2008. december 17., szerda

A puding próbája az evés


ÉÁ mentő kísérlet, avagy egy ideiglenes járat útkarbantartási munkák idején.
KMI est 2008. 12. 19., péntek, Terminál Bár (Dunaújváros, Patyolat udvar)
bővebb infó: bpm.dumaujvaros.hu

Jubilál a Troli is

Immár a hetvenötödiket szaggatja! Riszpekt, avagy környezet-barátság...
Kötött pályás évfordulósdinkat most egy nagyon szimpatikus hibriddel folytatjuk. Egy jármű a köz szolgálatában, mely szabad-
ságra született, de egy vasszigo-
rú magaslati villanypásztor terelgeti útját az egekből. Átszállós testvéreim, 75 éves a magyar trolizmus. Olvass a tiszteletére! Most!


A tömegközlekedési eszköz első példányát a német Werner Siemens tervezte, az I. világháború után, Angliából terjedt el. Az első budapesti trolivonal 1933 végén Óbudán, a Vörösvári út és a temető közti 3,8 kilométeres pályán nyílt meg. A felsővezetéket a BESZKÁRT, a budapesti közlekedési vállalat építette ki, a három, egyenként 55 fő szállítására alkalmas jármű közül kettőt a Ganz gyár készített angol licenc alapján, egyet Brown-Boveri berendezéssel a MÁVAG. A Boveri-trolin működött elsőként sűrített levegő mozgatta önműködő ajtó, a Ganz-trolik ajtói kézzel működtek. A vonal Budapest ostroma alatt elpusztult és nem is építették újjá, a járművek tanulókocsik lettek, majd 1953-55 közt újra forgalomba álltak.
A második világháború utáni első trolivonalat 1949. december 21-én, Sztálin 70. születésnapján helyezték üzembe a 10-es villamos helyén, a Nagymező és a Király utcában. (Innen a trolivonalak 70-nel kezdődő számozása.) Ettől kezdve a szűk, kanyargós belvárosi utcákban futó, elavult villamos vonalakat trolik váltották fel, elsősorban a VI., VII. és VIII. kerületben,a végállomásokat a főútvonalak melletti mellékutcákba telepítették. Az első vonalon szovjet gyártmányú, MTB-82-es típusú járművek közlekedtek, melyekből 26 darab érkezett.
A magyar troligyártás az ötvenes évek elején kezdődött. Az első kocsikhoz még szovjet alkatrészeket használtak, 1953-tól már a teljes jármű magyar gyártmányú volt. A kocsikba 1958 után csak a hátsó ajtón lehetett fel-, s az első ajtón leszállni, közben el kellett haladni az ülőkalauz előtt. Az első típus utolsó hat járműve a 75/A vonalon (a Thököly út és a Népliget között) üzemelt, 1975-ig. A zsúfoltság csökkentése érdekében 1960-tól bevezették a pótkocsit, de ez nehézkesnek és balesetveszélyesnek bizonyult, ezért 1961-től inkább csuklós trolibuszokat építettek. Távlati tervként felmerült a peremvárosok közti összeköttetés és a hegyvidéki vonalak kiépítése, de ezek az elképzelések csendben kimúltak.
1968-ban - még az olcsó olaj és benzin idején - határozatot hoztak a trolibuszhálózat fokozatos leépítéséről, a tervek szerint 1980-ra megszűnt volna Budapesten a troli. Közbejött azonban az olajválság, majd zajvédelmi és levegő-tisztasági szempontok is felmerültek, így a sokak által kedvelt, halk és környezetbarát budapesti trolik megmenekültek, csak a Baross-utcai 74-est szüntették meg. Jelenleg a pesti vonalak hossza 68 kilométer, a viszonylatok száma 14, s troli jár még Debrecenben és Szegeden is.
A fővárosban jelenleg 14 járat és 128 trolibusz teljesít szolgálatot minden nap, a járművek naponta 230 ezer embert szállítanak. A legöregebb trolibusz több mint 20 éves, a legfiatalabbak pedig egy éve érkeztek Lengyelországból. A troli legnagyobb előnye a robbanómotoros társaihoz képest, hogy míg egy hagyományos busz kilométerenként 1,24 gramm széndioxidot bocsát a környezetbe, addig az árammal működő trolinak nincs károsanyag-kibocsátása. A trolibusz folyamatos üzemmódban, egy óra alatt 12 kilowattnyi áramot fogyaszt, de a mai modern buszok fékező üzemmódban visszatermelik az energia egy részét.

(források és nyúlások: stop.hu, hirszerzo.hu, bkv.hu)

2008. december 15., hétfő

60 éves az Utasellátó

Bár mostan araszol ez a sztrájk, de ez most témánkat tekintve mellékes, sőt mondhatni: érdektelen. Olvassátok, szeressétek, sőt tekintsétek megfele. Forrásunk - mint minden kötött sínpályás kérdésben - az Elvíra volt.

Az Utasellátó fennállásának 60. évfordulója alkalmából 2008. december 17-én nagyszabású kiállítás nyílik a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Az időszaki kiállításon 2009. március 30-ig várunk szeretettel minden érdeklődőt.

Kinek az emlékezete ne őrizné a balatoni állomásokon kéklő emblémákat, a termes kocsin végigzörgő mozgóárus celofánba csomagolt szalámis zsömléit, burgonyaszirmait, csokis rúdjait és citromízű Utasüdítőjét? És ki ne lenne rá kíváncsi, ha nem volt részese? Tudunk persze más múltidézővel is szolgálni: herendivel terített vasúti étkezőkocsi, szárnyashajó és Forma-1, szilveszterek és esküvők, libamáj és pezsgő...

Az Utasellátó története

Az Utasellátó Vállalat, a Minisztertanács 1948. november 19-i határozata alapján 1948. november 24-én kezdte meg működését a MÁV égisze alatt. Alapítólevele szerint a közlekedés valamennyi ágánál jogosult volt kielégíteni az utazóközönség sokoldalú (vendéglátóipari, szállodaipari, élelmiszerkereskedelmi stb.) igényeit.
Profiljába tartozott a vasúti restik és éttermek üzemeltetése, jelen volt a buszpályaudvarokon és a hajóállomásokon is.
Tevékenységének fontos részét képezte a nemzetközi és belföldi forgalomban nyújtott klasszikus utasellátás az étkező-, háló- és fekvőhelyes kocsikon. (Ezek a kocsik a Wagons Lits tulajdonában voltak. A kocsiparkot a Magyar Államvasutak megvásárolta, és az üzemeltetését az Utasellátó Vállalatra bízta.)
Megalapítását követően szolgáltatásainak köre egyre bővült. Megjelent a belföldi és külföldi dunai kirándulóhajókon, valamint a Budapest-Bécs között közlekedő szárnyashajókon is. 1984-től a vállalat biztosította a Donauprinzessin luxus szállodahajó teljes vendéglátását a Budapest-Passau útvonalon. A bécsi hajóállomá-son működő Tegethoff étteremben szintén az Utasellátó szakemberei öregbítették a magyar gasztronómia hírnevét.
A cég tevékeny részt vállalt parlamenti fogadások és egyéb rendezvények gasztronómiai részének lebonyolításában is. 1986-ban az Utasellátó Vállalat elnyerte az első magyarországi Forma 1-es futamhoz kapcsolódó teljes vendéglátás jogát. Ezen kívül több éven át a cég gondoskodott a Budapest Sportcsarnokban rendezett szilveszteri mulatságok vendégeinek jóltartásáról.
1992-ig az Utasellátó Vállalat valutás hálózattal is rendelkezett. Az Utastourist üzletekben, pályaudvarokon, a Ferihegyi repülőtéren, egyes szállodákban magyar és külföldi állampolgárok vásárolhattak akkor kuriózumnak számító áruféleségeket dollárért, schillingért, nyugat-német márkáért.
1996. december 1-jén a MÁV Rt. - az 50 éve működő Utasellátó Vállalat utódjaként - megalapította a MÁV Utasellátó Részvénytársaságot. A részvénytársaság megalakulásakor kettévált a „mozgó- és az állószolgálat". Az „állószolgálat" - a pályaudvari büfékkel és éttermekkel - a Resti Kft. kezelésébe került. A „mozgószolgálatot" továbbra is a MÁV Utasellátó látta el. A járatokban közlekedő étkező-bisztró kocsik üzemeltetését „haszonbéresek" végzik, akik pályázat alapján nyerték el az üzemeltetési jogot.
Az 1995-ben létrejött Rail-Bus Kft., melynek az Utasellátó Rt. 77%-os többségi tulajdonosa, 1999-ben új üzletágat hozott létre tevékenységi körében Rail-Taxi néven. Erre azért volt szükség, mert a felmérések alapján az utazóközönség a kisbuszokkal végzett személyszállítás mellett igényelte a pályaudvari taxi szolgáltatást is. Az Utasellátó Rt. lehetővé tette, hogy az utasok már a vonaton, a hálókocsi kalauznál vagy a pincéreknél megrendeljék a taxit.

U-Tours utazási iroda

A cég mindezeken túl 1998 júniusában megnyitotta U-Tours nevű utazási irodáit a budapesti Keleti pályaudvaron. Az iroda külföldi- és belföldi program- és utazásszervezéssel foglalkozott. A Keleti pályaudvarra érkező turistákat teljes körű turisztikai információs szolgálattal várták. Szállást foglaltak Budapesten, városnéző túrákra, hajókirándulásokra, kulturális programokra értékesítettek jegyeket.
A MÁV vezetésének döntéseként 2003. november elsején a mozgószolgálati tevékenység a Személyszállítási Üzletág Utasellátó Központjaként visszaintegrálásra került.

Térkép

Ma a MÁV-START Zrt. keretén belül működő Utasellátó Központ a vonatokon nyújt színvonalas szolgáltatást. Tevékenysége a menetrendszerinti nemzetközi járatokra és a megrendelő igénye szerint összeállított különvonatokra egyaránt kiterjed. Jelenleg 8 európai ország vasútvonalain közlekednek Utasellátó fekvő- és hálókocsik és 6 országban Utasellátó étkezőkocsik. Főbb célállomások: München, Velence, Bécs, Brassó, Varsó. A nyári szezonban tengerpartokra is eljuthatnak utasaink az Utasellátó háló- illetve fekvőkocsijaival: Görögországba, Bulgáriába, Horvátországba.

2008. december 14-től már az Utasellátó fekvő-, háló- és étkezőkocsijai szolgálják a Budapest és Frankfurt, illetve Budapest és Berlin között utazókat, és magyar étkezőkocsi közlekedik Hamburgba is.

2008. december 5., péntek

Egy '82-es gyárállat vég(zet)es útja
a Munkásművelődési Központ felé

Mint mindenki, krulf is napról napra öregebb lesz. Ez persze nem annyira feltűnő és frusztráló számára – hacsak nem hangzik el folyton valamiféle emlékeztető, konkrétan az orra alá dörgölve. Ilyen például, hogy "Te sem vagy már huszonöt, barátom!" Esetleg: "Melyik magánnyugdíj-pénztár tagja vagy?" Legrosszabb esetben pedig: "Pénteken jössz az MMK-ba klubdélutánra?" Ennélfogva megfontolandó, hogy kívánjunk-e váltókezelő kollégánknak "Boldog születésnapot!" Döntse el mindenki a maga kommentjében vagy jutassa kifejezésre a restiszámláján!

2008. november 20., csütörtök

Átszállófenntartó penzum


Egy-egy üzemigazgatóság életében évente akár többször is eljön az a pillanat, amikor – eleget téve kötelességének – szakmai beszámolókkal traktálja járatainak fenntartóit, támogatóit. Az Éjszakai átszálló állomásfőnöke többek között a mai napot is erre szánta: itt olvasható jelentését a Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Szakmai Kollégiumához juttatta el, pozitív megítélésben reménykedve.

Lehetséges-e klinikai környezetet hitelesnek tűnő módon imitálni, hatékony – ám teljesen egyedi, előkép nélküli – ambuláns kezelést folytatni egy művészeti intézményben, galériában úgy, hogy a külsőségekről (zöld csempék, fehér vaságyak, szúrós fertőtlenítőszag) teljes egészében lemondunk és szakemberek (orvosok, addiktológusok) közvetlen segítségét sem vesszük igénybe?
Az Averziós terápia címmel megrendezett (Elmewellness-szálló munkacímen előkészített) kiállítás- és programsorozatnak az esemény kurátora számára ez volt az egyik legfőbb kérdése. A közönség persze – a korábbi tapasztalataiból kiindulva – ennél jóval pragmatikusabban közelített a projekthez: egyszerűen jól kívánta magát érezni, amire a koncertek és a dj-setek garanciát jelentettek. Ám a publikum a zenei rendezvények mellett nem csupán nagy számban, de ráadásul aktívan vett részt a képzőművészeti szekció történésein is. Ez viszont azt bizonyítja, hogy a bemutatott projektek műfaja és az általuk feszegetett probléma a legmeghatározóbb abban, hogy az emberek hajlandók-e bevonulni öt napra egy „művészeti klinikára”, elfogadni azt, hogy bár kiállítás-látogatóként érkeztek, páciensként vannak jelen – és mindent megtenni annak érdekében, hogy „gyógyultan” térhessenek haza. Meglepő ötletek és megfelelő kommunikáció szintén elengedhetetlen ehhez – ám amennyiben ezek, mint alapfeltételek adottak, máris garantált, hogy nem csak egy intézmény állandó vendégeit aktivizálják, hanem az éppen csak betévedő látogatókat is.
Ez utóbbi azért különösen fontos, mert az immár hatodik alkalommal megrendezett Éjszakai átszálló eredeti célja éppen az, hogy azokat is bevezesse a kortárs képzőművészet világába, akik egyébként nem érdeklődnek iránta (vagy legalábbis nincsenek még ennek tudatában). A célközönség mindig a húszas évei fordulóján járó generáció, a program összetétele is ennek függvényében készül el évről évre – ám megjegyzendő, hogy idén az idősebbek, a 30-as, 40-es, sőt 50-es éveikben járók is nagyszámban részt vettek az eseményen, estéről estére.


PROGRAM ÉS PROGRAMSTRUKTÚRA

Az Éjszakai átszálló hagyományos struktúráján (naponta este 8-tól kiállítás a Kortárs Művészeti Intézet Pincegalériájában, este 9-től koncert és/vagy dj az Intézetben működő kávéházban) ezúttal változtattunk: általánosságban azt mondhatjuk, hogy az öt nap alatt megrendezett huszonkét programot négy szekcióra bontottuk, amelyeket a Kortárs Művészeti Intézethez tartozó négy különböző helyszínen bonyolítottunk le (kisebb – szakmai illetve technikai szempontból indokolt – variációk persze voltak):

1. naponta 12:00-tól 20:00-ig az Averziós terápia napi témáját előkészítő Művészetterápia az Intézet előtti füves területen két graffiti-művész, Pinke Csaba és Kaszás Gábor, valamint dj Simon részvételével
2. naponta 20:00-tól interaktív kiállítás a Pincegalériában, ahol az Averziós terápia egy-egy lépésén jutott túl a közönség a meghívott, naponta változó összetételű művészpárok és -csoportok vezetésével
3. naponta 21:00-tól koncert a Kortárs Művészeti Intézet Uitz Termében
4. naponta 22:30-tól afer-party a Kortárs Művészeti Intézet kávéházában

A délutánonként, szabad téren megrendezett programot nem csak a művészeti értéke miatt illesztettük be, hanem egyéb szakmai okokból is: részben a graffiti műfajában rejlő PR-lehetőségek kiaknázása, részben pedig a folyamatos jelenlét, a figyelemfelkeltés céljából (fontosnak tartottuk ugyanis, hogy az aktivitásunk ne csak az esti órákban keltse fel a járókelők figyelmét).

A szűkebb értelemben vett kiállítás-sorozat egy öt, egymást követő, egymásra épülő lépésből álló terápiaként valósult meg, a probléma felvetésétől egészen a kiépítkezésig. A csoportfoglalkozás jellegű projektek – amelyek leginkább a Public Art műfajába sorolhatók, de amelyek számtalan, a társművészetekből vett elemet is felhasználtak (pl. színházi felolvasópróba, utcazenélés) – a párkapcsolatokkal és a szexuális élettel kapcsolatos problémákat, elfojtásokat igyekezték elemezni. Az öt lépést a következő művészpárok (akik házas- vagy élettársi kapcsolatban állnak), illetve művészcsoportok dolgozták fel:

1. lépés: A probléma beismerése
Páhi-Fekete Noémi, Páhi Péter
2. lépés: Az ellenkező nem demisztifikációja
Fischer Judit, Mécs Miklós
3. lépés: Nemi identitásunk újrafelfedezése
Góg Emese, Lovas Dávid, valamint Molnár Tünde, Perness Norbert
4. lépés: Szexuális életstílus-szimuláció
Guth Tímea, Reiner Gyula (közreműködött: Hadnagy Gábor)
5. lépés: Kiépítkezés
Baróthy Anna, Füredi Tamás, Horváth Tibor (közreműködött: Fehérvári Tamás, Késmárky Szabolcs)

(Az ötödik, lezáró napon az Éjszakai átszálló stábjának tagjai voltak a kiállítók, hiszen ők voltak azok, akik az előző négy lépésre a legpontosabban tudtak reflektálni.)

A koncertek és a dj-k partyjainak sorát – amennyire csak lehetett – szintén igyekeztünk úgy összeállítani, hogy azok hangulatukban, üzenetükben összhangban legyenek az Averziós terápia napi problémakörével.
Fontos volt ugyanakkor az is, hogy a zenei programok is erős képzőművészeti vonatkozásokkal rendelkezzenek. Ezt részben a fellépők személye – például Berger Dalma médiaművész (Esclin Syndo, Realistic Crew) vagy dr. Petrányi Zsolt (dj KEN) – garantálta, részben pedig FARKAS (Kiégő Izzók) és KRULF (ITP) vj-setjei.


REKLÁM- ÉS PR-TEVÉKENYSÉG

Az Éjszakai átszálló történetében most először dolgoztunk ki több csatornát is hatékonyan használó reklám- és pr-stratégiát.

1. hagyományos formák:
- a nyomdai kivitelezésű, egyedi formátumú meghívók, amelyek elsősorban a Kortárs Művészeti Intézet levelezési listáján szereplő személyekhez és intézményekhez jutottak el, bár flyerként is felhasználásra kerültek
- interjúk és sajtóanyagok folyamatos publikálása már bő két hónappal a program megkezdése előtti időponttól
- Averziós terápia reklámfilm – 2006 után ismét
- szoros együttműködés több, az Éjszakai átszálló célközönsége által olvasott-hallgatott médiummal (Dunaújvárosi Hírlap, Dunaújváros Online, EL-DO Rádió, TILOS Rádió)
2. alternatív formák
- főként a Street Art eszközeinek (matricák, házikészítésű plakátok) tervszerű használata
- freecard-kampány
3. önálló honlap és blog
- egy önálló Éjszakai átszálló-honlap szükségessége már 2006-ban felmerült, ám akkor – anyagi okokból – nem készülhetett el, idén viszont – hála a DunaNet Design Studio anyagi és szakmai támogatásának – lehetőségünk volt rá
- a honlapot a „hivatalos” információk közzététele és a(z évekre visszamenő) dokumentáció elérhetősége érdekében tartottuk elengedhetetlenül fontosnak, ugyanakkor lényegesen könnyedebb formában, könnyedebb témáknak is szerettünk volna fórumot biztosítani – a munkanaplóként használt blog főként erre a célra szolgált: a szervezés kulisszatitkaitól kedve a stáb tagjainak a bemutatásán keresztül az Éjszakai átszállóhoz hasonló, országos és nemzetközi képzőművészeti események ajánlásáig sok minden helyet kapott rajta

A honlapot és a blogot – bízva abban, hogy a következő években is lesz módunk megrendezni az Éjszakai átszállót – folyamatosan fenntartjuk és bővítjük. Az előbbire igyekszünk feltölteni minden elérhető (álló- és mozgó) képi dokumentumot, illetve az átszállóról megjelent publikációkat is.


A PROGRAMSOROZAT EREDMÉNYEI

Nem csak az adott napokon lemérhető siker, hanem a 2008-as programsorozat lezárását követő események is arra engednek következtetni, hogy az eredetileg kitűzött cél, a fiatalok, illetve a kortárs művészettel kapcsolatban averziókat táplálók megszólítására, bizalmuk elnyerésére és megtartására kifejezetten alkalmas egy Éjszakai átszálló-típusú, hasonló szemléletű és struktúrájú projekt. Egyrészt az idei „első látogatók” közül is többen visszatértek a Kortárs Művészeti Intézet egyéb, hagyományos jellegű kiállításaira, másrészt az átszálló programjának egyes elemeit – például a fentebb már említett felolvasópróbát – a résztvevő közönség a tervek szerint a későbbikben tovább folytatja, a saját szervezésében.
A 2008-as Éjszakai átszálló más területen is fontos sikereket könyvelhetett el. A sajtóval tartott kapcsolatot dicséri, hogy a Kultúrház stábja augusztus 29-én leutazott a Kortárs Művészeti Intézetbe forgatni – a műsor történetében először, ráadásul egy olyan pénteki napon, amikor a fővárosban is számtalan művészeti esemény közül is kiválaszthatták volna az anyagot.
Az Intézetet fenntartó Modern Művészetiért Közalapítvány és a DunaNet Design Studio közötti szerződés, illetve a DDS szakmai sikere pedig a non-profit és a profit-orientált szféra hatékony együttműködésére kiváló példa: az Éjszakai átszálló honlapja a „művészet” kategóriában megnyerte a Magyar Internet Média és Web Díj 2008 első helyezését.

2008. november 12., szerda

Pálya- és közakarat-karbantartás

Horváth Tibor, az Éjszakai átszálló Minden Peronok Hőse-érdemrenddel kitüntetett pályakarbantartója ma, 2008. november 12-én, délelőtt 11 óra 28 perckor a következő kérdést bocsátotta egyhetes népszavazásra:
"Egyetért-e Ön azzal, hogy dr. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok Nonprofit Kft. főigazgatója az irodáját ne bocsássa Horváth Tibor képzőművész rendelkezésére a 2008-as Budapest Art Fair idejére abból a célból, hogy a fent nevezett művész a meghívottaival (Bodó Sándor, Fodor János, Horváth G. Boglárka, St.Auby Tamás, SZ.A.F., Uglár Csaba) egy kereskedelmi galériát működtessen ott?
Szavazatát Horváth Tibor e-mailcímére küldheti el 2008. november 19. 24 óráig. A szavazás végeredménye 2008. november 20. 24 órakor kerül nyilvánosságra a megfelelő fórumokon, illetve a VOKS 2008 weboldalon."

2008. november 9., vasárnap

A közvélemény kutat ás

Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy Az Év Honlapja díj pályázati beadásának határideje ma éjfélkor - másodszor is - lejár (bár az általunk preferált "kultúra" kategóriában a bő két hetes hosszabbítás egyáltalán nem generált idő utáni tülekedést). Így 00:01-től bárki kedve, ízlése és elkötelezettsége szerint formálhat véleményt arról, hogy a közönségdíjat - teljesen megérdemelten - az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságának portálja kapja (vagy valami-valaki teljesen más). Számítunk a Tisztelt Utazóközönség támogatására!

2008. november 8., szombat

Laszt Minit szexiskandinávi, ja

OCA nem tévesztendő össze sem ICÁval, sem Öcával (mármint azzal, aki Öcaline), ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy OCA nem is méltó az átszállós figyelemre. Példának okáért ma koradélután – hála Marta Kuzma különjárat-szervező asszonynak – OCA összehasonlító helyzetjelentést ad a nagyérdeműnek arról, hogy mi a skandináv szexuális életstílus állapottya (a sajtó képviselőit már november 5-én tájékoztatta a tényállásról). Oslói utunkat elsősorban az Averziós terápia azon páciensei figyelmébe ajánljuk, akik a HeHe távozása után is maradtak még egy kis hahotázásra a szomszédos állam Norrköpingjében. Őket egyrészt azért buzdítjuk a továbbutazásra, hogy meg ne fagyjanak a helyhez kötött kacagásban, másrészt, mert éppen egy hét múlva Helen Evans és Heiko Hansen is Norvégiába érkezik – bár nem Oslóba, hanem Stavangerbe (amiről persze kis jóindulattal sem állítható, hogy szomszédvár, de azért egy szűk fél nap elég az átruccanáshoz).

2008. november 6., csütörtök

Üzempszichiátriai Hírlevél No. 8

Az Újvilág életét befolyásoló, november 4-én megszavazott változások/változtatások közül egyértelműen az USA 44. elnökének személyére vonatkozó voksok voltak a legfontosabbak. Sajnos emiatt a mellékvágányok többsége nem is kapta, nem is kapja meg a kellő figyelmet. Pedig az adott napon több – az Averziós terápia szempontjából is – lényeges kérdésben véleményt nyilvánítottak az amerikai polgárok. És amilyen bátor döntést hoztak az új politikai vezető személyét illetően, éppen olyan konzervatívak voltak más téren.
Az „áthajtásos szavazás” közlekedéskulturális ecsetelésénél már szóba került egyrészt Kalifornia állam, másrészt a „nyolcas számú ajánlás” (vagyis az azonos neműek házasságát tiltó javaslat). Jelen pillanatban nagyon úgy tűnik, hogy ebben az államban homoszexuális párok hivatalosan már nem szoríthatnak Obama kül- és belpolitikai sikereiért – legalábbis a Los Angeles Times előrejelzése szerint biztosan nem: „Az azonos neműek házasságának betiltásáról a keddi elnökválasztás napján mondtak véleményt a legnagyobb amerikai szövetségi állam lakói. A nem végleges adatok szerint (95 százalékos adatfeldolgozottság mellett) a szavazók 52,1 százaléka a tiltás mellett, 47,9 százalék ellene foglalt állást. A döntés nyomán megkérdőjeleződik annak a becslések szerint 18 ezer homoszexuális párnak a házassága, amely az utóbbi hónapokban lépett frigyre.

A kaliforniai legfelsőbb bíróság idén májusban engedélyezte a homoszexuálisok közötti házasságot, és kimondta, hogy az azonos nemű párokat is megilleti a hivatalosan elismert, védelmezett családi kötelék létesítésének alkotmányos joga. Június elején azonban a tilalom alkotmányba foglalását kezdeményezték az azonos neműek házasságát ellenző konzervatív csoportok. Legfőbb érvük szerint az engedélyezéssel a hagyományos családmodell kerül veszélybe.”

2008. november 4., kedd

Drive-Thru Voting

Hamarosan a keleti, majd a nyugati parton is éjfélt üt az óra, így az újvilágban is leketyeg november hó első hétfője. Jön tehát a soron következő kedd – ami ezúttal szintén a first of – és néggyel osztható év lévén...
Néhány óra múlva (miután politikai hovatartozásától függően ki-ki befalta reggelire a Cap’n McCain’s
vagy az Obama O’s müzliadagját) felelősségteljes amerikai honpolgárok milliói pattannak majd be az autójukba, hogy elinduljanak – no nem szavazni, hanem a mindennapjaik teendői felé. Közlekedéskulturális szempontból azonban csak e sok-sok gépjárművezető és -utas töredéke számít úttörőnek – csupán azok a szavazók, akik jelöltjükre a kocsijuk üléséből adták le voksukat.
A november 4. előtti nyugodtabb napokban harminc szövetségi államban volt mód a korai szavazásra (amivel egyébként kimagaslóan sokan éltek). Ám csak a kaliforniai Orange megyében, ott is Santa Anában volt lehetőség néhány perces áthajtásos büntetéssé szelídíteni a – ma akár súlyos órákban mérhető – sorban állást: az amerikai életmód védelmének és a hagyományok innovatív megőrzésének jegyében itt a mihamarabb voksolni szándékozók egy erre kijelölt „hivatalos” parkolóban is eleget tehettek az óhajukkal egybevágó kötelességüknek.

Igaz, e praxis újdonsága mindössze annyi, hogy elnökválasztás (és például a nyolcas számú ajánlás, valamint „Sarah törvénye”) esetében eddig még nem alkalmazták, hiszen 2006-ban a félidős kongresszusi választás alkalmával egy vermonti város lakói már átgurulhattak a politikai döntéshozáson. Az tulajdonképpen már inkább meglepő, hogy – például a várhatóan roppant magas részvételi arány miatt – még idén sem vált általános gyakorlattá. Egy olyan országban, ahol pedig nem ez lett volna a négykeréken gördülések legmagasztosabbika – az utak menti drive-thru templomokban áldást és feloldozást régóta könnyen és gyorsan kaphatnak az autósvándorok. Viszont talán ez lett volna a legpragmatikusabb formája.

Laszt Minit Kluzs

A mai napra több úticélt – így akár Liverpoolt – is ajánlhatnánk a passzív sportolás megszállottainak, ám mi mégis egy romániai kiruccanásra invitáljuk őket. Egyrészt, mert a menetrendszerinti járatok még könnyen elérhetők, másrészt mert Kolozsvárott egy társszakszervezet kultúrcsoportja tart ma este a helyi vasutasok reményei szerint – gálaelőadást: a Fotbal Club CFR 1907 (partnere ezúttal a francia Girondins de Bordeaux lesz).
És ugyan minek is vándorolnánk el a távoli Angliáig, ha a közeli Keleten is majdnem ugyanazt az élményt kapjuk, ráadásul egy sajátos időutazás keretében! Ahogy a szaksajtó az előző fellépés kapcsán megfogalmazta: „A hegytetőn épült stadion hangulata emlékeztet kissé a Liverpool otthonára, ott is fel kell sétálni a város tetejére a pályához, s ugyanúgy családi házak, csöndes utcák veszik körbe az arénát. Persze az ez alkalommal az út mentén végig elhelyezett román és EU-zászlók nem kompenzálhatták a sajátos helyi hangulatot, amelynek legszembetűnőbb megtestesüléseként rozzant Daciákból kipakoló, a környező falvakból érkező szotyolaárus nénik lepték el a stadiont környékét. De a múlt és a jövő találkozott itt, mert a szotyiárus nénikék feje fölött ott tornyosult a CFR új, óriás eredményjelzője…”
És ha mindehhez még azt is hozzátesszük, hogy mostanra alighanem Joanne Richardson is hazaért a Rottenbiller utcából…

2008. november 1., szombat

1per1

Az üzemigazgatóság elismeri, hogy az elrendezést tekintve szükség volt némi ügyeskedésre, de mindenképpen hangsúlyozza, hogy a IV/1. hónapos tervet – naponta egy bejegyzés közzététele – sikerrel teljesítette. A forgalomirányítón kívül kellett ehhez három állhatatos diszpécser, dzsentroid, emm a és travelcsanel munkája, no meg a MANCS, az MTI és a Népszabi Online mindig jókor publikált híradásai – hogy az időben született, meghalt, házasodott és elvált világpolgárok sokaságáról már ne is beszéljünk.
A 31/31-es átlag lehetett volna még jobb is, hiszen olyan sokat ígérő leiratok maradtak el, mint egy újabb Laszt Minit Dikta-Túra (argentín út Maria Eva Duarte de Perón és Juan Domingo Perón október 21-i házassági évfordulóján – ráadásul utóbbi születésnapja, míg előbbi alelnöki kinevezése is októberi keltezésű), vagy egy visszaemlékezés az első komoly – és kétségbeesett – sajtóvisszhangot kiváltó, a Földet megcélzó űrutazás 70. évfordulójára. A Világok harca című hangjátékról van szó, amely amerikai honpolgárok ezreit (más számítások szerint millióit) ösztönözte arra, hogy nyúlcipővel tömje tele az utazótáskáját.
A túristaosztályról a szexistára szóló átszállójegyek forgalma is tovább növelhető lett volna a mögöttünk álló hónapban. Iyari Limón egy, az AfterEllen újságírójának adott interjújában például azt találta mondani, hogy ha valaki megnézi az IMDb-n Efren Ramirez fotókollekcióját, akkor az egyik képen láthatja az eddig titokban tartott – és azóta már fel is bontott – házasságuk bizonyítékát, a férfi nyakláncán csüngő jegygyűrűt. Ez a furcsa titoktartás és az interjúból kibontakozó kevéssé tiszta elmeállapot a databázisra látogatók számára elgondolkodtatóvá tesz egy másik adatot: nevezetesen, hogy közbülső néven nevezett Pérez asszony 1998. október 21-én nem csak Efren, de mindjárt Carlos Ramireznek is örök hűséget esküdött. (E név persze elég gyakori, de az ügyet különösen gyanússá teszi az a tény, hogy Efren ikertestvérét is éppen így hívják.) Ugyanakkor biztosra vehető, hogy nem ez a zavar, sokkal inkább az indonéz parlament közelmúltbeli döntése vonta el az utazóközönség figyelmét azokról az előremutató lépésekről, mint amilyen a brazil munkaügyi minisztérium Interneten közzétett, a prostituáltak szexuális életstílusának optimalizálását célzó munkafüzete volt.
Ezen utóbbi témák elsősorban az Averziós terápia tananyagát bővíthették volna, viszont kínálkozott alkalom a továbblépésre a közlekedéskultúra tárgykörében is – többek között a TGV-WC veszélyes szívóhatásának elemzésével október 27-én. Sebaj! Senki ne búsuljon! A napi egyes átlag garanciája nélkül: majdmostnovember…

2008. október 31., péntek

Laszt Minit GbN_08



Úgy tűnik, hogy miután idén a Fiatal Képzőművészek Stúdiója sikerrel vette a megalakulásának 50. évfordulója alkalmából saját maga elé állított akadályt (50 kiállítás megnyitó 50 egymást követő estén), már semmit nem szeretne elaprózni. Például a hagyományosan 5 napra kalibrált Gallery by Night 2008-ban máris 11 éjszakányira tágult.
A sorozatos éccakázásra ezúttal Vécsei Juli szervezőmunkájának köszönhetően lesz módja a Rottenbiller ucca 35-be holnap és/vagy a következő 11 napban este nyóc magasságában ellátogatóknak (itt jegyezzük meg, hogy ez a hétker).
Szigorú, mindenkire kötelező tematika ugyan nincs, ám kedvcsinálóként annyi talán elmondható, hogy az FKSE képviselői afféle egyéjszakás kalandba bocsátkoznak majd a prágai Centre for Contemporary Art FUTURA, valamint a kassai Make-up Collective által delegált átutazókkal.
Az Éjszakai átszálló utazóközönsége számára külön vonzerőt jelenthet, hogy olyan kiváló kalauzokkal találkozhat egy másik, ám sok szempontból hasonló állomáson, mint Fischer Judit, Fodor János, Keserue Zsolt, Mécs Miklós vagy éppen Szörényi Beatrix.

2008. október 30., csütörtök

Üzempszichiátriai Hírlevél No. 7

A muzulmán többségű indonéz parlament büntetőjogi kategóriaként definiálta a szexuális életstílus-szimulációt – mondhatnánk, visszautalva az Averziós terápia negyedik lépésére. Ennél azonban – ahogy az már lenni szokott – bonyolultabb a probléma. Amint arról az MTI ma beszámolt: több hónapos, heves viták után az iszlám konzervatívok által kezdeményezett törvényt, amelyet először 1999-ben, majd 2006-ban, a Playboy indonéz kiadásának megjelenésekor próbáltak keresztülvinni a jakartai parlamentben, végül a Susilo Bambang Yudhoyono elnök többségi pártja, valamint a legnagyobb iszlám pártok szavazataival elfogadták. A két ellenzéki párt képviselői a szavazáskor tiltakozásként elhagyták az üléstermet. A kivonulók között volt Megawati Sukarnoputri volt államfő is.
A törvény célja – folytatja a hírügynökségi tudósítás –, hogy büntessék azokat a cselekedeteket és alkotásokat, fotókat, festményeket, írásokat, filmeket, amelyek úgymond ösztönzik a szexuális vágyakat és „sértik a közösség erkölcseit”. Ennek alapján a bűnösöket akár 12 évi börtönre, és 600 ezer dollárnak (116 millió forint) megfelelő pénzbüntetésre ítélhetik. „Ez a törvény megvédi a kultúrát, a szokásokat és a vallást. Egyúttal védelmet nyújt a gyermekeknek is” – jelentette ki Maftuh Basyuni vallásügyi miniszter, aki hangsúlyozta: a törvény megszövegezésében valamennyi véleményt figyelembe vették.

És a távolabbra mutató problémák ott kezdődnek, hogy ez a kijelentés nem feltétlenül állja meg a helyét. Igaz ugyan, hogy az elmúlt hetek során a törvény szövegét többször módosították – és ennek köszönhetően például engedélyezték nők számára a bikini viselését turisztikai körzetekben, például Bali szigetén, ám szeptemberben éppen Balin rendeztek egy nagyszabású tüntetést a törvény ellen. Ennek viszont messze nem a bikini viselet volt a központi témája: a főként hinduk lakta szigeten arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy az erotikus tánc és -képzőművészet nem csupán turistacsalogató szimuláció, hanem a helyi kulturális örökség szerves része.

2008. október 29., szerda

Laszt Minit Detty

Íme, eljött Detty utolsó utáni (hivatalosan viszont előtti-előtti) napja a restiben. Dzsentroid utazóközönséghez intézett felhívását az utolsó percben – megerősítésként – még egyszer közzétesszük: "Minden restifüggőt, átszállós szerzetest egy közös 'Szalonos' virrasztásra hívok október 29-én, pontban 19 órára. Program: 24 órás kultúrfogyasztás, élőlánc az Art Cafe körül, utána Síndiszkó a pincében. Vágányzáró misét celebrál az Állomásfőnök, zenél dj Vagyok és dj Akárki. Jelszó: Mert az átszállósnak a resti a garázsa!"

2008. október 28., kedd

Üzempszichiátriai Hírlevél No. 6

A Magyarországon kevésbé ismert, ám angol nyelvterületen divatos és sikeres írónő, Anne Perry – nem tévesztendő össze a betegápolás elméletéről és gyakorlatáról több könyvben, többek társaságában értekező Anne (Griffin) Perryvel – ma tölti be 70. életévét. Némi fantáziával természetesen felsorolható számtalan érv, melyek e hírlevél hasábjain saját jogon is helyet biztosítanának a történelmi időkben játszódó, rejtélyes detektívregények szerzőjének, William Monk megmintázójának (aki a változatosság kedvéért Adrian Monkkal nem keverendő – bár ha a lingvisztika eltérésekben megmutatkozó egyezőség-elvét tartjuk szem előtt, talán mégis rokonságban állnak…) E szép évforduló kapcsán azonban itt fontosabb, hogy Juliet Hulme is 1938. október 28-án született. Ennek így látszólag ugyan semmi értelme, de ha összekapcsoljuk a két nevet és a szóban forgó időpontot, erre jutunk: Londonban 1938. október 28-án látta meg a napvilágot Anne Perry, aki a keresztségben a Juliet Marion Hulme nevet kapta.

„Az Anne Perry nem írói álnév, hanem a hivatalos és egyetlen nevem” – mondja az írónő a honlapján. Ha így van, akkor természetesen a „boldog születésnapot” kizárólag Miss Perry-t illeti. De azért mi mégis foglalkozzunk egy kicsit a nemlétező Hulme kisasszonnyal. És mivel őt – ezek szerint – ma sehol nem találnánk, tekintsünk a régmúltba. Nem kell egészen Monk idejébe, a 19. századba visszatérnünk, elég az 1950-es évekig kalandoznunk. De nem a ködös Albionba, hanem a párás Aotearoába. Ott is a christchurch-i Viktória parkba.
1954. június 22-ről 23-ra virradóra Juliet Hulme önmagáról és az elmúlt délelőttön történt eseményekről a következőket mondta: „15 éves vagyok, a szüleimmel élek. Az utóbbi két évben nagyon közel kerültem Pauline Yvonne Parker Rieper-hez. A kapcsolatunk az iskolában kezdődött. Gyakran járt nálam és én is gyakran látogattam meg őt otthon, ezen kívül napi rendszerességgel telefonáltunk egymásnak. [A szüleim válása miatt apámmal Dél-Afrikába kell költöznöm.] Pauline velem akart jönni és én is azt szerettem volna, ha jön. Beszéltünk egymással erről és mindketten úgy véltük, hogy az anyja akadályt jelenthet. Elhatároztuk, hogy elmegyünk vele a Viktória parkba – ez megfelelő helynek tűnt a probléma tisztázására. Azt is elterveztük, hogy viszünk magunkkal egy harisnyába tekert téglát. […]
Tegnap Pauline felhívott és megkért, hogy kísérjem el őt és az anyját a parkba. Tudtam, hogy ez lesz az a kirándulás. Korábban soha nem voltunk ott együtt. Körülbelül öt évvel ezelőtt én már jártam a Viktóriában, azt viszont nem tudom, hogy Pauline is volt-e már ott.
Tízóraira mentem hozzájuk, nem sokkal délelőtt 11 után értem oda. Vittem magammal egy újságpapírba csomagolt féltéglát. A garázsunk közeléből szereztem. Mikor megérkeztem, odaadtam Pauline-nak, aki beletette egy harisnyába. Miután tízóraiztunk, Mrs. Rieper, a lánya Pauline és én a parkba mentünk. A tégla és a harisnya Pauline táskájában volt. Beültünk a park teaházába, de mivel elszaladt az idő, nem is beszélgettünk a dél-afrikai utazásról.
Teázás után lesétáltunk a fák közötti úton. Mrs. Rieper kis idő múlva azt mondta, hogy forduljunk vissza.
Én mentem elől. Vártam, hogy rátámadnak Mrs. Rieper-re. Aztán hangokat hallottam a hátam mögül. Hangos és dühös hangokat. Veszekedtek. Visszafordultam. Láttam, hogy Pauline megüti az anyját a harisnyába dugott téglával. Elvettem tőle és én is megütöttem vele. Félelmetes volt. Azt hittem, hogy egyetlen ilyen csapás elég a halálához. Kértem Pauline-t, hogy segítsen. Iszonyú volt. Mrs. Rieper rángatózott. Lefogtuk. Amikor otthagytuk, akkor már mozdulatlan volt. Az erős csapásoktól a tégla kiszakadt a harisnyából. Arra nem emlékszem, hogy Mrs. Rieper bármi érthetőt mondott volna. Túlságosan rémült voltam ahhoz, hogy meghalljak bármit is. Mindketten visszamentünk a tea-pavilonhoz és azt mondtuk a tulajdonosnőnek, hogy Mrs. Rieper elesett és megsérült.
Nem tudnám pontosan megmagyarázni, hogy miért mentünk a Viktória parkba. Talán abban reménykedtünk, hogy ha ráijesztünk Mrs. Rieper-re, akkor beleegyezését adja, hogy Pauline és én együtt maradjunk… De az első ütés után már tudtam, hogy kénytelenek leszünk megölni.
Ez a háromoldalas vallomás a saját szavaimat tartalmazza. A benne foglalt részletek igazak és pontosak.”
Hírlevelünk sem nem bátorítás, sem nem követelés – a most 70 éves Anne Perry akkor és úgy néz szembe a 15 éves és 8 hónapos Juliet Hulme tetteivel, amikor és ahogy akar. De mivel nem akar, ezért alighanem sajnos arra sem derül fény soha, hogy valójában ő és Pauline Yvonne Parker (vezetékneve az anyjáé – csak a gyilkosságot követően derült ki, hogy az apja, Herbert Detlev Rieper és az anyja hivatalosan nem voltak házastársak) mit értettek azon, hogy „rendkívül közel” álltak egymáshoz.
Fél évvel a tragikus eset előtt, 1953. decemberében – Juliet Hulme édesapjának ösztönzésére – Honora Parker (azaz Mrs. Rieper) elvitte kivizsgálásra a lányát Dr. Bennetthez, aki Pauline-nál „nyilvánvaló homoszexualitás”-t állapított meg. A lány naplójából úgy tűnik, hogy az anyja konkrétan nem közölte vele a „diagnózist”, csupán homályos utalásokat tett arra, hogy az egészségi állapota romlott (értsük ezt jelzőként is!), és arra, hogy ez a Juliet Hulme-val való barátkozásának a következménye. Ráadásul azzal fenyegetőzött, hogy teljesen eltiltja Pauline-t Juliet-től.
A korabeli szaksajtó természetesen „komoly” értekezéseket írt a lányok elmeállapotáról. Bő 50 év távlatából viszont – ellentmondva ezeknek a tanulmányoknak – az érintettekkel készített újabb interjúk nélkül is kijelenthető, hogy a (betegségként azonosított) másságtól való szülői rettegés áttételes félelmet szült a gyermekekben, ami nagyban hozzájárult a „10 leghíresebb új-zélandi bűncselekmény” egyikének elkövetéséhez.
De mindezek ismeretében vajon mit válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy ki hibázott és hol? Az ok a leszbikusokkal szembeni tolerancia hiánya? Egy, az ’50-es években történt esetet illetően ez értelmetlen felvetés. Akkor talán egy fiatal (ál)tudomány szűklátókörűsége volt a probléma? Ez még értelmetlenebb.
Az az igazság, hogy sehol nincs számonkérnivaló – még a kétségbeesetten szerelmes (legalábbis ha valóban ezt jelenti a „rendkívül közel”) lányokon sem. Egy ilyen bűncselekmény – az LGBT / LMBT domesztifikálásának ellenére, vagy talán éppen ezért – ma már nehezen lenne magyarázható.
És az anomália éppen ebben rejlik: a legkézenfekvőbb indítékként pontosan ugyanazt lehetne beazonosítani, amit a Parker-Hulme eset kapcsán a (szakmabeli és csak műkedvelő) kortársak a legvalószínűbbnek tartottak. Nevezetesen, hogy a cél mindössze az adrenalin-szint növelése volt.
Nos, ennyit a régmúlt (félmúlt) ostobaságáról. Boldog születésnapot Juliet Marion Hulme!

Juliet Hulme itt közölt, 1954. június 22-i és 23-i vallomása a christchurch-i városi könyvtárak levéltári anyagának szerkesztett változata. A kritikai megjegyzések részben az ügy tárgyalásának sajtóbeszámolóira, részben Julie Glamuzina és Alison J. Laurie Parker & Hulme: A Lesbian View című könyvére, részben pedig Dr. Reginald Medlicott esettanulmányára vonatkoznak, illetve ezeken alapulnak.

Szerda, Szerda, Szerda

Az ÉÁ-s szokásjog szerint az utolsó pillanatban, de eredményes döntés született a tegnap féléjszakába nyúló egyetnemértésen. A LÉNYEG: rendkívüli álÁtszálló szerdán 19 órától az Art-ban. Fontos, ajánlott, sőt kö-te-le-ző! Egyéni ajándékozásra és angyagi hozzájárulásra lesz mód. Találkozás ott és akkor...

2008. október 25., szombat

Mentesítő szerelvény

"Valahol lennie kell egy restinek, egy külső vagy belső restinek, gondolta szomjasan Resti Kornél. Addig megyek, míg nem találok egyet. Addig megyek, amíg lehet, mert már üres várótermekben, kihalt temetőkben kószál a hír: a vasútállomásokon nem (sem) mérnek majd italt. Ezt jól kitalálták ezek, gondolta Resti. Az ezek különvonaton járnak, kibámulnak az elsötétített ablakon, néznek, befelé. És kitalálják, hogy márpedig ezentúl, ezen túl, mától, de örökké, nem lehet kocsmában inni, temetőben temetkezni, aluljáróban aluljárni, levegőn lélegezni. Létezni. Itt nem lehet élni, gondolta Resti, aztán mindjárt, hogy: de. De bizony. Azért is. Ha pedig majd ásványvizet mérnek a restikben és gombócfagyit a temetőkben, és a MENNY! ORSZÁGBA! invitáló röplapokat, egyszersmind ingyenes belépőket osztogatnak az aluljárókban, és szépen betolják alufóliával, eufóriával leplombált, fölvirágozott vagonokban Magyarországot az Európai Egyesült Államokba - menjenek, Resti marad. A resti marad. Csak találnék már egyet is." (Sajó László: Öt és feles)
Nos gondoltam idemásolom ezt nektek, egyrészt, mert ily szépet én bírok, másrészt meg ez csak egy kultúrvalami-blog, váljék épülésetekre barátim...

Más: október utolsó hetére még maradt egy kis kötelességünk, mondhatni közös cselekvési kötelmünk, mint hirtelen felindulásból egy Restirés epizódban már megfogalmaztam: ennek a Detty lánynak mégis csak kéne valami zsebkendős, könnyes-habzós foglalkozást rendeznünk. Megkerestem alattasokat és feletteseket és eddig sínen van az ügy, már csak a nagyja van hátra. Szóval, ami bizonyos, a zenészek közt lesz vállalható profi és vállalhatatlan amatőr, beszél Travelcsanel, hallgatják az egybegyűltek, előtte-utána-közben látványivás a helyszínen. No, szóval mikor is legyen a szeánsz eztet kell eldönteni...........NEKTEK!

Nem szeretnék fenyegetőzni, de van egy listám, rajta vagyon írva, kinek és mit kell megmozgatni. Remélem érthető voltam!

Üdv, restimengemúgysegéljem......

2008. október 24., péntek

A nap dolgozója:
BARÓTHY ANNA forgalomirányító

2004 telén – mármint a 2003-ból tovább gyűrűző periódusban – történt, hogy a hol séf, hol kukta Hegyi Béla az Újlipótvárosi Klub Galéria kávézójában rátámadt az állomásfőnökre. Hevesen mutogatott egy ifjú hölgyre, miközben azt ismételgette: „Nagyon tehetséges!” Mivel a tér-idő koordináták csak a vonzósági barométert működtették, ezért – egy rövid, de annál kínosabb bemutatkozás után – az üzemigazgatóság vezetője egy másik XIII. kerületi műintézménybe helyezte át ideiglenes székhelyét (a későbbi pályakarbantartó Füredi Tamással, a provideált kalauz Páhi Péterrel és a preferált ingyenjegykezelő Szabó Balázzsal).
Hogy a szóban forgó hölgy, vagyis Baróthy Anna és az állomásfőnök kapcsolata miként fajult odáig, hogy a nem túl szerencsés első találkozás ellenére együtt dolgoznak, arról megoszlanak a vélemények. Tény, hogy a következő évben sikeresen termesztettek együtt műtárgyat, 2006-ban Baróthy művésznő a csatlakozás-létesítési koordinátoron kitenyésztett egy különös kurátor-betegséget („Tamás! Letörött az ujjad!”), míg egy újabb esztendővel később sztrítartistaképzőt nyitottak. Mindezeknél is jelentőségteljesebb azonban, hogy b_ann 2008-ban felvette az átszállósok forgalomirányító-egyenruháját. Visszagondolva nem is nagyon érthető, hogy miért váratott ez magára ilyen sokáig…
Személyének fontosságáról, munkájának megítéléséről alighanem egy kollégája megjegyzései árulkodnak a leginkább: „Anna volt a felhajtó. Aztán szigorú volt. Jó szervező. ('Gyerünk, gyerünk befele!', 'Na gyeree máár!')”
Tevékenyégének legemlékezetesebb pillanatai a szexuális életstílus-szimulációhoz, illetve a kiépítkezéshez kapcsolódnak, ugyanakkor ő jegyzi a híres költői kérdést: „Hogyan lehet jogosítványt adni egy szőke nőnek?”

Kis éjszakai történelemóra 6. rész

Ahogy azt az üzemigazgatóság által felbérelt hisztoretrauta az előző történelemórán már jelezte, azzal, hogy az Éjszakai átszálló a Mozaik egy darabkája lett, ugyan növekedett az állomásfőnök játéktere, ám hátulütői is voltak a csatlakozásnak. Most arra is fény derül, hogy mifélék.

Azzal, hogy 2004-ben a Mozaik Összművészeti Fesztivál keretén belül valósult meg, az Éjszakai átszálló önkormányzati támogatása egyik évről a másikra az ötszörösére nőtt. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy egy ötnapos rendezvényre semmivel sem nehezebb elkölteni egymillió forintot, mint kétszázezret – úgy pedig különösen nem, ha a költségvetésből más, az átszállások emlékezetességét és zökkenőmentességét a legcsekélyebb mértékben sem szolgáló projekteket is finanszírozni kell. Merthogy – mondhatni természetesen – a sok pénznek ára volt…
Azért rosszra – teszem azt szereposztó kupé közlekedtetésére – nem kell gondolni. Az üzemigazgatóság – az anyagi javakban dúskálásért cserébe – olyan programok megvalósítását vállalta pluszban, amelyek alapvetően nem álltak távol a profiljától: nevezetesen kreatív gyermekfoglalkozások megszervezését és lebonyolítását. Más megközelítésben viszont igencsak átszállóidegen vállalásról volt szó, hiszen – mivel az óvodások és kisiskolások éjszakai tömegközlekedtetése sem túlzottan népszerű, sem kifejezetten etikus nem lett volna – ezek a programok a napfényes(nek tervezett) koradélutáni időintervallumban kerültek meghirdetésre.
Komoly költségvetési kiesésről persze nem beszélhetünk, hiszen a teljes büdzsé alig öt százalékát emésztette fel a mellékvágány építés. Lényegesen nagyobb volt viszont a presztizsveszteség: a gyerekjegyek ugyanis nem az üzemigazgatóság épületébe, hanem a Petőfi Ligetbe és a BKMH kamaratermébe szóltak. Így a gyakorló pölyike, T. Zsófia /35/ – és egy évvel később a gyakorló édesanya, Sz. Ágnes /41/ – minden kedvessége és bája csak és kizárólag a Mozaik Fesztivál, no meg a teljesen passzív Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza hírnevét öregbítette. Éppen úgy és amiatt, mint a már tárgyalt Átlátszó indok. És ez egy, a támadások folyamatos keresztüzében ténykedő intézmény esetében egyáltalán nem mellékes.
Ráadásul ezzel a mellékvágány-létesítéssel az üzemigazgatóság maga is hozzájárult a figyelem – egyébként sem csekély – megosztásához. (folyt. köv.)

2008. október 23., csütörtök

Hol a hiba?



A fenti kínálatból melyik az a kötöttpályás látványosságelem, ami nemzeti (a jelképhasználat feltételezett indítékénál fogva), szocialista (a megvalósulás rögzített ideje miatt), ugyanakkor teljesen elcseszett - aminek viszont semmi köze sem a második, sem a harmadik paraméterhez, legfeljebb az elsőhöz?

A játékban az üzemigazgatóság dolgozói és rokonaik nem vehetnek részt - a többiek megtalálják a megoldást a Kiscsillag Kalendárium (Modern Művészetért Közalapítvány, Dunaújváros, 2006) 49., számozatlan oldalán.

Determinált zuhanás
(előadja: az igazság bajnoka)

Ahogy az várható volt, mind a éjszakai honlap, mind az átszálló blog látogatottságában visszaesés tapasztalható az elmúlt 31 napban az ezt megelőző, hasonló kiterjedésű időintervallumhoz képest (ám hogy miért mindig 31 napot mérnek a szakemberek, az örökre titok marad). Ennek azonban – kivételesen – semmi köze a világgazdasági válsághoz, hiszen általánosságban is elmondható, hogy azokat az állomásokat, ahonnan nem indulnak sem menetrendszerű-, sem különjáratok, nemigen látogatja az utazóközönség… Az Egy Másik Távirati Iroda e hónapban is közzétette üzemigazgatóságunk előző 31 napjára vonatkozó adatait.

EMTI (2008. 10. 23.) A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – a Google Analytics és (a változatosság kedvéért) az HiStats kapacitásának segítségével – nem pusztán reprezentatív, hanem mindenre kiterjedő felmérést végzett az Éjszakai átszálló elmúlt 31 napi forgalmára nézve. A kalibráció azt mutatja, hogy a peronok nem néptelenedtek el teljesen – annak ellenére sem, hogy az utolsó járat már bő másfél hónappal ezelőtt elhagyta az állomást.
A potenciális átutazók összesen 462 alkalommal keresték fel az átszálló honlapját, ami majdnem 15 ki nem bocsátott jegyet jelent naponta. Külön említésre méltó, hogy a kiürült állomáshely ellenére a jegyzett forgalmat nem eltévedt kalandorok bonyolították: ezt bizonyítja, hogy a visszafordulások aránya még ebben, a 2008. szeptember 22. és október 22. közötti holtszezonban sem érte el a 40%-ot – miközben az új látogatások aránya közel 8%-al nőtt, és így majdnem 60%-os. Igaz, a mért 38,1% visszafordulási arány 6,31%-al rosszabb, mint az előző időszak erre vonatkozó adata, ám például az állomáson eltöltött, egy utasra jutó tiszta átszállási idő 5 perc 7 másodpercről 6 perc 23 másodpercre emelkedett.
A számokat tekintve ugyan ebből a szempontból megkérdőjelezhető a kimutatások pontossága, de az bátran kijelenthető, hogy az átutazók többsége belföldi volt, és főként Budapestről érkezett az állomásra. A külföldi látogatók nem hivatalos versenyében Németország és az Egyesült Királyság fej-fej mellett halad – kiegészítésként ehhez csak annyit, hogy míg az előbbi az oldallátogatások számában vezet (3,67 vs. 2,67), addig a nagybritek lényegesen jobbak a webhelyen eltöltött idő tekintetében (átlagosan 5:30 perc szemben a 0:29 perccel). Az adatok alapján az is kiderül, hogy az európai lefedettség egyre nagyobb: elmondható többek között, hogy egy hollandiai látogatóval már ki van pipálva a Benelux államok sora is. Geográfiai előrelépésnek tekinthető továbbá, hogy egy, a Sydney Egyetemre bejáratos személynek köszönhetően már csak Afrika és az Antarktisz meghódítására kell koncentrálnia az Éjszakai átszállónak.
A blog esetében nem volt olyan mértékű a visszaesés, mint a honlapnál: az előző időszak 483 látogatója helyett ugyan csak 343 érkezett, és ez közel 29%-os visszaesés, ám ez a fővonalon majdnem 73% volt. A 343 turista összesen 973 műveletet eszközölt a vizsgált időszakban, ami viszont némi, az utazóközönség körében eluralkodó lustaságra utal, hiszen a hármas átlagot sem éri el a korábbi 3,4-hez képest.
A hazai látogatottsági arányok nem változtak, ugyanakkor a hátárainkon kívülre tekintve azt a tényt rögzítették a felmérések, hogy – az állandónak számító londoni és berlini lakosok mellett – elsősorban a közép-kelet európai országok nagyvárosainak polgárai érdeklődnek az átszálló kínálata, főként a Laszt Minit utak iránt. A KSH adatai viszont arra is rámutattak, hogy az újonnan indított Üzempszichiátriai Hírlevél – és ennek nyomán néhány csinos üzemigazgatóságai dolgozónő – a távol-keleti utazók, ezen belül Japán hím tagjainak figyelmét is felkeltette már.
A csinos lányok útvonalat erősítendő: az egész periódust figyelembevéve a legelszántabban Farkas Flóra utasellátó személyének köszönhetően jutottak el az állomásra a látogatók. Ezt a kitartást csak az utolsó néhány napban homályosította el A globális gumicukorteszt (ami vélhetően jórészt a nol.hu nem teljesen átgondolt béta verziójának tudható be).

A nap dolgozója:
SIPICZKI BARNA térmegfigyelő-hobbimálházó

Munkatársunk személye és pályafutása ugyanolyan döntő argumentum lehet azok számára, akik az egyén genetikai determináltságára esküsznek, mint azoknak, akik a szociokikeletet tartják meghatározónak. Ám akár örökletes betegségről, akár családi szokásról van szó, az mindenképpen tény marad, hogy Barna már bő három esztendeje issza az üzemigazgatósági kávét. A restifeketét pedig legalább öt éve…
Ahogy a régi latin mondás tartja: Omnes viae pulpitum ducunt. Sipiczki Barna – aki nem titkolja, hogy rokonságban áll Pipiczki Lankával – 2006-ban a Minimal Kriminals-vagonból lépett az állomás peronjára. Ekkor talán még nem is volt tudatában annak, amit a szakemberek biztosra vetek: átszállási ideje években lesz mérhető, hiszen oly egyértelmű, hogy a nehéz objektek és a könnyed szituációk sínek menti turbulenciája az ő igazi világa.

Sipiczki Barnát térmegfigyelőként az éles szem és a gyors mutatóujj, hobbimálházóként a pontos érkezés és a még pontosabb távozás jellemzi.

2008. október 22., szerda

Üzempszichiátriai Hírlevél No. 5



Szűk két nappal ezelőtt, a negyedik Üzempszichiátriai Hírlevélhez írt kommentjében arról adott tájékoztatást a forgalomirányító, hogy már a Távol-Keleten, közelebbről Japánban, egészen pontosan Oszakában is alkalmazzák az Éjszakai átszálló üzemigazgatósága által kidolgozott, speciális averziós terápiát. Csider István Zoltán ma publikált jegyzetében ennek újabb bizonyítékára lelünk. A kötöttpályás közlekedési eszközök alternatív használata mint fundamentum, a graffitizés mint művészetterápiás módszer, stb.
Elöljáróban két, a szöveg tartalmát, megállapításait érintő észrevétel mindenképpen szükségesnek látszik. Egyrészt, hogy a metró, így általánosságban a sínekhez kötött kocsi, mint hír(név)vivő médium
a tárgyalt összefüggésben – nem csak az alkotók ismertségbe-szállítását végzi: magát a műfajt is ez fuvarozta a köztudatba az 1960-as és ’70-es évek fordulóján, 1971. július 21-i érkezéssel (az ingyenjegykezelő a New York Times volt) – így tehát később a művészetvilágba és -történetbe is. Másrészt: mivel a graffiti egyirányú közlés, nem definiálható kommunikációként – ellentétben például a Street Art-tal. Az viszont tény, hogy van, és valószínűsíthető, hogy lesz is. Dunaújvárosban és Budapesten éppúgy, mint Oszakában. Legális és illegális egyaránt.

Népszabadság Online (2008. 10. 22.) A PEST-OSZAKA TENGELY. Nemrégiben letartóztattak egy magyar fiút Oszakában. A 25 éves fiatalember a vád szerint szeptember 4-én éjjel egy 16 méteres graffitit helyezett el egy metróra az egyik oszakai kocsiszínben.
Itthon már mínuszos hírben sem hozzák az újságok, ha egy magyar városban elkapnak egy firkászt, Japánban viszont rendkívüli jelenségnek számít a falfirka, mint olyan. Néhány ottani internetes portál már a letartóztatás előtt is arról írt, hogy latin betűs rajzok bukkantak fel több japán metrókocsin, de egyelőre nem tudható, ezekhez van-e köze a magyar srácnak, illetve a vele együtt letartóztatott szlovák és spanyol graffitisnek.
El lehet játszani a gondolattal: ha a Kiskörúton vagy a szentendrei HÉV-en japán írásjelek bukkannának fel, a magyar rendőrség hány hétig nyomozna, és milyen eredménnyel. […]
Az akcióművészetnek is beillő, a hiphop kultúrával igencsak bensőséges viszonyt ápoló graffiti igazi nagyvadai viszont nem a házfalak, pláne nem a legális festőhelyek, hanem az úgynevezett kötött pályás tömegközlekedési járművek, a villamosok, metrók, elővárosi vonatok. A lényeg a "fame", a hírnév, hogy fusson a rajz, vagyis hogy a város, az ország, a világ minél nagyobb részében ismert legyen az egyén vagy a művészcsoport neve. Amelynek dekódolásához olykor nem kevés háttérismeret szükséges.
Mindez persze rongálás, szabálysértés, bűncselekmény is akár, de: kommunikáció. Egymással, a várossal, a világgal. Ha úgy tetszik, a közterek visszafoglalása, amely irányzatra különben komplett iparág épült. Ha ma már csak pénz kérdése, hány darab és milyen minőségű óriásplakáttal tapétázza ki a várost a szupermarketlánc, ha afelett sincs igazi ízléskontroll, milyen falragaszokkal, cégtáblákkal súlyosbítja némely üzlettulajdonos a városképet; ha a maga módján szinte senki nem tiszteli a köztulajdont, milyen alapon várhatja el bárki tőlünk, hogy ne fessünk - kérdezhetik ezek a srácok. […]

A külföldi firkászok továbbra is ellátogatnak olykor Budapestre festeni, s a szubkultúrában valóban nemzetközi elismertségnek örvendő magyarok is tovább portyáznak, itthon, külföldön. Néha elkapják őket. Most épp Oszakában. Az illegális graffiti: van. Lesz is. Kitermelte a nagyváros.

2008. október 18., szombat

Laszt Minit Sztálin sugárút 32.

A dél-oszétiai háború hadműveletei alighanem kisebb csapást mértek Gorira, mint amekkorával a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma és Szamara között most létrejött megállapodás sújt le rá. Viktor Tarhov, a Volga-parti város polgármestere bejelentette: az orosz állam lemond tulajdoni jogáról és visszaadja Szamarának Sztálin – paramétereinél fogva a műfajban világcsúcstartó – luxusbunkerét, amit a helyreállítás után (immár panoptikumként) újra megnyitnak a nagyközönség előtt. A generalisszimusz-túrizmus tehát hamarosan kétirányúvá válik, megosztva a rajongók (vagy káromkodni vágyók) tömegét – és pénzét – Ioszeb Dzsugasvili szülővárosa és Joszif Visszarionovics pszeudófővárosa között. A Grúzia szívében pityergő szuvenyírárusok számára alighanem csekély vigaszt jelent a közlekedéskultúra iránt fogékonyak szolidaritása és erkölcsi támogatása – mert rajtuk kívül vajon még kinek lúdbőrözik jobban a háta egy páncélozott vasúti kocsi, mint egy 37 méterrel a földfelszín alatt található hálószoba láttán?

Üzempszichiátriai Hírlevél No. 4

Október 6-án az első Üzempszichiátriai Hírlevélhez hasonlóan még arról számoltak be a lapok, hogy David Duchovny, miután túlzott nemi vágyátol sikeresen megszabadult és elhagyta a rehabilitációs intézetet, máris új filmre készül. Bő egy héttel később viszont már az volt olvasható, hogy külön él a feleségétől. Mondhatni: tökéletes kiépítkezés egy szexelvonókúra után… Duchovny és hitvese, Téa Leoni szerdán rövid sajtóközleményt adott ki, melyben elismerik, hogy az a folyamatosan keringő pletyka, miszerint hónapok óta különélnek, igaz. Eddig – tették hozzá – azért tartották titokban a dolgot, mert meg akarták óvni a gyermekeiket. 9 éves lányuk és 6 éves kisfiúk ezek szerint eddig mit sem vett észre abból, hogy a vacsoraasztalnál üres egy szék...
Annak ellenére, hogy az őket ismerők hangsúlyozzák: a pár továbbra is közeli kapcsolatbanban van („Nagyszerűen kijönnek egymással” – állítja például az egyik New York-i szomszédjuk
), a sajtó és a közvélemény természetesen már a jogi folytatás lehetséges részleteit taglalja. Ami a statisztikákat és bizonyos pillanatnyi tendenciáikat figyelembe véve egyáltalán nem meglepő: az utóbbival kapcsolatban kijelenthetjük, hogy idén a világot átölelő válási szezon őszre esik (nem is annyira Madonna és Guy Ritchie, mint például az augusztus 8-án kötött házasságukat máris felbontani igyekvő 300 sanghaji pár miatt), míg az előbbiek gyakorlatilag determinálják az amerikai frigyeket.
„A nyugati világ leggyengébb családjai az Egyesült Államokban vannak, mert nálunk a legmagasabb a válások- és az egyedülálló szülők rátája” – idézte az USA Today
egyik 2005. július 18-i cikke David Popeone, a New Jersey-i Rutgers Egyetem szociológia professzorának megállapítását. A részben általa, ekkor publikált kutatások szerint bár az 1000 házas asszonyra jutó válások számában csökkenés mutatkozott az elmúlt két és fél évtizedben, ám ezzel együtt a házasságkötések is folyamatosan ritkultak – és ez a tendencia azóta is tart. (Ugyanerre az eredmény jutunk akkor is, ha adott esztendőben a teljes lakosság és a válók, illetve házasodók számának arányát vesszük szemügyre.) Így összességében továbbra is igaz, hogy az Újvilágban frissen megkötött frigyek fele eleve válásra van ítélve – pozitív jövőképet sugárzó kimutatások szerint csak a 40 százalékuk.
Más amerikai párok együtt maradásának mindenesetre növeli a statisztikai esélyeit, hogy – ha minden a hírügynökségek által felvázolt forgatókönyv szerint zajlik – Leoni és Duchovny eddigi kettő, illetve egy házasságának 100 százalékát abszolválja válással.

Születés és nap

Nina Persson kapcsán már elővételeztük az üzemigazgatóság egyik dolgozójának október 18-i születésnapját. Nem másról van szó, mint – csakhogy lássuk: az egy személyhez köthető városok kavalkádja nem svéd sajátosság – egy szegedi születésű pécsi hölgyről, a Budapesten élő dunaújvárosi forgalomirányítóról, Baróthy Annáról (aki természetesen nem tévesztendő össze az éppen ezeket a sorokat gépelő forgalomirányítóval: míg előbbi egy vonzó, fiatal nő, addig az utóbbi egy… nos egy férfi, sőt a járatok sűrűsödésekor inkább kettő; míg előbbi szezonálisan forgalomirányít, addig utóbbi a holtidényben is ezt teszi, némileg kényszeresen...) Világrajövetelének valahol a 18. és a 32. közötti évfordulóját – lélekben – együtt ünnepli Baróthy kolleginával az elhagyatott peronok népe.

2008. október 15., szerda

Laszt Minit RO-Mania

Fél óra alatt átutazni Románián, ráadásul úgy, hogy át sem lépjük a határt? Hihetetlen, de lehetséges! Ha másként nem, hát a Clujban (mifelénk Kolozsvár) élő és dolgozó képzőművész-teoretikus, Joanne Richardson In Transit című videójának megtekintésével, ami „egy térbeli és időbeli utazás naplója, mely jelenkori szubjektív benyomásokból és a múlt gyermekkori emlékeiből áll. Az EU csatlakozás éveiben, Romániában tett utazás monológként reflektál az 1989-es forradalomra, a történelem átírására és a fogyasztói társadalommá válásra.” Irány tehát a Rottenbiller utca 35. a főváros VII. kerületében, az adott épületen belül pedig a Fiatal Képzőművészek Stúdiója. Ma este 7-kor. Jó utat!

Kis éjszakai történelemóra 5. rész

A magához térített hisztoretrauta három nappal ezelőtt elkezdte felvázolni a második, 2004-es Éjszakai átszállót érintő legfontosabb tényeket – azonban még messze nem ért a lényeges részletek sorának végére. Lássuk tehát, hogy a kiállítások már említett szakmai paraméterein túl mit érdemes még megjegyezni a „múltban oldódó akciósorozat”-ról!

2004-ben megindult egyfajta hagyományépítés és -őrzés is: az első Éjszakai átszálló R. Zoltán /34/ – modellügyileg ad hoc, egyéb paramétereit tekintve non-budget – divatbemutatóját, valamint a zománcangyalok által elővezetett sütés-főzést az eredeti szándék szerint még egyszeri, megismételhetetlen projektet foglalta magába, ám a tárgyalt évben már tudatosan, az említett események sikerének köszönhetően került be a programba egy újabb H. Béla-menü /31 – mármint H. Béla/ és az Átlátszó indok című , több szerzős kollekció-prezentáció. Ez utóbbit – a soros kollektív tárlat előkészítése miatt – a csatlakozáslétesítés-koordinátor az üzemigazgatóság területén kívülre helyezte, amit később igencsak megbánt. Két egyszerű indokot egyszerre taglalva eképpen magyarázta mindezt: „Boda Roziék Átlátszó indok című divatbemutatója az idei Éjszakai átszálló utolsó programja volt – ráadásul kettő az egyben, hiszen egyszerre elégítette ki a kortárs művészetekre kíváncsiak és a populáris élményekre vágyók igényeit. Hogy a műsorra nem a Kortárs Művészeti Intézetben került sor, arra van egy nagyon egyszerű indok: az icában másnap, június 4-én 18 órakor nyílott meg a (menetrendszerű) dunaújvárosi kollektív tárlat. Mivel az installálásra nem lett volna elegendő az a maximum 18 óra, ami egy Intézet-beli divatbemutató után a rendelkezésre áll, ezért kénytelenek voltunk a programot kihelyezni a Ligetbe. És pont ez az, amit soha többé nem fogunk megtenni. Hogy miért, arra szintén van egy egyszerű indok: mivel a lányok nem a Kortárs Művészeti Intézet előtt, hanem a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza mögött mutatták be az 5 fiatal tervezőnő kollekcióját, ezért a közönség, de még a – sajnos nem elég tájékozott – sajtó is a társintézményhez kötötte a produkciót. Ami viszont túl színvonalas volt ahhoz, hogy a PR- és reklámértékéről lemondhassunk. Tanultunk a hibánkból: soha többé nem megyünk sehova átszállni, maradunk az állomásunk épületében.” (Itt kell megjegyeznünk egyrészt azt, hogy 2008-ban – financiális okokból – nem került sor átszállós divatbemutatóra, lakmározás viszont volt – a szexuális életstílus szimuláció jegyében. Másrészt arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az egyes programokat ugyan az állomáson kívánják megrendezni 2009-ben is, csakhogy maga az állomás alighanem elköltözik eddigi helyéről...)
Az üzemigazgatóság – előre nem látható események hatására – 2004-ben alapította az Újraktár díjat is, amit elsőként K.-L. Zita /28/ és O. Richárd /30/ vehetett át, pontosabban élvezhetett ki. (A történeti hitelesség érdekében meg kell említenünk, hogy nekik kettőjüknek – noha ezt követően hosszú éveket töltöttek együtt – a 2008-as Averziós terápiát már nem kellett igénybe venniük...)
A programot tekintve hasonlóan fontos, hogy synus 2004. június 2-i Klick ’n’ Paste + Filter című live act-jával elindult az élő koncertek sorozata – ebben az évben ugyan ez volt az egyetlen, ám a következő esztendőkben egyre több és több került megrendezésre.
De talán az eddig említetteknél is lényegesebb változás, hogy ettől az évtől egészen 2006-ig a Mozaik Összművészeti Fesztivál idején és kontójára lehetett átszállni – ami pénzügyi szempontból ugyan megnövelte az üzemigazgatóság lehetőségeit, de sok más szempontból komoly problémát jelentett. Erről azonban részletesen majd a következő fejezetben… (folyt. köv.)

2008. október 13., hétfő

Üzempszichiátriai Hírlevél No. 3

Igaz ugyan, hogy az Éjszakai átszálló terapeutái és páciensei számára csak A gobális gumicukorteszt itt idézett részlete - annak is elsősorban az utolsó megállapítása - elengedhetetlenül fontos, ám ennek ellenére nekik is érdemes a forráshelyen végigolvasniunk Marosán György írását.

Népszabadság Online (2008. 10. 11.) "Ha szeretnéd, akkor most rögtön megeheted a cukrot" - tett le egy darab édességet az óvó néni a "gumicukorteszt" néven elhíresült kísérletben a 4 éves gyermek elé az asztalra. "De ha nem eszed meg azonnal, hanem megvárod, amíg elintézek valamit, akkor kettőt kapsz, amikor visszajövök". Az eredmény - első pillantásra - nem túl sokat mondott: voltak a kicsik közül, akik ellen tudtak állni a kísértésnek, és voltak, akik nem.
Az igazi meglepetés akkor érte a kutatókat, amikor egy évtized múlva újra felkeresték - akkor már kamasz - kísérleti alanyaikat: megnézni, vajon mi lett belőlük. A vizsgálatok azt mutatták: akik kevésbé engedtek a pillanat csábításának, azok fiatalként önállóbbak, kiegyensúlyozottabb személyiségűek lettek. Akik viszont gyermekként nem tudtak parancsolni vágyaiknak, azokból depresszióval küszködő - nagy álmokat dédelgető, de semmit meg nem valósító - fiatal lett. Az életutakat tovább követve pedig világossá vált, hogy a csábításoknak való ellenállás meghökkentően pontosan előre jelzi a társadalmi siker jelzőit: a magas egyetemi felvételi pontszámot, a nagy jövedelmet, a jó egészségi állapotot, sőt a boldog házasságot…

A nap dolgozója: A CSOPORT-FORGATÓ

Sajnos a munkájuk a megfelelő időben soha nem kapott akkora nyilvánosságot, mint ami a minőségéhez illett volna. Az Éjszakai átszálló aktuális járatait hirdető reklámfilmjeik ugyan eljutottak a Duna TV, az MTV (az „M” ebben az esetben a „Magyar” rövidítése) és a Dunaújvárosi Televízió nézőihez, és bizonyára a felsoroltakon kívül is van néhány médium, amely közvetítette az általuk vizualizált üzenetet, ám akkora megbecsülést, amely a kreativitásukért járt volna, nem könyvelhettek el (ami persze általánosságban véve a reklámfilm-készítők keresztje).
Páhi-Fekete Noémi (akkor még a „Páhi”-val szegényebben), Páhi Péter és Perness Norbert közösen először 2004. június 1-én tűntek fel a peronon egy minden alkut visszautasító formációban – kompromisszum-képtelenségüket negyedikként Samu Bence erősítette. (Mellesleg a performanszuk után a forgalomirányító csak annyit mondott a szakma képviselőinek, hogy „oh, azok a boldog ’70-es évek…” )
Ugyanakkor mindössze két év kellet ahhoz, hogy a mókuskerék – pontosabban a mókusváltó – bekapja a társaságot: 2006-ban már nem csupán a revelatív átszállásokhoz, hanem a polgári mozaik-összepakoláshoz is propagandafilmet készítettek. Ezen áldásos tevékenységüket – mivel a bőkezű állomásfőnők éppen elveszettet játszott – 2007-ben ugyan szüneteltették, ám a 2008-as esztendőben újra aktivizálták magukat, ahogy a két évvel korábban életre keltett (ellen)forradalmár reklámfilm-hőst, Igort is...



Éjszakai átszálló / Averziós terápia (reklámfilm, 2008)
írta-rendezte: Páhi Péter
fotó-vágás: Perness Norbert / animátor: Páhi-Fekete Noémi





Éjszakai átszálló / 4, 5 vagy 6 (reklámfilm, 2006)
írta-rendezte: Páhi Péter
fotó-vágás: Perness Norbert / animátor: Páhi-Fekete Noémi





Mozaik Összművészeti Fesztivál (reklámfilm, 2006)
írta-rendezte: Páhi Péter
fotó-vágás: Perness Norbert / animátor: Páhi-Fekete Noémi

2008. október 12., vasárnap

Laszt Minit República de Cuba

Az akkor 22 esztendős Fidel Alejandro Castro Ruz (művésznevén egyszerűen csak Fidel Castro) 1948-ban éppen ezen a napon vette nőül Mirta Francisca de la Caridad Díaz-Balart y Gutiérrezt (időhiányban szenvedőknek röviden Mirta Díaz-Balart). Ez az évforduló számtalan, az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságát foglalkoztató probléma körüljárására teremthetne alkalmat, úgymint „az államvasutak helyzete a Karib-térségben” vagy „a forradalmárok szexuális életstílusa”. Mivel a frigyet 1954-ben felbontották, érdekes megállapításokhoz vezetne egy „Az averziós terápia szocialista megközelítése” című értekezés is.
Ám e témák kutatása és részletes kifejtése túl hosszú időt venne igénybe, amit most, a világban tapasztalható pénzügyi válság közepette nem engedhetünk meg magunknak. Rövidesen itt a november, vagyis Közép-Amerikában kezdődik a turisztikai főszezon – érdemes hát lefoglalni a repülőjegyeket a Prága–Havanna–Prága útvonalra, lehetőség szerint mellőzve az instabil gazdasági hátterű utazási irodák közreműködését és bízva abban, hogy a légitársaságok később mennek csődbe, mint ahogy beköszönt az esős évszak.
Akinek erre nincs módja, az legalább vegyen egy finom kubai szivart és a csendes őszi esték valamelyikén a füstfátyolon keresztül nézze meg (újra) Szemző Tibi bácsi 1993-as zenés útifilmjét – és énekelje együtt a helybéli nénivel, hogy „ha meghalok, vegyél fel egy piros szalagot egy felirattal, ami így szól: a francba, [a Comandante] meghalt.”
 
Clicky Web Analytics