Nyugalom, e küldetés végrehajtásához nem kell hősnek lenni – sőt, a Hősök eddigi epizódjait sem muszáj újranézni azt kutatva, hogy hol lenne esély Claire Bennett (és így a világ) mielőbbi megmentésére. A homofóbok méginkább fellélegezhetnek: szerencséjükre Jamie Babbit 08-as átszállóba injektált, egy szexszimbólum szexuális diszorientáltságát elemző dolgozata nem szerepel a magyarnyelvű tv-csatornák e heti műsorán – a többi kanális meg nem számít, mert bár a film címét szinte minden országban félrefordították (a lengyel és a brazil kreatívok például kétszer-kétszer), de sehol sem úgy, ahogy márminálunkbabám. Ennélfogva a németül, finnül ésatöbbin megszólaló Megan Bloomfield megmentésére éppúgy nem érkezik utasítás a néző felé, mint az angolul beszélőére.
Első olvasatra az is jó hírnek tűnik, hogy Glenna Jennings gyakorlatilag mindenki helyett mentett már eleget, amikor digitális pigment nyomatokat készített. Csakhogy éppen Glenna Jennings az a(z ex)pompomlány, aki segítségre szorul – és ha a probléma mélyére ásunk, nyomban kiderül, hogy az maximum a fetisiszták egy jól körülhatárolható csoportjának a szívét tölti el megnyugvással.
Sokak szemében talán már az is pszichés betegségre utaló tünet, ha egy cheerleader (legyen ő akár flájer, akár bázis) Dosztojevszkijt olvas – ám a tanulmányi eredményekre vonatkozó statisztikai adatok azt mutatják, hogy ezek a lányok (mert mi most a hajrázófiúkat hanyagoljuk) a bálkirálynői korona mellett többnyire a jótanulójósportoló-oklevélre is hajtanak. Viszont ha közülük valaki egy vezérszurkoló lány és a csaj metadonfüggő pasija történetét a Bűn és bűnhődés parafrázisaként veti papírra – na, az már komolyan elgondolkodtat egy apátiában dagonyázó agyturkászt is.
Glenna Jennings kórlapján ráadásul nem a Gránit című regény az első bejegyzés. Az aktája szerint – az akkor még csak különös küldetéstudatnak látszó – lélekzavarodottsága először egy fotósorozatban manifesztálódott, 2003-ban: egykori hajárzósikereinek színhelyén, a gránit dombi gimiben (ahogy ő aposztorfálja: „alma matter”-ében – így, árulkodó két t-vel írva) dokumentálta az iskola cheerleading squadjának mindennapjait. Ezt követően, különböző projektek keretén belül egy szerteágazó, a hajrázólét jelentésrétegeinek, a pompomlány-jelenség kontextusának feltárásába kezdett, afféle művészi hajlammal terhelt oknyomozó fotóriporterként.
Ám a fent említett anyagok igazán csak Jennings 2008-as, a Fabian Cereijido által kurált, eredetileg 43 darabos művének tükrében válnak orvosilag relevánssá. Ez az UCSD Division of Arts and Humanities bábáskodása mellett születő sorozat ugyanis az első olyan, amelyen a művész felhasználta a saját, féltve őrzött cheerleader-kellékeit is. És ha már használta, minden esetben használta: azt a dresszt például, amely egykor az ő kis ruganyos testére simult, most minden modelljére ráerőltette – nőre, férfira, fiatalra, öregre egyaránt.
Bár a dolog vizuálisan csak alig hat éve tört a nagy nyilvánosság felszínére, az önmagát fotográfusként, íróként, kurátorként, galériavezetőként és pedagógusként meghatározó Glenna Jennings gyaníthatóan már közel két évtizede identitásproblémákkal küzd – pontosan azóta, hogy 1990 nyarán utoljára lépett ki diákként a Granite Hills High School kapuján. A válság éppen abból fakad, hogy a fenti listát hiába bővítené akár a végtelenségig, a pompomlány-uniformis, mint hétköznapi viselet egyetlen olyan társadalmi szerephez sem illik, ami egy, ma már a negyvenes éveihez közelítő hölgy esetében szóba jöhet: a fotográfus éppen olyan hülyén mutatna benne, mint a kurátor, de nem passzolna az üzletasszonyhoz vagy a vasúti kalauznőhöz sem (maximum a háztartásbeli szuperanyuhoz, éjszakánként a hálószobában, amikor a gyerekek már alszanak). Glenna Jennings szerepkatalógusából az idő éppen azt törölte ki örökre, ami meghatározza a tudatát: a gimnáziumi hajrázókislányt.
Az Egyesült Államokban az ötvenes-hatvanas évektől ugyan működnek hajrázó klinikák (mármint Cheerleading Clinics – tehát nem a frizurák trendiesítésére, de még csak nem is a rock-koncerteken összeszedett nyaksérülések ápolására szakosodott intézményekről van szó), megfelelő pszichiátriai osztályuk azonban ezeknek aligha van. A pompomlány Glenna Jennings megmentésére tehát valami más megoldást kell találni. Mégpedig mihamarabb, mert talán 2009. május 8-án pontban 15 óráig lesz már csak erre lehetőség. Mert ha Glenna a San Diego-i Seminal Projects galéria péntek délutáni megnyitójára a nyolcvanas évek végi pompomdivatnak megfelelően szabott, kék-fehér kis hajrárucijában érkezik, akkor könnyen úgy járhat, mint a kiállítása címével megidézett Raszkolnyikov. (Na jó, a fapados szibériai munkatábor viszonylag esélytelen, de egy összkomfortos kaliforniai elmegyógyintézet szinte garantált.)
A Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros szeretettel meghívja Önt újonnan induló zenei sorozatára!
Látott már a váróteremi standokon olyan útikalauzt, amiről a fordítás alapján a külföldi turisták azt hitték, egy rosszul sikerült utazási regény? Fülelt már arra egy soknyelvű restiben, hogy milyen történetek szövődnek a különböző szólamok együtteséből? Megfigyelte már, hogy az utasok miként tesznek-vesznek egymás mellett a kis- és nagy népek közös szerelvényein? Gondolkodott már el azon, hogy miként forgalomirányít egy forgalomirányító a perifériáról, vagy hogy létezik-e még hamisítatlan orosz lélekvonat, esetleg van-e már hamisított?
Pályázati feltételek:
- a pályázatot két korcsoportban hirdetjük meg, ifjúsági (18 év alattiak) és felnőtt kategóriában
- a pályázat jeligés, ezért kérjük, hogy a pályázó nevét és címét, telefonszámát - esetlegesen e-mailcímét egy külön, zárt, a jeligével ellátott borítékban mellékelje a pályázatához.
- Egy személy legfeljebb 2 jeligés pályázatot nyújthat be más-más jeligével.
- Egy jeligéhez egy mese (maximum 5 gépelt oldal - 13-as betűnagysággal) tartozhat.
- Csak számítógépes szövegszerkesztővel készült pályázatokkal lehet jelentkezni.
A pályázatok beküldési határideje: 2009. június 15.
Értékelés határideje: 2009. július 5.
Eredményhirdetés és díjátadás a pécsi területi vasutasnapi rendezvényen. (2009. július 11-én, szombaton délelőtt.)
A pályázatokat a VOKE Vasutas Művelődési Ház címére kell eljuttatni: 7621 Pécs, dr. Váradi Antal u. 7/2. Telefon: 72/310-037
A pályamunkákat társadalmi zsűri bírálja el. A legjobbnak ítélt pályázatok alkotói pénz-, illetve tárgyjutalomban részesülnek.
* "A vasút ahogy én látom" címmel rajzpályázatot is, de az súlyosan korhatáros (lásd a pécsi Vasutas Művelődési Ház honlapját)
** így akár az átszállóval is összefüggő (a forg.irányító)
Kedves Kollégák! Az előző, Páhi Petis esemény volt munkanaplónk 100. közzétett bejegyzése. Az év elején a δελφοί.γρ még a „majd a következő nyáron”-t adta a legnagyobb odds-szal, de mi már most, márciusban elértük a bűvös határt! Megcsináltuk! (Az ünneplésre hozzon magával mindenki még egy embert!)
Örömmel tájékoztatjuk átszállóhiány miatt kesergő utasainkat, hogy – többek között – a legkiegyensúlyozottabb bioritmusú magyar esztéta (Lukács Nóra), a legkevesebbet alvó amerikai pszichológus (Adéle Eisenstein), a legagorafóbiásabb magyar művészetszociológus (Ágoston Emma), a legmagyarmániásabb német közgazdász (Katja Melzer), a legfejérmegyeibb szekszárdi (tehát összességében mindenképpen magyar) művészettörténész (Leposa Zsóka), valamint a legonlájnabb főszerkesztő (Nyulasi Zsolt – csak hogy egy hímnemű egyed is legyen a felsoroltak között) közreműködésével
végre közreadta az 1996 és 2008 között összepecázott
Fogási naplóját.
A paplandisznók, húskutyák, no meg a fahalak és egyéb Éjszakai átszállós dokumentumok iránt érdeklődők további információ és egy megkaparintható példány reményében bátran vegyék fel a kapcsolatot magával a horgásszal.
Elkészült, sőt a napokban élesítésre is került a www.artpart.hu, a dunaújvárosi képző- és iparművészeket tömörítő ÚJPART Egyesület honlapja. Azok számára, akik az első szocialista városhoz kötődő kortárs alkotókra korábban is kíváncsiak voltak, kutattak utánuk a neten, az artparton megjelenő dizájnelemek ismerősek lehetnek: Farkas Gábor grafikus ugyanis bátran használta a Hegyi Béla által az art.dunaujvaros.hu-ra kreált motívumokat – mely honlap persze az artpart indulásával létjogosultságát vesztette. Isten nyugosztalja!
Már itt, az elején összefoglalva a lényeget: bár Goya továbbra is kolosszális, A Kolosszus aligha nevezhető eztán goyálisnak. A türelem – mint mondani szokták – olcsó laszt minit utat terem (húúú, ez még a „goyálisnál” is rosszabb volt…), viszont a túlzott türelem olykor azzal jár, hogy lemaradunk egy-egy feledhetetlen élményről. Jelen esetben ez úgy realizálódik, hogy aki 2008. június 25-én, mint utolsó pillanatban vette célba a madridi Pradot, az gazdagabb lett Francisco José de Goya y Lucientes valamikor 1810 környékén (oda-vissza két év asszem) festett remekművének, a(z El) Colosonak a látványával. Ám aki megvárta a következő napot, az már csak a múzeum szerzőséget firtató hírlevelével, mint afféle ideiglenes vízummal a zsebében indulhatott útnak – vagyis maximum reménykedő kísérletet tehetett arra, hogy a befogadni kívánt, nem éppen bazi kolosszális (116x105 centi – vagyis a közepesnél is kisebb) mű az aragóniai mester kezét dicséri és nyomát örökíti, nem pedig a valenciai Asensio Julià i Alvarracínét.
Félreértés ne essék: nem kívánok kötekedni a dzsentri droiddal. Meg sem fordult a fejemben, hogy kétségbe vonjam kutatásai alaposságát és mélységét, így ama tavaly év végén közzétett dolgozatának hitelét sem, mely szerint 60 éves az Utasellátó. Azonban... Az átszállósok - utasok és üzemigazgatósági dolgozók - számára most, 2009-ben, ráadásul éppen ezen a napon, január 7-én kötelező a pezsgőbontás és koccintás az Utasellátó tiszteletére, hiszen elbűvölő munkatársunk ma töltötte be a 20. életévét. Tehát háromszoros "Dicshedj soká, hujhé, hurrá!" - más szóval: Gratulálunk! (Egyúttal tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy Farkas Flóra családi állapotáról, idoljairól és elérhetőségeiről az Üzemigazgatóság semmilyen körülmények között nem ad ki információt!)
Bejegyzések
Megjegyzések
