Átszállófenntartó penzum

Egy-egy üzemigazgatóság életében évente akár többször is eljön az a pillanat, amikor – eleget téve kötelességének – szakmai beszámolókkal traktálja járatainak fenntartóit, támogatóit. Az Éjszakai átszálló állomásfőnöke többek között a mai napot is erre szánta: itt olvasható jelentését a Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Szakmai Kollégiumához juttatta el, pozitív megítélésben reménykedve.

Lehetséges-e klinikai környezetet hitelesnek tűnő módon imitálni, hatékony – ám teljesen egyedi, előkép nélküli – ambuláns kezelést folytatni egy művészeti intézményben, galériában úgy, hogy a külsőségekről (zöld csempék, fehér vaságyak, szúrós fertőtlenítőszag) teljes egészében lemondunk és szakemberek (orvosok, addiktológusok) közvetlen segítségét sem vesszük igénybe?
Az Averziós terápia címmel megrendezett (Elmewellness-szálló munkacímen előkészített) kiállítás- és programsorozatnak az esemény kurátora számára ez volt az egyik legfőbb kérdése. A közönség persze – a korábbi tapasztalataiból kiindulva – ennél jóval pragmatikusabban közelített a projekthez: egyszerűen jól kívánta magát érezni, amire a koncertek és a dj-setek garanciát jelentettek. Ám a publikum a zenei rendezvények mellett nem csupán nagy számban, de ráadásul aktívan vett részt a képzőművészeti szekció történésein is. Ez viszont azt bizonyítja, hogy a bemutatott projektek műfaja és az általuk feszegetett probléma a legmeghatározóbb abban, hogy az emberek hajlandók-e bevonulni öt napra egy „művészeti klinikára”, elfogadni azt, hogy bár kiállítás-látogatóként érkeztek, páciensként vannak jelen – és mindent megtenni annak érdekében, hogy „gyógyultan” térhessenek haza. Meglepő ötletek és megfelelő kommunikáció szintén elengedhetetlen ehhez – ám amennyiben ezek, mint alapfeltételek adottak, máris garantált, hogy nem csak egy intézmény állandó vendégeit aktivizálják, hanem az éppen csak betévedő látogatókat is.
Ez utóbbi azért különösen fontos, mert az immár hatodik alkalommal megrendezett Éjszakai átszálló eredeti célja éppen az, hogy azokat is bevezesse a kortárs képzőművészet világába, akik egyébként nem érdeklődnek iránta (vagy legalábbis nincsenek még ennek tudatában). A célközönség mindig a húszas évei fordulóján járó generáció, a program összetétele is ennek függvényében készül el évről évre – ám megjegyzendő, hogy idén az idősebbek, a 30-as, 40-es, sőt 50-es éveikben járók is nagyszámban részt vettek az eseményen, estéről estére.

PROGRAM ÉS PROGRAMSTRUKTÚRA

Az Éjszakai átszálló hagyományos struktúráján (naponta este 8-tól kiállítás a Kortárs Művészeti Intézet Pincegalériájában, este 9-től koncert és/vagy dj az Intézetben működő kávéházban) ezúttal változtattunk: általánosságban azt mondhatjuk, hogy az öt nap alatt megrendezett huszonkét programot négy szekcióra bontottuk, amelyeket a Kortárs Művészeti Intézethez tartozó négy különböző helyszínen bonyolítottunk le (kisebb – szakmai illetve technikai szempontból indokolt – variációk persze voltak):

1. naponta 12:00-tól 20:00-ig az Averziós terápia napi témáját előkészítő Művészetterápia az Intézet előtti füves területen két graffiti-művész, Pinke Csaba és Kaszás Gábor, valamint dj Simon részvételével
2. naponta 20:00-tól interaktív kiállítás a Pincegalériában, ahol az Averziós terápia egy-egy lépésén jutott túl a közönség a meghívott, naponta változó összetételű művészpárok és -csoportok vezetésével
3. naponta 21:00-tól koncert a Kortárs Művészeti Intézet Uitz Termében
4. naponta 22:30-tól afer-party a Kortárs Művészeti Intézet kávéházában

A délutánonként, szabad téren megrendezett programot nem csak a művészeti értéke miatt illesztettük be, hanem egyéb szakmai okokból is: részben a graffiti műfajában rejlő PR-lehetőségek kiaknázása, részben pedig a folyamatos jelenlét, a figyelemfelkeltés céljából (fontosnak tartottuk ugyanis, hogy az aktivitásunk ne csak az esti órákban keltse fel a járókelők figyelmét).

A szűkebb értelemben vett kiállítás-sorozat egy öt, egymást követő, egymásra épülő lépésből álló terápiaként valósult meg, a probléma felvetésétől egészen a kiépítkezésig. A csoportfoglalkozás jellegű projektek – amelyek leginkább a Public Art műfajába sorolhatók, de amelyek számtalan, a társművészetekből vett elemet is felhasználtak (pl. színházi felolvasópróba, utcazenélés) – a párkapcsolatokkal és a szexuális élettel kapcsolatos problémákat, elfojtásokat igyekezték elemezni. Az öt lépést a következő művészpárok (akik házas- vagy élettársi kapcsolatban állnak), illetve művészcsoportok dolgozták fel:

1. lépés: A probléma beismerése
Páhi-Fekete Noémi, Páhi Péter
2. lépés: Az ellenkező nem demisztifikációja
Fischer Judit, Mécs Miklós
3. lépés: Nemi identitásunk újrafelfedezése
Góg Emese, Lovas Dávid, valamint Molnár Tünde, Perness Norbert
4. lépés: Szexuális életstílus-szimuláció
Guth Tímea, Reiner Gyula (közreműködött: Hadnagy Gábor)
5. lépés: Kiépítkezés
Baróthy Anna, Füredi Tamás, Horváth Tibor (közreműködött: Fehérvári Tamás, Késmárky Szabolcs)

(Az ötödik, lezáró napon az Éjszakai átszálló stábjának tagjai voltak a kiállítók, hiszen ők voltak azok, akik az előző négy lépésre a legpontosabban tudtak reflektálni.)

A koncertek és a dj-k partyjainak sorát – amennyire csak lehetett – szintén igyekeztünk úgy összeállítani, hogy azok hangulatukban, üzenetükben összhangban legyenek az Averziós terápia napi problémakörével.
Fontos volt ugyanakkor az is, hogy a zenei programok is erős képzőművészeti vonatkozásokkal rendelkezzenek. Ezt részben a fellépők személye – például Berger Dalma médiaművész (Esclin Syndo, Realistic Crew) vagy dr. Petrányi Zsolt (dj KEN) – garantálta, részben pedig FARKAS (Kiégő Izzók) és KRULF (ITP) vj-setjei.

REKLÁM- ÉS PR-TEVÉKENYSÉG

Az Éjszakai átszálló történetében most először dolgoztunk ki több csatornát is hatékonyan használó reklám- és pr-stratégiát.

1. hagyományos formák:
- a nyomdai kivitelezésű, egyedi formátumú meghívók, amelyek elsősorban a Kortárs Művészeti Intézet levelezési listáján szereplő személyekhez és intézményekhez jutottak el, bár flyerként is felhasználásra kerültek
- interjúk és sajtóanyagok folyamatos publikálása már bő két hónappal a program megkezdése előtti időponttól
- Averziós terápia reklámfilm – 2006 után ismét
- szoros együttműködés több, az Éjszakai átszálló célközönsége által olvasott-hallgatott médiummal (Dunaújvárosi Hírlap, Dunaújváros Online, EL-DO Rádió, TILOS Rádió)
2. alternatív formák
- főként a Street Art eszközeinek (matricák, házikészítésű plakátok) tervszerű használata
- freecard-kampány
3. önálló honlap és blog
- egy önálló Éjszakai átszálló-honlap szükségessége már 2006-ban felmerült, ám akkor – anyagi okokból – nem készülhetett el, idén viszont – hála a DunaNet Design Studio anyagi és szakmai támogatásának – lehetőségünk volt rá
- a honlapot a „hivatalos” információk közzététele és a(z évekre visszamenő) dokumentáció elérhetősége érdekében tartottuk elengedhetetlenül fontosnak, ugyanakkor lényegesen könnyedebb formában, könnyedebb témáknak is szerettünk volna fórumot biztosítani – a munkanaplóként használt blog főként erre a célra szolgált: a szervezés kulisszatitkaitól kedve a stáb tagjainak a bemutatásán keresztül az Éjszakai átszállóhoz hasonló, országos és nemzetközi képzőművészeti események ajánlásáig sok minden helyet kapott rajta

A honlapot és a blogot – bízva abban, hogy a következő években is lesz módunk megrendezni az Éjszakai átszállót – folyamatosan fenntartjuk és bővítjük. Az előbbire igyekszünk feltölteni minden elérhető (álló- és mozgó) képi dokumentumot, illetve az átszállóról megjelent publikációkat is.

A PROGRAMSOROZAT EREDMÉNYEI

Nem csak az adott napokon lemérhető siker, hanem a 2008-as programsorozat lezárását követő események is arra engednek következtetni, hogy az eredetileg kitűzött cél, a fiatalok, illetve a kortárs művészettel kapcsolatban averziókat táplálók megszólítására, bizalmuk elnyerésére és megtartására kifejezetten alkalmas egy Éjszakai átszálló-típusú, hasonló szemléletű és struktúrájú projekt. Egyrészt az idei „első látogatók” közül is többen visszatértek a Kortárs Művészeti Intézet egyéb, hagyományos jellegű kiállításaira, másrészt az átszálló programjának egyes elemeit – például a fentebb már említett felolvasópróbát – a résztvevő közönség a tervek szerint a későbbikben tovább folytatja, a saját szervezésében.
A 2008-as Éjszakai átszálló más területen is fontos sikereket könyvelhetett el. A sajtóval tartott kapcsolatot dicséri, hogy a Kultúrház stábja augusztus 29-én leutazott a Kortárs Művészeti Intézetbe forgatni – a műsor történetében először, ráadásul egy olyan pénteki napon, amikor a fővárosban is számtalan művészeti esemény közül is kiválaszthatták volna az anyagot.
Az Intézetet fenntartó Modern Művészetiért Közalapítvány és a DunaNet Design Studio közötti szerződés, illetve a DDS szakmai sikere pedig a non-profit és a profit-orientált szféra hatékony együttműködésére kiváló példa: az Éjszakai átszálló honlapja a „művészet” kategóriában megnyerte a Magyar Internet Média és Web Díj 2008 első helyezését.

Pálya- és közakarat-karbantartás

Horváth Tibor, az Éjszakai átszálló Minden Peronok Hőse-érdemrenddel kitüntetett pályakarbantartója ma, 2008. november 12-én, délelőtt 11 óra 28 perckor a következő kérdést bocsátotta egyhetes népszavazásra:
"Egyetért-e Ön azzal, hogy dr. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok Nonprofit Kft. főigazgatója az irodáját ne bocsássa Horváth Tibor képzőművész rendelkezésére a 2008-as Budapest Art Fair idejére abból a célból, hogy a fent nevezett művész a meghívottaival (Bodó Sándor, Fodor János, Horváth G. Boglárka, St.Auby Tamás, SZ.A.F., Uglár Csaba) egy kereskedelmi galériát működtessen ott?
Szavazatát Horváth Tibor e-mailcímére küldheti el 2008. november 19. 24 óráig. A szavazás végeredménye 2008. november 20. 24 órakor kerül nyilvánosságra a megfelelő fórumokon, illetve a VOKS 2008 weboldalon."

A közvélemény kutat ás

Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy Az Év Honlapja díj pályázati beadásának határideje ma éjfélkor - másodszor is - lejár (bár az általunk preferált "kultúra" kategóriában a bő két hetes hosszabbítás egyáltalán nem generált idő utáni tülekedést). Így 00:01-től bárki kedve, ízlése és elkötelezettsége szerint formálhat véleményt arról, hogy a közönségdíjat - teljesen megérdemelten - az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságának portálja kapja (vagy valami-valaki teljesen más). Számítunk a Tisztelt Utazóközönség támogatására!

Laszt Minit szexiskandinávi, ja

OCA nem tévesztendő össze sem ICÁval, sem Öcával (mármint azzal, aki Öcaline), ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy OCA nem is méltó az átszállós figyelemre. Példának okáért ma koradélután – hála Marta Kuzma különjárat-szervező asszonynak – OCA összehasonlító helyzetjelentést ad a nagyérdeműnek arról, hogy mi a skandináv szexuális életstílus állapottya (a sajtó képviselőit már november 5-én tájékoztatta a tényállásról). Oslói utunkat elsősorban az Averziós terápia azon páciensei figyelmébe ajánljuk, akik a HeHe távozása után is maradtak még egy kis hahotázásra a szomszédos állam Norrköpingjében. Őket egyrészt azért buzdítjuk a továbbutazásra, hogy meg ne fagyjanak a helyhez kötött kacagásban, másrészt, mert éppen egy hét múlva Helen Evans és Heiko Hansen is Norvégiába érkezik – bár nem Oslóba, hanem Stavangerbe (amiről persze kis jóindulattal sem állítható, hogy szomszédvár, de azért egy szűk fél nap elég az átruccanáshoz).

Üzempszichiátriai Hírlevél No. 8

Az Újvilág életét befolyásoló, november 4-én megszavazott változások/változtatások közül egyértelműen az USA 44. elnökének személyére vonatkozó voksok voltak a legfontosabbak. Sajnos emiatt a mellékvágányok többsége nem is kapta, nem is kapja meg a kellő figyelmet. Pedig az adott napon több – az Averziós terápia szempontjából is – lényeges kérdésben véleményt nyilvánítottak az amerikai polgárok. És amilyen bátor döntést hoztak az új politikai vezető személyét illetően, éppen olyan konzervatívak voltak más téren.
Az „áthajtásos szavazás” közlekedéskulturális ecsetelésénél már szóba került egyrészt Kalifornia állam, másrészt a „nyolcas számú ajánlás” (vagyis az azonos neműek házasságát tiltó javaslat). Jelen pillanatban nagyon úgy tűnik, hogy ebben az államban homoszexuális párok hivatalosan már nem szoríthatnak Obama kül- és belpolitikai sikereiért – legalábbis a Los Angeles Times előrejelzése szerint biztosan nem: „Az azonos neműek házasságának betiltásáról a keddi elnökválasztás napján mondtak véleményt a legnagyobb amerikai szövetségi állam lakói. A nem végleges adatok szerint (95 százalékos adatfeldolgozottság mellett) a szavazók 52,1 százaléka a tiltás mellett, 47,9 százalék ellene foglalt állást. A döntés nyomán megkérdőjeleződik annak a becslések szerint 18 ezer homoszexuális párnak a házassága, amely az utóbbi hónapokban lépett frigyre.
A kaliforniai legfelsőbb bíróság idén májusban engedélyezte a homoszexuálisok közötti házasságot, és kimondta, hogy az azonos nemű párokat is megilleti a hivatalosan elismert, védelmezett családi kötelék létesítésének alkotmányos joga. Június elején azonban a tilalom alkotmányba foglalását kezdeményezték az azonos neműek házasságát ellenző konzervatív csoportok. Legfőbb érvük szerint az engedélyezéssel a hagyományos családmodell kerül veszélybe.”

Drive-Thru Voting

Hamarosan a keleti, majd a nyugati parton is éjfélt üt az óra, így az újvilágban is leketyeg november hó első hétfője. Jön tehát a soron következő kedd – ami ezúttal szintén a first of – és néggyel osztható év lévén...
Néhány óra múlva (miután politikai hovatartozásától függően ki-ki befalta reggelire a Cap’n McCain’s vagy az Obama O’s müzliadagját) felelősségteljes amerikai honpolgárok milliói pattannak majd be az autójukba, hogy elinduljanak – no nem szavazni, hanem a mindennapjaik teendői felé. Közlekedéskulturális szempontból azonban csak e sok-sok gépjárművezető és -utas töredéke számít úttörőnek – csupán azok a szavazók, akik jelöltjükre a kocsijuk üléséből adták le voksukat.
A november 4. előtti nyugodtabb napokban harminc szövetségi államban volt mód a korai szavazásra (amivel egyébként kimagaslóan sokan éltek). Ám csak a kaliforniai Orange megyében, ott is Santa Anában volt lehetőség néhány perces áthajtásos büntetéssé szelídíteni a – ma akár súlyos órákban mérhető – sorban állást: az amerikai életmód védelmének és a hagyományok innovatív megőrzésének jegyében itt a mihamarabb voksolni szándékozók egy erre kijelölt „hivatalos” parkolóban is eleget tehettek az óhajukkal egybevágó kötelességüknek.

Igaz, e praxis újdonsága mindössze annyi, hogy elnökválasztás (és például a nyolcas számú ajánlás, valamint „Sarah törvénye”) esetében eddig még nem alkalmazták, hiszen 2006-ban a félidős kongresszusi választás alkalmával egy vermonti város lakói már átgurulhattak a politikai döntéshozáson. Az tulajdonképpen már inkább meglepő, hogy – például a várhatóan roppant magas részvételi arány miatt – még idén sem vált általános gyakorlattá. Egy olyan országban, ahol pedig nem ez lett volna a négykeréken gördülések legmagasztosabbika – az utak menti drive-thru templomokban áldást és feloldozást régóta könnyen és gyorsan kaphatnak az autósvándorok. Viszont talán ez lett volna a legpragmatikusabb formája.

Laszt Minit Kluzs

A mai napra több úticélt – így akár Liverpoolt – is ajánlhatnánk a passzív sportolás megszállottainak, ám mi mégis egy romániai kiruccanásra invitáljuk őket. Egyrészt, mert a menetrendszerinti járatok még könnyen elérhetők, másrészt mert Kolozsvárott egy társszakszervezet kultúrcsoportja tart ma este – a helyi vasutasok reményei szerint – gálaelőadást: a Fotbal Club CFR 1907 (partnere ezúttal a francia Girondins de Bordeaux lesz).
És ugyan minek is vándorolnánk el a távoli Angliáig, ha a közeli Keleten is majdnem ugyanazt az élményt kapjuk, ráadásul egy sajátos időutazás keretében! Ahogy a szaksajtó az előző fellépés kapcsán megfogalmazta: „A hegytetőn épült stadion hangulata emlékeztet kissé a Liverpool otthonára, ott is fel kell sétálni a város tetejére a pályához, s ugyanúgy családi házak, csöndes utcák veszik körbe az arénát. Persze az ez alkalommal az út mentén végig elhelyezett román és EU-zászlók nem kompenzálhatták a sajátos helyi hangulatot, amelynek legszembetűnőbb megtestesüléseként rozzant Daciákból kipakoló, a környező falvakból érkező szotyolaárus nénik lepték el a stadiont környékét. De a múlt és a jövő találkozott itt, mert a szotyiárus nénikék feje fölött ott tornyosult a CFR új, óriás eredményjelzője…”
És ha mindehhez még azt is hozzátesszük, hogy mostanra alighanem Joanne Richardson is hazaért a Rottenbiller utcából…

1per1

Az üzemigazgatóság elismeri, hogy az elrendezést tekintve szükség volt némi ügyeskedésre, de mindenképpen hangsúlyozza, hogy a IV/1. hónapos tervet – naponta egy bejegyzés közzététele – sikerrel teljesítette. A forgalomirányítón kívül kellett ehhez három állhatatos diszpécser, dzsentroid, emm a és travelcsanel munkája, no meg a MANCS, az MTI és a Népszabi Online mindig jókor publikált híradásai – hogy az időben született, meghalt, házasodott és elvált világpolgárok sokaságáról már ne is beszéljünk.
A 31/31-es átlag lehetett volna még jobb is, hiszen olyan sokat ígérő leiratok maradtak el, mint egy újabb Laszt Minit Dikta-Túra (argentín út Maria Eva Duarte de Perón és Juan Domingo Perón október 21-i házassági évfordulóján – ráadásul utóbbi születésnapja, míg előbbi alelnöki kinevezése is októberi keltezésű), vagy egy visszaemlékezés az első komoly – és kétségbeesett – sajtóvisszhangot kiváltó, a Földet megcélzó űrutazás 70. évfordulójára. A Világok harca című hangjátékról van szó, amely amerikai honpolgárok ezreit (más számítások szerint millióit) ösztönözte arra, hogy nyúlcipővel tömje tele az utazótáskáját.
A túristaosztályról a szexistára szóló átszállójegyek forgalma is tovább növelhető lett volna a mögöttünk álló hónapban. Iyari Limón egy, az AfterEllen újságírójának adott interjújában például azt találta mondani, hogy ha valaki megnézi az IMDb-n Efren Ramirez fotókollekcióját, akkor az egyik képen láthatja az eddig titokban tartott – és azóta már fel is bontott – házasságuk bizonyítékát, a férfi nyakláncán csüngő jegygyűrűt. Ez a furcsa titoktartás és az interjúból kibontakozó kevéssé tiszta elmeállapot a databázisra látogatók számára elgondolkodtatóvá tesz egy másik adatot: nevezetesen, hogy közbülső néven nevezett Pérez asszony 1998. október 21-én nem csak Efren, de mindjárt Carlos Ramireznek is örök hűséget esküdött. (E név persze elég gyakori, de az ügyet különösen gyanússá teszi az a tény, hogy Efren ikertestvérét is éppen így hívják.) Ugyanakkor biztosra vehető, hogy nem ez a zavar, sokkal inkább az indonéz parlament közelmúltbeli döntése vonta el az utazóközönség figyelmét azokról az előremutató lépésekről, mint amilyen a brazil munkaügyi minisztérium Interneten közzétett, a prostituáltak szexuális életstílusának optimalizálását célzó munkafüzete volt.
Ezen utóbbi témák elsősorban az Averziós terápia tananyagát bővíthették volna, viszont kínálkozott alkalom a továbblépésre a közlekedéskultúra tárgykörében is – többek között a TGV-WC veszélyes szívóhatásának elemzésével október 27-én. Sebaj! Senki ne búsuljon! A napi egyes átlag garanciája nélkül: majdmostnovember…

Laszt Minit GbN_08

Úgy tűnik, hogy miután idén a Fiatal Képzőművészek Stúdiója sikerrel vette a megalakulásának 50. évfordulója alkalmából saját maga elé állított akadályt (50 kiállítás megnyitó 50 egymást követő estén), már semmit nem szeretne elaprózni. Például a hagyományosan 5 napra kalibrált Gallery by Night 2008-ban máris 11 éjszakányira tágult.
A sorozatos éccakázásra ezúttal Vécsei Juli szervezőmunkájának köszönhetően lesz módja a Rottenbiller ucca 35-be holnap és/vagy a következő 11 napban este nyóc magasságában ellátogatóknak (itt jegyezzük meg, hogy ez a hétker).
Szigorú, mindenkire kötelező tematika ugyan nincs, ám kedvcsinálóként annyi talán elmondható, hogy az FKSE képviselői afféle egyéjszakás kalandba bocsátkoznak majd a prágai Centre for Contemporary Art FUTURA, valamint a kassai Make-up Collective által delegált átutazókkal.
Az Éjszakai átszálló utazóközönsége számára külön vonzerőt jelenthet, hogy olyan kiváló kalauzokkal találkozhat egy másik, ám sok szempontból hasonló állomáson, mint Fischer Judit, Fodor János, Keserue Zsolt, Mécs Miklós vagy éppen Szörényi Beatrix.

Üzempszichiátriai Hírlevél No. 7

A muzulmán többségű indonéz parlament büntetőjogi kategóriaként definiálta a szexuális életstílus-szimulációt – mondhatnánk, visszautalva az Averziós terápia negyedik lépésére. Ennél azonban – ahogy az már lenni szokott – bonyolultabb a probléma. Amint arról az MTI ma beszámolt: több hónapos, heves viták után az iszlám konzervatívok által kezdeményezett törvényt, amelyet először 1999-ben, majd 2006-ban, a Playboy indonéz kiadásának megjelenésekor próbáltak keresztülvinni a jakartai parlamentben, végül a Susilo Bambang Yudhoyono elnök többségi pártja, valamint a legnagyobb iszlám pártok szavazataival elfogadták. A két ellenzéki párt képviselői a szavazáskor tiltakozásként elhagyták az üléstermet. A kivonulók között volt Megawati Sukarnoputri volt államfő is.
A törvény célja – folytatja a hírügynökségi tudósítás –, hogy büntessék azokat a cselekedeteket és alkotásokat, fotókat, festményeket, írásokat, filmeket, amelyek úgymond ösztönzik a szexuális vágyakat és „sértik a közösség erkölcseit”. Ennek alapján a bűnösöket akár 12 évi börtönre, és 600 ezer dollárnak (116 millió forint) megfelelő pénzbüntetésre ítélhetik. „Ez a törvény megvédi a kultúrát, a szokásokat és a vallást. Egyúttal védelmet nyújt a gyermekeknek is” – jelentette ki Maftuh Basyuni vallásügyi miniszter, aki hangsúlyozta: a törvény megszövegezésében valamennyi véleményt figyelembe vették.
És a távolabbra mutató problémák ott kezdődnek, hogy ez a kijelentés nem feltétlenül állja meg a helyét. Igaz ugyan, hogy az elmúlt hetek során a törvény szövegét többször módosították – és ennek köszönhetően például engedélyezték nők számára a bikini viselését turisztikai körzetekben, például Bali szigetén, ám szeptemberben éppen Balin rendeztek egy nagyszabású tüntetést a törvény ellen. Ennek viszont messze nem a bikini viselet volt a központi témája: a főként hinduk lakta szigeten arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy az erotikus tánc és -képzőművészet nem csupán turistacsalogató szimuláció, hanem a helyi kulturális örökség szerves része.

Laszt Minit Detty

Íme, eljött Detty utolsó utáni (hivatalosan viszont előtti-előtti) napja a restiben. Dzsentroid utazóközönséghez intézett felhívását az utolsó percben – megerősítésként – még egyszer közzétesszük: "Minden restifüggőt, átszállós szerzetest egy közös 'Szalonos' virrasztásra hívok október 29-én, pontban 19 órára. Program: 24 órás kultúrfogyasztás, élőlánc az Art Cafe körül, utána Síndiszkó a pincében. Vágányzáró misét celebrál az Állomásfőnök, zenél dj Vagyok és dj Akárki. Jelszó: Mert az átszállósnak a resti a garázsa!"

Üzempszichiátriai Hírlevél No. 6

A Magyarországon kevésbé ismert, ám angol nyelvterületen divatos és sikeres írónő, Anne Perry – nem tévesztendő össze a betegápolás elméletéről és gyakorlatáról több könyvben, többek társaságában értekező Anne (Griffin) Perryvel – ma tölti be 70. életévét. Némi fantáziával természetesen felsorolható számtalan érv, melyek e hírlevél hasábjain saját jogon is helyet biztosítanának a történelmi időkben játszódó, rejtélyes detektívregények szerzőjének, William Monk megmintázójának (aki a változatosság kedvéért Adrian Monkkal nem keverendő – bár ha a lingvisztika eltérésekben megmutatkozó egyezőség-elvét tartjuk szem előtt, talán mégis rokonságban állnak…) E szép évforduló kapcsán azonban itt fontosabb, hogy Juliet Hulme is 1938. október 28-án született. Ennek így látszólag ugyan semmi értelme, de ha összekapcsoljuk a két nevet és a szóban forgó időpontot, erre jutunk: Londonban 1938. október 28-án látta meg a napvilágot Anne Perry, aki a keresztségben a Juliet Marion Hulme nevet kapta.

„Az Anne Perry nem írói álnév, hanem a hivatalos és egyetlen nevem” – mondja az írónő a honlapján. Ha így van, akkor természetesen a „boldog születésnapot” kizárólag Miss Perry-t illeti. De azért mi mégis foglalkozzunk egy kicsit a nemlétező Hulme kisasszonnyal. És mivel őt – ezek szerint – ma sehol nem találnánk, tekintsünk a régmúltba. Nem kell egészen Monk idejébe, a 19. századba visszatérnünk, elég az 1950-es évekig kalandoznunk. De nem a ködös Albionba, hanem a párás Aotearoába. Ott is a christchurch-i Viktória parkba.
1954. június 22-ről 23-ra virradóra Juliet Hulme önmagáról és az elmúlt délelőttön történt eseményekről a következőket mondta: „15 éves vagyok, a szüleimmel élek. Az utóbbi két évben nagyon közel kerültem Pauline Yvonne Parker Rieper-hez. A kapcsolatunk az iskolában kezdődött. Gyakran járt nálam és én is gyakran látogattam meg őt otthon, ezen kívül napi rendszerességgel telefonáltunk egymásnak. [A szüleim válása miatt apámmal Dél-Afrikába kell költöznöm.] Pauline velem akart jönni és én is azt szerettem volna, ha jön. Beszéltünk egymással erről és mindketten úgy véltük, hogy az anyja akadályt jelenthet. Elhatároztuk, hogy elmegyünk vele a Viktória parkba – ez megfelelő helynek tűnt a probléma tisztázására. Azt is elterveztük, hogy viszünk magunkkal egy harisnyába tekert téglát. […]
Tegnap Pauline felhívott és megkért, hogy kísérjem el őt és az anyját a parkba. Tudtam, hogy ez lesz az a kirándulás. Korábban soha nem voltunk ott együtt. Körülbelül öt évvel ezelőtt én már jártam a Viktóriában, azt viszont nem tudom, hogy Pauline is volt-e már ott.
Tízóraira mentem hozzájuk, nem sokkal délelőtt 11 után értem oda. Vittem magammal egy újságpapírba csomagolt féltéglát. A garázsunk közeléből szereztem. Mikor megérkeztem, odaadtam Pauline-nak, aki beletette egy harisnyába. Miután tízóraiztunk, Mrs. Rieper, a lánya Pauline és én a parkba mentünk. A tégla és a harisnya Pauline táskájában volt. Beültünk a park teaházába, de mivel elszaladt az idő, nem is beszélgettünk a dél-afrikai utazásról.
Teázás után lesétáltunk a fák közötti úton. Mrs. Rieper kis idő múlva azt mondta, hogy forduljunk vissza.
Én mentem elől. Vártam, hogy rátámadnak Mrs. Rieper-re. Aztán hangokat hallottam a hátam mögül. Hangos és dühös hangokat. Veszekedtek. Visszafordultam. Láttam, hogy Pauline megüti az anyját a harisnyába dugott téglával. Elvettem tőle és én is megütöttem vele. Félelmetes volt. Azt hittem, hogy egyetlen ilyen csapás elég a halálához. Kértem Pauline-t, hogy segítsen. Iszonyú volt. Mrs. Rieper rángatózott. Lefogtuk. Amikor otthagytuk, akkor már mozdulatlan volt. Az erős csapásoktól a tégla kiszakadt a harisnyából. Arra nem emlékszem, hogy Mrs. Rieper bármi érthetőt mondott volna. Túlságosan rémült voltam ahhoz, hogy meghalljak bármit is. Mindketten visszamentünk a tea-pavilonhoz és azt mondtuk a tulajdonosnőnek, hogy Mrs. Rieper elesett és megsérült.
Nem tudnám pontosan megmagyarázni, hogy miért mentünk a Viktória parkba. Talán abban reménykedtünk, hogy ha ráijesztünk Mrs. Rieper-re, akkor beleegyezését adja, hogy Pauline és én együtt maradjunk… De az első ütés után már tudtam, hogy kénytelenek leszünk megölni.
Ez a háromoldalas vallomás a saját szavaimat tartalmazza. A benne foglalt részletek igazak és pontosak.”
Hírlevelünk sem nem bátorítás, sem nem követelés – a most 70 éves Anne Perry akkor és úgy néz szembe a 15 éves és 8 hónapos Juliet Hulme tetteivel, amikor és ahogy akar. De mivel nem akar, ezért alighanem sajnos arra sem derül fény soha, hogy valójában ő és Pauline Yvonne Parker (vezetékneve az anyjáé – csak a gyilkosságot követően derült ki, hogy az apja, Herbert Detlev Rieper és az anyja hivatalosan nem voltak házastársak) mit értettek azon, hogy „rendkívül közel” álltak egymáshoz.
Fél évvel a tragikus eset előtt, 1953. decemberében – Juliet Hulme édesapjának ösztönzésére – Honora Parker (azaz Mrs. Rieper) elvitte kivizsgálásra a lányát Dr. Bennetthez, aki Pauline-nál „nyilvánvaló homoszexualitás”-t állapított meg. A lány naplójából úgy tűnik, hogy az anyja konkrétan nem közölte vele a „diagnózist”, csupán homályos utalásokat tett arra, hogy az egészségi állapota romlott (értsük ezt jelzőként is!), és arra, hogy ez a Juliet Hulme-val való barátkozásának a következménye. Ráadásul azzal fenyegetőzött, hogy teljesen eltiltja Pauline-t Juliet-től.
A korabeli szaksajtó természetesen „komoly” értekezéseket írt a lányok elmeállapotáról. Bő 50 év távlatából viszont – ellentmondva ezeknek a tanulmányoknak – az érintettekkel készített újabb interjúk nélkül is kijelenthető, hogy a (betegségként azonosított) másságtól való szülői rettegés áttételes félelmet szült a gyermekekben, ami nagyban hozzájárult a „10 leghíresebb új-zélandi bűncselekmény” egyikének elkövetéséhez.
De mindezek ismeretében vajon mit válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy ki hibázott és hol? Az ok a leszbikusokkal szembeni tolerancia hiánya? Egy, az ’50-es években történt esetet illetően ez értelmetlen felvetés. Akkor talán egy fiatal (ál)tudomány szűklátókörűsége volt a probléma? Ez még értelmetlenebb.
Az az igazság, hogy sehol nincs számonkérnivaló – még a kétségbeesetten szerelmes (legalábbis ha valóban ezt jelenti a „rendkívül közel”) lányokon sem. Egy ilyen bűncselekmény – az LGBT / LMBT domesztifikálásának ellenére, vagy talán éppen ezért – ma már nehezen lenne magyarázható.
És az anomália éppen ebben rejlik: a legkézenfekvőbb indítékként pontosan ugyanazt lehetne beazonosítani, amit a Parker-Hulme eset kapcsán a (szakmabeli és csak műkedvelő) kortársak a legvalószínűbbnek tartottak. Nevezetesen, hogy a cél mindössze az adrenalin-szint növelése volt.
Nos, ennyit a régmúlt (félmúlt) ostobaságáról. Boldog születésnapot Juliet Marion Hulme!

Juliet Hulme itt közölt, 1954. június 22-i és 23-i vallomása a christchurch-i városi könyvtárak levéltári anyagának szerkesztett változata. A kritikai megjegyzések részben az ügy tárgyalásának sajtóbeszámolóira, részben Julie Glamuzina és Alison J. Laurie Parker & Hulme: A Lesbian View című könyvére, részben pedig Dr. Reginald Medlicott esettanulmányára vonatkoznak, illetve ezeken alapulnak.

Szerda, Szerda, Szerda

Az ÉÁ-s szokásjog szerint az utolsó pillanatban, de eredményes döntés született a tegnap féléjszakába nyúló egyetnemértésen. A LÉNYEG: rendkívüli álÁtszálló szerdán 19 órától az Art-ban. Fontos, ajánlott, sőt kö-te-le-ző! Egyéni ajándékozásra és angyagi hozzájárulásra lesz mód. Találkozás ott és akkor...

Mentesítő szerelvény

"Valahol lennie kell egy restinek, egy külső vagy belső restinek, gondolta szomjasan Resti Kornél. Addig megyek, míg nem találok egyet. Addig megyek, amíg lehet, mert már üres várótermekben, kihalt temetőkben kószál a hír: a vasútállomásokon nem (sem) mérnek majd italt. Ezt jól kitalálták ezek, gondolta Resti. Az ezek különvonaton járnak, kibámulnak az elsötétített ablakon, néznek, befelé. És kitalálják, hogy márpedig ezentúl, ezen túl, mától, de örökké, nem lehet kocsmában inni, temetőben temetkezni, aluljáróban aluljárni, levegőn lélegezni. Létezni. Itt nem lehet élni, gondolta Resti, aztán mindjárt, hogy: de. De bizony. Azért is. Ha pedig majd ásványvizet mérnek a restikben és gombócfagyit a temetőkben, és a MENNY! ORSZÁGBA! invitáló röplapokat, egyszersmind ingyenes belépőket osztogatnak az aluljárókban, és szépen betolják alufóliával, eufóriával leplombált, fölvirágozott vagonokban Magyarországot az Európai Egyesült Államokba - menjenek, Resti marad. A resti marad. Csak találnék már egyet is." (Sajó László: Öt és feles)
Nos gondoltam idemásolom ezt nektek, egyrészt, mert ily szépet én bírok, másrészt meg ez csak egy kultúrvalami-blog, váljék épülésetekre barátim...

Más: október utolsó hetére még maradt egy kis kötelességünk, mondhatni közös cselekvési kötelmünk, mint hirtelen felindulásból egy Restirés epizódban már megfogalmaztam: ennek a Detty lánynak mégis csak kéne valami zsebkendős, könnyes-habzós foglalkozást rendeznünk. Megkerestem alattasokat és feletteseket és eddig sínen van az ügy, már csak a nagyja van hátra. Szóval, ami bizonyos, a zenészek közt lesz vállalható profi és vállalhatatlan amatőr, beszél Travelcsanel, hallgatják az egybegyűltek, előtte-utána-közben látványivás a helyszínen. No, szóval mikor is legyen a szeánsz eztet kell eldönteni...........NEKTEK!

Nem szeretnék fenyegetőzni, de van egy listám, rajta vagyon írva, kinek és mit kell megmozgatni. Remélem érthető voltam!

Üdv, restimengemúgysegéljem......

A nap dolgozója: BARÓTHY ANNA forgalomirányító

2004 telén – mármint a 2003-ból tovább gyűrűző periódusban – történt, hogy a hol séf, hol kukta Hegyi Béla az Újlipótvárosi Klub Galéria kávézójában rátámadt az állomásfőnökre. Hevesen mutogatott egy ifjú hölgyre, miközben azt ismételgette: „Nagyon tehetséges!” Mivel a tér-idő koordináták csak a vonzósági barométert működtették, ezért – egy rövid, de annál kínosabb bemutatkozás után – az üzemigazgatóság vezetője egy másik XIII. kerületi műintézménybe helyezte át ideiglenes székhelyét (a későbbi pályakarbantartó Füredi Tamással, a provideált kalauz Páhi Péterrel és a preferált ingyenjegykezelő Szabó Balázzsal).
Hogy a szóban forgó hölgy, vagyis Baróthy Anna és az állomásfőnök kapcsolata miként fajult odáig, hogy a nem túl szerencsés első találkozás ellenére együtt dolgoznak, arról megoszlanak a vélemények. Tény, hogy a következő évben sikeresen termesztettek együtt műtárgyat, 2006-ban Baróthy művésznő a csatlakozás-létesítési koordinátoron kitenyésztett egy különös kurátor-betegséget („Tamás! Letörött az ujjad!”), míg egy újabb esztendővel később sztrítartistaképzőt nyitottak. Mindezeknél is jelentőségteljesebb azonban, hogy b_ann 2008-ban felvette az átszállósok forgalomirányító-egyenruháját. Visszagondolva nem is nagyon érthető, hogy miért váratott ez magára ilyen sokáig…
Személyének fontosságáról, munkájának megítéléséről alighanem egy kollégája megjegyzései árulkodnak a leginkább: „Anna volt a felhajtó. Aztán szigorú volt. Jó szervező. ('Gyerünk, gyerünk befele!', 'Na gyeree máár!')”
Tevékenyégének legemlékezetesebb pillanatai a szexuális életstílus-szimulációhoz, illetve a kiépítkezéshez kapcsolódnak, ugyanakkor ő jegyzi a híres költői kérdést: „Hogyan lehet jogosítványt adni egy szőke nőnek?”