és ez közel 29%-os visszaesés, ám ez a fővonalon majdnem 73% volt. A 343 turista összesen 973 műveletet eszközölt a vizsgált időszakban, ami viszont némi, az utazóközönség körében eluralkodó lustaságra utal, hiszen a hármas átlagot sem éri el a korábbi 3,4-hez képest.
A hazai látogatottsági arányok nem változtak, ugyanakkor a hátárainkon kívülre tekintve azt a tényt rögzítették a felmérések, hogy – az állandónak számító londoni és berlini lakosok mellett – elsősorban a közép-kelet európai országok nagyvárosainak polgárai érdeklődnek az átszálló kínálata, főként a Laszt Minit utak iránt. A KSH adatai viszont arra is rámutattak, hogy az újonnan indított Üzempszichiátriai Hírlevél – és ennek nyomán néhány csinos üzemigazgatóságai dolgozónő – a távol-keleti utazók, ezen belül Japán hím tagjainak figyelmét is felkeltette már.
A csinos lányok útvonalat erősítendő: az egész periódust figyelembevéve a legelszántabban Farkas Flóra utasellátó személyének köszönhetően jutottak el az állomásra a látogatók. Ezt a kitartást csak az utolsó néhány napban homályosította el A globális gumicukorteszt (ami vélhetően jórészt a nol.hu nem teljesen átgondolt béta verziójának tudható be).

2008. szeptember 23., kedd

Helyzet és jelentés
(előadja: a megfigyelő megfigyelője)

EMTI (2008. 09. 23.) A Központi Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozta az Éjszakai átszálló blogjának és honlapjának 2008. augusztus 22-től szeptember 21-ig terjedő időszakra vonatkozó látogatottsági adatait.

A Clicky által készített felmérésből kiderül, hogy a vizsgált 31 napban a munkanaplóként aposztrofált blogot 483 alkalommal látogatták meg és e látogatások során az érdeklődők, hozzászólók és szerzők összesen 1627 műveletet hajtottak végre – ami átlagosan 3,4 akció bejelentkezésekként, amelyek egyenként közel 5 percet vettek igénybe. A KSH ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ha valaki csak olvas, akárhány bejegyzésen rágja is át magát, azt mindössze 1 darab 5 másodperces műveletként értékelik.
A fenti periódusban a legaktívabbak Dunaújváros (199), Budapest (171), illetve London (15) lakói voltak. A legkülönösebb nap 2008. szeptember 5., amikor többek között São Paoloból, Manilából, Hong Kongból, valamint több Egyesült Államokbeli településről (például Columbus, Indianapolis, St. Paul), illetve európai kis- (Kronberg im Taunus, Sint-Niklaas stb.) és nagyvárosokból (például Barcelona, Athén) is érkeztek virtuális átutazók az állomásra.
A vizsgált időszakban a honlapot 951 érdeklődő 1707 alkalommal látogatta meg, átlagosan 5,03 percet eltöltve a – szintén átlag – 5,63 oldalon (ami összesen 9824 oldalmegtekintést jelent). A teljesen egyedi látogatók aránya 51,9% - ezzel szemben a visszafordulásoké csupán 31,81% (ez közel megegyező a teljes webhely-átlaggal).
Az állomáson nézelődők versenyében nagy fölénnyel vezetnek a budapestiek, őket a dunaújvárosi és a pécsi honpolgárok követik. A Google Analitics adatai szerint a legreménytelenebb helyzetben lévő, de legelszántabb átszállni vágyó Costa Ricában, egészen pontosan San Joseban él: ő 16,05 percet töltött el a menetrend beható vizsgálatával. (A korábbi időszak győztese a szaudi Rijádban szánt 7,54 percet ugyanerre.)

2008. szeptember 9., kedd

Az első - a legrosszabb mutatókkal

EMTI (2008. 09. 09.) A Központi Statisztikai Hivatal folyó év első nyolc hónapját vizsgáló adatai alapján 2008-ban – időarányosan – a dunaújvárosi Éjszakai átszálló telephelyén történt a legtöbb munkahelyi baleset.
A kimutatás szerint a leggyakoribbak a végtagokkal kapcsolatos sérülések voltak: a pénztárosnő bal lába már az első átszállás napján elfertőződött, míg az állomásfőnök – eddig ismeretlen okokból – a harmadik éjszakán a jobb lábára lesántult, az ötödiken pedig kificiamította a bal bokáját. Az átszálló dolgozóinak a felső végtagjai sem voltak nagyobb biztonságban: az állomás egyik hobbimálházójának jobb kezére először ráesett az egyik hangtölcsér-láda, majd néhány nappal később ugyanő – egy söröspohár asztalra-rögzítési kísérlete során – az egész tenyerét szétvagdosta, szintén a jobb oldalán.
Természetesen más típusú problémák is belejátszanak az Éjszakai átszálló elszomorító statisztikai mutatóiba: egy másik málházó sínszínpad-cipelés közben a derekát húzta meg, míg a kérdéses öt napban – az orvosi diagnózis szerint – egy nem hivatalos pályakarbantartó parlagfű-iszony miatt csak a szaruhártyájáig látott (a vizsgálatok később megállapították, hogy a bajt okozó növények nem az állomás környékén terebélyesednek).
A nyomozószervek és szakhatóságok a munkavédelmi előírások megszegésére utaló nyomokat, tényeket nem találtak, ugyanakkor kötelezték az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságát, hogy a következő években strapabíróbb söröspoharakat és könnyebb színpadelemeket használjanak – vagy strapabíróbb alkalmazottakat, könnyebb sérülésekkel.
 
Clicky Web Analytics