Tér vagy térillúzió?

Ifj. Koffán Károly kiállítása volt az első nap utolsó menetrendszerinti programja a beígért grillbár nyitásáig. Az utazóközönség még át-átszaladt a váróba, hogy kicsempésszen némi főzéshez előkészített nyers paprikát vagy egy-egy pohár bort, majd a restin át a kíváncsiság visszavonzotta őket a galériába. A megnyitón maga az alkotó beszélt hosszasan a tér feltérképezéséről és arról, mekkora érdeke fűződik az emberiségnek ahhoz, hogy a körülöttünk lévő összes dimenziót megismerjük.
Képei közt sokat csak a három dimenziós szemüveg felvétele után lehetett megérteni, mikor előugrottak az életből kölcsönzött, elforgatott, szétdarabolt, kivetített mértani formák.
Mesélt tanári munkásságáról, a témában írt tankönyveiről és szemléletesen és élvezhetően értette meg a hallgatósággal az érthetetlent: például, hogy miért nem ugyanabban az időben látunk két embert, akikre egyszerre nézünk rá. A fény és az idő kérdései elválaszthatatlanul kapcsolódtak a témához, és mikor a kiselőadás lezárult az "aki rám néz, a múltamat látja, mint ahogy én is az ő múltját látom" végkicsengéssel, sokan maradtak ott tovább kérdezősködni és hallgatni a mestert, aki nagyon élvezetesen és készségesen magyarázott.
Soronkövetkező, feleségével, Cyránski Máriával közös kiállítását hamarosan láthatják az érdeklődők az állomásból addigra újra Kortárs Művészeti Intézetté transzformált helyszínen.

A művészeti illúziók csütörtöki kutatása ezzel lezárult. És ezután? A séf maga az állomásfőnök, mellette kiskuktája, aki jelen blogban is bőven publikált - szeletelnek, fűszereznek, sütnek-főznek - na meg csinos, fiatal lányok, akik a kenyeret pirítják, kínálnak, segítenek. Éjfél után még mindig tele a nagyterem kultúra- és grillezett cukkini-fogyasztókkal, és aki úgy gondolja, ez a kettő sehogysem jön össze, az a következő ilyen alkalmat ne hagyja ki!