2008. szeptember 14., vasárnap

A nap dolgozója:
FARKAS FLÓRA utasellátó

A tizenhat éves korig tartó tankötelezettség ugyan már hatályban volt, ám az állásdílereknek sikerült kijátszaniuk a hatóságok éberségét és az üzemigazgatóságra irányítani azt a személyt, akit az állomásfőnök kifejezetten szeretett volna ott látni: így lehetséges, hogy Farkas Flóra már kicsijányzóként is utasellátott.
6-ból 5 – Flóra ezzel holtversenyben csúcstartó: 2003 óta mindössze egyetlen egyszer, a 2007-es Éjszakai átszállón nem állt be a resti pultja mögé (és hogy milyen furcsa keresztutakon üldöz a sors: ekkor éppen a tanulmányai miatt…)
Nehéz feladat az övé: az üzemigazgatóság zaklatott ünnep- és hétköznapjain mindig mosolyogni és kedves szavakkal kínált finom falatokkal mosolyt csalni az átutazók (no meg a pályakarbantartók és hobbimálházók) arcára. Ráadásul a nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy a hímvendégek 95,14%-ának mindössze 5 perc elegendő ahhoz, hogy beleszeressen az őt kiszolgáló pincér- vagy pultoskisasszonyba (a fennmaradó közel 5% nemi orientációja legalábbis bizonytalan). Egy konszolidált állomáson pedig a bókolók tömegét elhallgattatni másként nem lehet, mint ismét csak csendes mosollyal és kedves szavakkal kínált finom falatokkal.
A folyamatos mosolygás természetesen nem meríti ki az utasellátó feladatkörét: egy kisebb üzemigazgatóságon az alapanyagok beszerzésétől az ételek el- és az italok előkészítésén át egészen a szervírozásig minden munkafázis az ő kötelessége és felelőssége – a pontos menetrend figyelembevételével és betartásával. Az igazi tehetség persze nem ebben, hanem olyan készségekben mutatkozik meg, mint hogy miként tudja valaki egyszerre két borosüvegből kihúzni a dugót (amint az a mellékelt fotón is látható).
Ugyanakkor a született restiműködtetők nem állnak meg a kötelességek puszta teljesítésénél és a készségek rutinszerű használálatánál. Ennél mindig többet vállalnak. Farkas Flóra például mint alkalmazott dietetikus 2008-ban már a heti menü összeállításában is szerepet vállalt. Ez utóbbi feladatkörben nyújtott teljesítményét az átszállók elégedett rágcsálással díjazták.

Nincsenek megjegyzések:

 
Clicky Web Analytics