Drive-Thru Voting

Hamarosan a keleti, majd a nyugati parton is éjfélt üt az óra, így az újvilágban is leketyeg november hó első hétfője. Jön tehát a soron következő kedd – ami ezúttal szintén a first of – és néggyel osztható év lévén...
Néhány óra múlva (miután politikai hovatartozásától függően ki-ki befalta reggelire a Cap’n McCain’s vagy az Obama O’s müzliadagját) felelősségteljes amerikai honpolgárok milliói pattannak majd be az autójukba, hogy elinduljanak – no nem szavazni, hanem a mindennapjaik teendői felé. Közlekedéskulturális szempontból azonban csak e sok-sok gépjárművezető és -utas töredéke számít úttörőnek – csupán azok a szavazók, akik jelöltjükre a kocsijuk üléséből adták le voksukat.
A november 4. előtti nyugodtabb napokban harminc szövetségi államban volt mód a korai szavazásra (amivel egyébként kimagaslóan sokan éltek). Ám csak a kaliforniai Orange megyében, ott is Santa Anában volt lehetőség néhány perces áthajtásos büntetéssé szelídíteni a – ma akár súlyos órákban mérhető – sorban állást: az amerikai életmód védelmének és a hagyományok innovatív megőrzésének jegyében itt a mihamarabb voksolni szándékozók egy erre kijelölt „hivatalos” parkolóban is eleget tehettek az óhajukkal egybevágó kötelességüknek.

Igaz, e praxis újdonsága mindössze annyi, hogy elnökválasztás (és például a nyolcas számú ajánlás, valamint „Sarah törvénye”) esetében eddig még nem alkalmazták, hiszen 2006-ban a félidős kongresszusi választás alkalmával egy vermonti város lakói már átgurulhattak a politikai döntéshozáson. Az tulajdonképpen már inkább meglepő, hogy – például a várhatóan roppant magas részvételi arány miatt – még idén sem vált általános gyakorlattá. Egy olyan országban, ahol pedig nem ez lett volna a négykeréken gördülések legmagasztosabbika – az utak menti drive-thru templomokban áldást és feloldozást régóta könnyen és gyorsan kaphatnak az autósvándorok. Viszont talán ez lett volna a legpragmatikusabb formája.