Üzemigazgatósági beszámoló

Tisztelt Elnök-Távvezérigazgató Asszony!

Az üzemigazgatóságon ülve írom e sorokat, de csak azért, mert még nem sötétedett ránk. Nem gondoltam, hogy ilyen komoly árat kell fizetnem azért, hogy szsz-t felfogadom hobbimálházónak az Éjszakai átszállóra. Cserébe ugyanis késő, nagyon késő esténként a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségében kell robotolnom. Még kávét sem adnak. A gondolatjelet ötujjas betűkombinációval tudom csak előcsalni a masinájukból, ami németül ad utasításokat és tesz fel kérdéseket. Berlin…

Amint azt Ön is tudja, oda vágyom, de az Idővagon arrafelé sajnos nem közlekedik. Csak Dunaújvárosban. A Kortárs Művészeti Intézet jelenéből indulva Újváros múltjába szállítja az utasokat öt napon át. Az ICA-D hőskoráról – Önnel ellentétben – semmi személyes emlékem nincs, mint ahogy többnyire azokról az időkről sem, amelyeket úticélként megjelöltünk. 1953. november 20.? Még a szüleim sem éltek – de apám még Sztálinváros szülöttje volt. ’63, ’73… semmi. Viszont 1983! Fantasztikus év volt – mondanám, de ebben nem vagyok teljesen biztos, csak abban, hogy egy padban ültem Farkas Csabával, a november 22-én fellépő Dalai Dávid énekes-basszusgitárosával. Iskola után náluk telefonbetyárkodtunk. Akkoriban nem tűnt muzikális alkatnak, így kissé meglepett, mikor szűk egy évtizeddel később nagybőgőt cipelni láttam. Illetve nagybőgőtokot. Mert persze lehetett benne bármi. Ekkor már a gimnáziumba járt, ahol a csapból is a JKE folyt – a dobok mögött Frenkkel, aki egy nappal korábban, november 21-én fog átszállni. Nem szerettem a JKE-t. Rudasosként nem is szerethettem. The End – Mihók Attilával a dobok mögött. Aztán sportváros lettünk…
De ’93-ban még mindenki zenész akart lenni, akire akkoriból emlékszem. És mint kiderült, akikkel később ismerkedtem meg, azok javarésze is. Késmárky Szabolcs, a szombati Band in the Pitből ekkor már elég ügyesen pengetett. (Itt jegyzem meg halkan, hogy pengethetne nekem is a dalcímekért, de még jobban örülnék, ha a nevemet nagy betűkkel felírnák a zenekar pólójának a hátuljára. Vagy legalább kávé…) Vele viszonylag gyakran találkozom, így sok a közös témánk, de például Szekeres Andrással vasárnap nem nagyon fogok tudni miről beszélgetni, mint a garázssorokról, vagy maximum, hogy kinek a hibájából nem lettem rock-gitárhős. Szerintem ez az ö felelőssége. Mindig a tanár a hibás.
Ezekről az időkről Szekeres fellépése után lesz egy kis eszmecsere az akkor még csak 18-20 év körüli, de a kor ikonikus dunaújvárosi (rém)polgárainak számító meghívottak részvételével – amihez hangulatjavítóként Töki szolgáltat majd odaillő zenét. Ez lesz az Idővagon végállomása.

Nem Berlin. De majd csütörtökön a Kirúg Hüméres Arafattal beszélek róla. Meg Horváth Tiborral – de ez már egy másik üzemigazgatósági beszámoló témája lesz.

Tisztelettel:

az állomásfőnök

Fotó: Koncsek András

In. Dunaújvárosi Hírlap. 2013. november 16. 10. o.