Nyugalom, e küldetés végrehajtásához nem kell hősnek lenni – sőt, a Hősök eddigi epizódjait sem muszáj újranézni azt kutatva, hogy hol lenne esély Claire Bennett (és így a világ) mielőbbi megmentésére. A homofóbok méginkább fellélegezhetnek: szerencséjükre Jamie Babbit 08-as átszállóba injektált, egy szexszimbólum szexuális diszorientáltságát elemző dolgozata nem szerepel a magyarnyelvű tv-csatornák e heti műsorán – a többi kanális meg nem számít, mert bár a film címét szinte minden országban félrefordították (a lengyel és a brazil kreatívok például kétszer-kétszer), de sehol sem úgy, ahogy márminálunkbabám. Ennélfogva a németül, finnül ésatöbbin megszólaló Megan Bloomfield megmentésére éppúgy nem érkezik utasítás a néző felé, mint az angolul beszélőére.
Első olvasatra az is jó hírnek tűnik, hogy Glenna Jennings gyakorlatilag mindenki helyett mentett már eleget, amikor digitális pigment nyomatokat készített. Csakhogy éppen Glenna Jennings az a(z ex)pompomlány, aki segítségre szorul – és ha a probléma mélyére ásunk, nyomban kiderül, hogy az maximum a fetisiszták egy jól körülhatárolható csoportjának a szívét tölti el megnyugvással.
Sokak szemében talán már az is pszichés betegségre utaló tünet, ha egy cheerleader (legyen ő akár flájer, akár bázis) Dosztojevszkijt olvas – ám a tanulmányi eredményekre vonatkozó statisztikai adatok azt mutatják, hogy ezek a lányok (mert mi most a hajrázófiúkat hanyagoljuk) a bálkirálynői korona mellett többnyire a jótanulójósportoló-oklevélre is hajtanak. Viszont ha közülük valaki egy vezérszurkoló lány és a csaj metadonfüggő pasija történetét a Bűn és bűnhődés parafrázisaként veti papírra – na, az már komolyan elgondolkodtat egy apátiában dagonyázó agyturkászt is.
Glenna Jennings kórlapján ráadásul nem a Gránit című regény az első bejegyzés. Az aktája szerint – az akkor még csak különös küldetéstudatnak látszó – lélekzavarodottsága először egy fotósorozatban manifesztálódott, 2003-ban: egykori hajárzósikereinek színhelyén, a gránit dombi gimiben (ahogy ő aposztorfálja: „alma matter”-ében – így, árulkodó két t-vel írva) dokumentálta az iskola cheerleading squadjának mindennapjait. Ezt követően, különböző projektek keretén belül egy szerteágazó, a hajrázólét jelentésrétegeinek, a pompomlány-jelenség kontextusának feltárásába kezdett, afféle művészi hajlammal terhelt oknyomozó fotóriporterként.
Ám a fent említett anyagok igazán csak Jennings 2008-as, a Fabian Cereijido által kurált, eredetileg 43 darabos művének tükrében válnak orvosilag relevánssá. Ez az UCSD Division of Arts and Humanities bábáskodása mellett születő sorozat ugyanis az első olyan, amelyen a művész felhasználta a saját, féltve őrzött cheerleader-kellékeit is. És ha már használta, minden esetben használta: azt a dresszt például, amely egykor az ő kis ruganyos testére simult, most minden modelljére ráerőltette – nőre, férfira, fiatalra, öregre egyaránt.
Bár a dolog vizuálisan csak alig hat éve tört a nagy nyilvánosság felszínére, az önmagát fotográfusként, íróként, kurátorként, galériavezetőként és pedagógusként meghatározó Glenna Jennings gyaníthatóan már közel két évtizede identitásproblémákkal küzd – pontosan azóta, hogy 1990 nyarán utoljára lépett ki diákként a Granite Hills High School kapuján. A válság éppen abból fakad, hogy a fenti listát hiába bővítené akár a végtelenségig, a pompomlány-uniformis, mint hétköznapi viselet egyetlen olyan társadalmi szerephez sem illik, ami egy, ma már a negyvenes éveihez közelítő hölgy esetében szóba jöhet: a fotográfus éppen olyan hülyén mutatna benne, mint a kurátor, de nem passzolna az üzletasszonyhoz vagy a vasúti kalauznőhöz sem (maximum a háztartásbeli szuperanyuhoz, éjszakánként a hálószobában, amikor a gyerekek már alszanak). Glenna Jennings szerepkatalógusából az idő éppen azt törölte ki örökre, ami meghatározza a tudatát: a gimnáziumi hajrázókislányt.
Az Egyesült Államokban az ötvenes-hatvanas évektől ugyan működnek hajrázó klinikák (mármint Cheerleading Clinics – tehát nem a frizurák trendiesítésére, de még csak nem is a rock-koncerteken összeszedett nyaksérülések ápolására szakosodott intézményekről van szó), megfelelő pszichiátriai osztályuk azonban ezeknek aligha van. A pompomlány Glenna Jennings megmentésére tehát valami más megoldást kell találni. Mégpedig mihamarabb, mert talán 2009. május 8-án pontban 15 óráig lesz már csak erre lehetőség. Mert ha Glenna a San Diego-i Seminal Projects galéria péntek délutáni megnyitójára a nyolcvanas évek végi pompomdivatnak megfelelően szabott, kék-fehér kis hajrárucijában érkezik, akkor könnyen úgy járhat, mint a kiállítása címével megidézett Raszkolnyikov. (Na jó, a fapados szibériai munkatábor viszonylag esélytelen, de egy összkomfortos kaliforniai elmegyógyintézet szinte garantált.)
Látott már a váróteremi standokon olyan útikalauzt, amiről a fordítás alapján a külföldi turisták azt hitték, egy rosszul sikerült utazási regény? Fülelt már arra egy soknyelvű restiben, hogy milyen történetek szövődnek a különböző szólamok együtteséből? Megfigyelte már, hogy az utasok miként tesznek-vesznek egymás mellett a kis- és nagy népek közös szerelvényein? Gondolkodott már el azon, hogy miként forgalomirányít egy forgalomirányító a perifériáról, vagy hogy létezik-e még hamisítatlan orosz lélekvonat, esetleg van-e már hamisított?
Már itt, az elején összefoglalva a lényeget: bár Goya továbbra is kolosszális, A Kolosszus aligha nevezhető eztán goyálisnak. A türelem – mint mondani szokták – olcsó laszt minit utat terem (húúú, ez még a „goyálisnál” is rosszabb volt…), viszont a túlzott türelem olykor azzal jár, hogy lemaradunk egy-egy feledhetetlen élményről. Jelen esetben ez úgy realizálódik, hogy aki 2008. június 25-én, mint utolsó pillanatban vette célba a madridi Pradot, az gazdagabb lett Francisco José de Goya y Lucientes valamikor 1810 környékén (oda-vissza két év asszem) festett remekművének, a(z El) Colosonak a látványával. Ám aki megvárta a következő napot, az már csak a múzeum szerzőséget firtató hírlevelével, mint afféle ideiglenes vízummal a zsebében indulhatott útnak – vagyis maximum reménykedő kísérletet tehetett arra, hogy a befogadni kívánt, nem éppen bazi kolosszális (116x105 centi – vagyis a közepesnél is kisebb) mű az aragóniai mester kezét dicséri és nyomát örökíti, nem pedig a valenciai Asensio Julià i Alvarracínét.
OCA nem tévesztendő össze sem ICÁval, sem Öcával (mármint azzal, aki Öcaline), ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy OCA nem is méltó az átszállós figyelemre. Példának okáért ma koradélután – hála Marta Kuzma különjárat-szervező asszonynak – OCA összehasonlító helyzetjelentést ad a nagyérdeműnek arról, hogy mi a skandináv szexuális életstílus állapottya (a sajtó képviselőit már november 5-én tájékoztatta a tényállásról). Oslói utunkat elsősorban az Averziós terápia azon páciensei figyelmébe ajánljuk, akik a HeHe távozása után is maradtak még egy kis hahotázásra a szomszédos állam Norrköpingjében. Őket egyrészt azért buzdítjuk a továbbutazásra, hogy meg ne fagyjanak a helyhez kötött kacagásban, másrészt, mert éppen egy hét múlva Helen Evans és Heiko Hansen is Norvégiába érkezik – bár nem Oslóba, hanem Stavangerbe (amiről persze kis jóindulattal sem állítható, hogy szomszédvár, de azért egy szűk fél nap elég az átruccanáshoz).
A mai napra több úticélt – így akár Liverpoolt – is ajánlhatnánk a passzív sportolás megszállottainak, ám mi mégis egy romániai kiruccanásra invitáljuk őket. Egyrészt, mert a menetrendszerinti járatok még könnyen elérhetők, másrészt mert Kolozsvárott egy társszakszervezet kultúrcsoportja tart ma este – a helyi vasutasok reményei szerint – gálaelőadást: a Fotbal Club CFR 1907 (partnere ezúttal a francia Girondins de Bordeaux lesz).
Úgy tűnik, hogy miután idén a Fiatal Képzőművészek Stúdiója sikerrel vette a megalakulásának 50. évfordulója alkalmából saját maga elé állított akadályt (50 kiállítás megnyitó 50 egymást követő estén), már semmit nem szeretne elaprózni. Például a hagyományosan 5 napra kalibrált Gallery by Night 2008-ban máris 11 éjszakányira tágult.
A sorozatos éccakázásra ezúttal Vécsei Juli szervezőmunkájának köszönhetően lesz módja a Rottenbiller ucca 35-be holnap és/vagy a következő 11 napban este nyóc magasságában ellátogatóknak (itt jegyezzük meg, hogy ez a hétker).
Szigorú, mindenkire kötelező tematika ugyan nincs, ám kedvcsinálóként annyi talán elmondható, hogy az FKSE képviselői afféle egyéjszakás kalandba bocsátkoznak majd a prágai Centre for Contemporary Art FUTURA, valamint a kassai Make-up Collective által delegált átutazókkal.
Az Éjszakai átszálló utazóközönsége számára külön vonzerőt jelenthet, hogy olyan kiváló kalauzokkal találkozhat egy másik, ám sok szempontból hasonló állomáson, mint Fischer Judit, Fodor János, Keserue Zsolt, Mécs Miklós vagy éppen Szörényi Beatrix.
Íme, eljött Detty utolsó utáni (hivatalosan viszont előtti-előtti) napja a restiben. Dzsentroid utazóközönséghez intézett felhívását az utolsó percben – megerősítésként – még egyszer közzétesszük: "Minden restifüggőt, átszállós szerzetest egy közös 'Szalonos' virrasztásra hívok október 29-én, pontban 19 órára. Program: 24 órás kultúrfogyasztás, élőlánc az Art Cafe körül, utána Síndiszkó a pincében. Vágányzáró misét celebrál az Állomásfőnök, zenél dj Vagyok és dj Akárki. Jelszó: Mert az átszállósnak a resti a garázsa!"
A dél-oszétiai háború hadműveletei alighanem kisebb csapást mértek Gorira, mint amekkorával a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma és Szamara között most létrejött megállapodás sújt le rá. Viktor Tarhov, a Volga-parti város polgármestere bejelentette: az orosz állam lemond tulajdoni jogáról és visszaadja Szamarának Sztálin – paramétereinél fogva a műfajban világcsúcstartó – luxusbunkerét, amit a helyreállítás után (immár panoptikumként) újra megnyitnak a nagyközönség előtt. A generalisszimusz-túrizmus tehát hamarosan kétirányúvá válik, megosztva a rajongók (vagy káromkodni vágyók) tömegét – és pénzét – Ioszeb Dzsugasvili szülővárosa és Joszif Visszarionovics pszeudófővárosa között. A Grúzia szívében pityergő szuvenyírárusok számára alighanem csekély vigaszt jelent a közlekedéskultúra iránt fogékonyak szolidaritása és erkölcsi támogatása – mert rajtuk kívül vajon még kinek lúdbőrözik jobban a háta egy páncélozott vasúti kocsi, mint egy 37 méterrel a földfelszín alatt található hálószoba láttán?
Fél óra alatt átutazni Románián, ráadásul úgy, hogy át sem lépjük a határt? Hihetetlen, de lehetséges! Ha másként nem, hát a Clujban (mifelénk Kolozsvár) élő és dolgozó képzőművész-teoretikus, Joanne Richardson In Transit című videójának megtekintésével, ami „egy térbeli és időbeli utazás naplója, mely jelenkori szubjektív benyomásokból és a múlt gyermekkori emlékeiből áll. Az EU csatlakozás éveiben, Romániában tett utazás monológként reflektál az 1989-es forradalomra, a történelem átírására és a fogyasztói társadalommá válásra.” Irány tehát a Rottenbiller utca 35. a főváros VII. kerületében, az adott épületen belül pedig a Fiatal Képzőművészek Stúdiója. Ma este 7-kor. Jó utat!
Az akkor 22 esztendős Fidel Alejandro Castro Ruz (művésznevén egyszerűen csak Fidel Castro) 1948-ban éppen ezen a napon vette nőül Mirta Francisca de la Caridad Díaz-Balart y Gutiérrezt (időhiányban szenvedőknek röviden Mirta Díaz-Balart). Ez az évforduló számtalan, az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságát foglalkoztató probléma körüljárására teremthetne alkalmat, úgymint „az államvasutak helyzete a Karib-térségben” vagy „a forradalmárok szexuális életstílusa”. Mivel a frigyet 1954-ben felbontották, érdekes megállapításokhoz vezetne egy „Az averziós terápia szocialista megközelítése” című értekezés is.
Nevető Laszt Minit ajánlatainkat most kombinálva, egy mosolytúra keretén belül is igénybe veheti! Indulás 2008. október 12-én délután 6-kor Sheffieldből, a Bank Street 32-40. szám elől, közvetlenül a Ha Ha Road lezárása után. Érkezés Londonba október 12-én 11 és éjfél között – ízlés és sebesség szerint. Az utcán állva a Royal College Street 183. alatt Marcos Chaves Laughing Mask című videójának megtekintése ötször (összesen szűk 10 perc), a brazil művész első londoni kiállításának alkalmából. Megérkezés Norrköpingbe 2008. október 13-án (a kompok indulásától függően) 18 és 20 óra között, ahol ettől a naptól rezideál a HeHe – és tágabb értelemben a jókedv...
Megfelelő ajánlat(os program) híján Örebro és Jönköping ugyan kimaradt a Laszt Minit úticélok közül, ám ez önmagában még nem jelenti azt, hogy idén már ne lenne érdemes valahol tesztelnünk a svéd vendégszeretet. Ősszel erre igen megfelelő hely Östergötland megye egyik büszkesége, Norrköping, amely 83.561 lakosával – alig-alig lemaradva Jönköping mögött – a királyság tizedik legnépesebb települése (legalábbis 2005 decemberében még az volt). Ráadásul Nina Persson két szülővárosától sincs olyan nagyon messze (Örebro 167:116 arányban marad alul, legalábbis közúton, kilométerben).
Szeptember 28-án, vasárnap hajnalban, a hengermű-közeli garázssorról hazafelé ballagva talán sokan meg-megálltak, újra és újra megismételve a kérdést: vajon mi lesz velünk most, amikor Dunaújvárosban és kisebb térségében véget ért a fesztiválidőszak? Pedig dehogy ért véget! Sőt! Éppen ezen a napon ért a finiséhez egy olyan projekt, amely nemcsak Szalai Árpád, a Rácalmási Faluvédő Egyesület elnökének álmát teljesítette be, hanem - alighanem - a világ turizmusában is új fejezetet nyitott.
Másfél hét alatt sem tudta megszokni a folyamatos esőzést? Unja már, hogy a magyar (játékra száraz időben is alig alkalmas) labdarúgópályák felázott talaján legfeljebb gumicsizmában lehetne biztonságosan közlekedni? Még jobban unja, hogy a mérkőzések színvonalán ez még csak nem is rontana sokat? És még ennél is jobban, hogy szinte teljesen átláthatatlan: ki kinek a kedvese vagy kedvence, és ennélfogva kinek a döntése alapján húzhat a lábára stoplist vagy éppen műanyagtalpút? Összességében végre tisztán szeretne látni a futballvilágban és autentikusan beszélni az időjárásról? Akkor irány a nagy brit sziget legnagyobbjának Észak-keletje!
Amíg az Éjszakai átszálló következő járataira vár, tegyen egy(-két) sétát a málló pompa, a leomló kőarcok, a meghitt, piszkos gangok világában! Ha éppen akkor arra jár, 2008. szeptember 21-én vasárnap, a 12.00 és 12.15 közötti kapunyitást kihasználva – talán utoljára – alkalma nyílik betekinteni a lebontásra ítélt, majd ideiglenes védettségben részesített József utcai Műteremházba is. „Az 1898-ban eklektikus stílusban épült háromemeletes házban eredetileg Seenger Béla kőfaragó mester műhelye volt, melyben többek között a Magyar Tudományos Akadémia, vagy a Szent István Bazilika köveit is faragták. Később a műhelyeket képzőművészeknek adták bérbe. Többek között Róth Miksa, Maróti Géza, Czóbel Béla, Kós Károly, Ferenczy Béni, Cserepes István, Plesznivy Károly, Martsa István és Alajos dolgoztak itt. A kertet és a ma látható műtermeket a művész házaspár: Martsa István szobrász és felesége, M. Szűcs Ilona festőművész hozták rendbe a háború után, a művésznő a mai napig itt alkot. A Józsefvárost érintő átépítések most azonban alapjaiban veszélyeztetik a Művészkert létét. Kerti sétánkkal szeretnénk felhívni a figyelmet erre a szellemi központra, mely alkotó műhely szerepét a múlt századtól a világháborúk viharát is átvészelve legutóbbi időkig megőrizte, ám most léte veszélybe került.”További laszt minit séták a Budapest Beyond Sightseeing honlapján találhatók. „Kortárs trendek nyolcadik kerületi ósdi mesékkel, helytörténeti legendákkal összekötve.”
Németországból postavonat érkezett! A berlini Recordsheet állomásról 2008. augusztus 5-én egyedi, kifejezetten az Éjszakai átszálló dolgozóinak - no meg Lukács Nórának - készített és dedikált képeslap érkezett az üzemigazgatóságunkra, amit ezúton is köszönünk! Aki hasonló meglepetéssel szeretné megörvendeztetni magát, az indítson egy ehhez hasonló munkanaplót (nevezhető blognak is), linkelje a Recordsheetet, majd bátran vegye fel a kapcsolatot Roland Brücknerrel, az ottani állomásfőnökkel! Türelmetlenségre semmi ok: előbb-utóbb mindenki megkapja a maga rajzát. Viszont azt nem tudni, meddig tart ez a Laszt Minit akció...
Nevetgélve sétálgatni a ködös-esős Albionban – nincs ebben semmi ellentmondás, sőt még anglikán Gene Kellynek sem kell lenni ahhoz, hogy sikerüljön. Amennyiben úgy alakul, hogy a nap történései önmagukban nem fakasztanak mosolyt az arcunkra, még mindig bízhatunk a genius lociban: például ha Londonban járunk, jó kedvünk felélesztése érdekében érdemes a Ha Ha névre keresztelt greenwichi úton korzózni.
Gondolázni vágyik, de nem tud lemondani a benzingőzről? Automobilokat nézegetve szeretne tengeribetegséget kapni?
Bejegyzések
Megjegyzések
