2008. október 22., szerda

Üzempszichiátriai Hírlevél No. 5



Szűk két nappal ezelőtt, a negyedik Üzempszichiátriai Hírlevélhez írt kommentjében arról adott tájékoztatást a forgalomirányító, hogy már a Távol-Keleten, közelebbről Japánban, egészen pontosan Oszakában is alkalmazzák az Éjszakai átszálló üzemigazgatósága által kidolgozott, speciális averziós terápiát. Csider István Zoltán ma publikált jegyzetében ennek újabb bizonyítékára lelünk. A kötöttpályás közlekedési eszközök alternatív használata mint fundamentum, a graffitizés mint művészetterápiás módszer, stb.
Elöljáróban két, a szöveg tartalmát, megállapításait érintő észrevétel mindenképpen szükségesnek látszik. Egyrészt, hogy a metró, így általánosságban a sínekhez kötött kocsi, mint hír(név)vivő médium
a tárgyalt összefüggésben – nem csak az alkotók ismertségbe-szállítását végzi: magát a műfajt is ez fuvarozta a köztudatba az 1960-as és ’70-es évek fordulóján, 1971. július 21-i érkezéssel (az ingyenjegykezelő a New York Times volt) – így tehát később a művészetvilágba és -történetbe is. Másrészt: mivel a graffiti egyirányú közlés, nem definiálható kommunikációként – ellentétben például a Street Art-tal. Az viszont tény, hogy van, és valószínűsíthető, hogy lesz is. Dunaújvárosban és Budapesten éppúgy, mint Oszakában. Legális és illegális egyaránt.

Népszabadság Online (2008. 10. 22.) A PEST-OSZAKA TENGELY. Nemrégiben letartóztattak egy magyar fiút Oszakában. A 25 éves fiatalember a vád szerint szeptember 4-én éjjel egy 16 méteres graffitit helyezett el egy metróra az egyik oszakai kocsiszínben.
Itthon már mínuszos hírben sem hozzák az újságok, ha egy magyar városban elkapnak egy firkászt, Japánban viszont rendkívüli jelenségnek számít a falfirka, mint olyan. Néhány ottani internetes portál már a letartóztatás előtt is arról írt, hogy latin betűs rajzok bukkantak fel több japán metrókocsin, de egyelőre nem tudható, ezekhez van-e köze a magyar srácnak, illetve a vele együtt letartóztatott szlovák és spanyol graffitisnek.
El lehet játszani a gondolattal: ha a Kiskörúton vagy a szentendrei HÉV-en japán írásjelek bukkannának fel, a magyar rendőrség hány hétig nyomozna, és milyen eredménnyel. […]
Az akcióművészetnek is beillő, a hiphop kultúrával igencsak bensőséges viszonyt ápoló graffiti igazi nagyvadai viszont nem a házfalak, pláne nem a legális festőhelyek, hanem az úgynevezett kötött pályás tömegközlekedési járművek, a villamosok, metrók, elővárosi vonatok. A lényeg a "fame", a hírnév, hogy fusson a rajz, vagyis hogy a város, az ország, a világ minél nagyobb részében ismert legyen az egyén vagy a művészcsoport neve. Amelynek dekódolásához olykor nem kevés háttérismeret szükséges.
Mindez persze rongálás, szabálysértés, bűncselekmény is akár, de: kommunikáció. Egymással, a várossal, a világgal. Ha úgy tetszik, a közterek visszafoglalása, amely irányzatra különben komplett iparág épült. Ha ma már csak pénz kérdése, hány darab és milyen minőségű óriásplakáttal tapétázza ki a várost a szupermarketlánc, ha afelett sincs igazi ízléskontroll, milyen falragaszokkal, cégtáblákkal súlyosbítja némely üzlettulajdonos a városképet; ha a maga módján szinte senki nem tiszteli a köztulajdont, milyen alapon várhatja el bárki tőlünk, hogy ne fessünk - kérdezhetik ezek a srácok. […]

A külföldi firkászok továbbra is ellátogatnak olykor Budapestre festeni, s a szubkultúrában valóban nemzetközi elismertségnek örvendő magyarok is tovább portyáznak, itthon, külföldön. Néha elkapják őket. Most épp Oszakában. Az illegális graffiti: van. Lesz is. Kitermelte a nagyváros.

Nincsenek megjegyzések:

 
Clicky Web Analytics