2008. október 24., péntek

Kis éjszakai történelemóra 6. rész

Ahogy azt az üzemigazgatóság által felbérelt hisztoretrauta az előző történelemórán már jelezte, azzal, hogy az Éjszakai átszálló a Mozaik egy darabkája lett, ugyan növekedett az állomásfőnök játéktere, ám hátulütői is voltak a csatlakozásnak. Most arra is fény derül, hogy mifélék.

Azzal, hogy 2004-ben a Mozaik Összművészeti Fesztivál keretén belül valósult meg, az Éjszakai átszálló önkormányzati támogatása egyik évről a másikra az ötszörösére nőtt. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy egy ötnapos rendezvényre semmivel sem nehezebb elkölteni egymillió forintot, mint kétszázezret – úgy pedig különösen nem, ha a költségvetésből más, az átszállások emlékezetességét és zökkenőmentességét a legcsekélyebb mértékben sem szolgáló projekteket is finanszírozni kell. Merthogy – mondhatni természetesen – a sok pénznek ára volt…
Azért rosszra – teszem azt szereposztó kupé közlekedtetésére – nem kell gondolni. Az üzemigazgatóság – az anyagi javakban dúskálásért cserébe – olyan programok megvalósítását vállalta pluszban, amelyek alapvetően nem álltak távol a profiljától: nevezetesen kreatív gyermekfoglalkozások megszervezését és lebonyolítását. Más megközelítésben viszont igencsak átszállóidegen vállalásról volt szó, hiszen – mivel az óvodások és kisiskolások éjszakai tömegközlekedtetése sem túlzottan népszerű, sem kifejezetten etikus nem lett volna – ezek a programok a napfényes(nek tervezett) koradélutáni időintervallumban kerültek meghirdetésre.
Komoly költségvetési kiesésről persze nem beszélhetünk, hiszen a teljes büdzsé alig öt százalékát emésztette fel a mellékvágány építés. Lényegesen nagyobb volt viszont a presztizsveszteség: a gyerekjegyek ugyanis nem az üzemigazgatóság épületébe, hanem a Petőfi Ligetbe és a BKMH kamaratermébe szóltak. Így a gyakorló pölyike, T. Zsófia /35/ – és egy évvel később a gyakorló édesanya, Sz. Ágnes /41/ – minden kedvessége és bája csak és kizárólag a Mozaik Fesztivál, no meg a teljesen passzív Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza hírnevét öregbítette. Éppen úgy és amiatt, mint a már tárgyalt Átlátszó indok. És ez egy, a támadások folyamatos keresztüzében ténykedő intézmény esetében egyáltalán nem mellékes.
Ráadásul ezzel a mellékvágány-létesítéssel az üzemigazgatóság maga is hozzájárult a figyelem – egyébként sem csekély – megosztásához. (folyt. köv.)

Nincsenek megjegyzések:

 
Clicky Web Analytics