Az én a vasalódeszkán címmel beszélt mindennapi (ön)áltatásainkról, manipulációról egészen a sznobizmusig. Két filmrészlet színesítette az amúgy sem sótlan előadást: először Az ördög Pradát visel című opuszból, majd komolyabb vizekre evezve Lars von Trier Dogville-jéből láthattunk példákat a közösségbe tartozni akarásra és a befogadásért való küzdelemre, valamint arra, milyen illúziók élnek az egyes emberben a közösségről, ahová be szeretne kerülni. Természetesen most is helyet kaptak a nézői kérdések, melyek egészen más mederbe terelték a beszélgetést, elhangzott például a női és férfi agy különbözőségéről, de a pszichiátria mint szakma általános jelentőségéről szóló kérdésfelvetés is.
Itt azonban nem ért véget a menetrend: az est hátralévő részében újra előkerült a vandalizmus is, bár nem a tegnapi formájában...
Itt azonban nem ért véget a menetrend: az est hátralévő részében újra előkerült a vandalizmus is, bár nem a tegnapi formájában...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése