2008. október 4., szombat

A nap dolgozója:
CSÁKVÁRI CSABA zajszennyezettség-
kontroller

Közutak, sínpárok, leszállópályák - aki ezeken közlekedik vagy közlekedtet, az még most, a 21. század hajnalán is komoly hangerő generálásával teszi ezt. És minél nagyobb eszközt vesz igénybe a cél eléréséhez, annál komolyabbal. Persze míg az utazók muzsikaként élik-élhetik meg például a hiátusokban koppanó kerekek adta ritmusra illeszkedő súrlódási futamokat is, addig távolabbról ez csak monoton zakatolás és fülsértő csikorgás elegyének tűnik - a pálya- és útszakaszok, állomás- és pihenőhelyek közelében élők számára pedig kimondottan elviselhetetlen hangkáosznak. Ennélfogva, ha a munkatársak közül nem is olvas senki Arisztotelészt, egy üzemigazgatóságnak akkor is törekednie kell az aurea mediocritas elérésére - vagy legalábbis megközelítésére: meg kell találnia a középutat egy alapvető érdek (az utasok számára érzékelhetővé tenni a különböző zajokból kibontakozó harmóniát) és egy alapvető kötelesség (a kívülállók számára elviselhető szinten tartani a hangtömeget) között. Inkább bátornak, mint szerencsésnek mondható az a személy, aki megkapja és magára vállalja ennek az elméleti problémának a gyakorlati megoldását. E bátor ember nem más, mint a zajszennyezettség-kontroller.
Az éjszakai átszállásokra 2005-ben érkeztek először nagyszámban olyan járatok, amelyek szükségessé tették e státusz létrehozását - ám mindez utólag derült ki, így az állás betöltésére csak a következő esztendőben lehetett meghívásos pályázatot kiírni. A pozícióval járó feladatok ellátására a legalkalmasabbnak Csákvári Csaba tűnt - és hogy e meglátás mennyire nem volt délibebábozódás, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legutóbbi átszállásokon az eredeti két segédkontoller közül már csak az egyikük részmunkaidős tevékenységére volt szükség.
Csákvári feladatköre igen szerteágazó - ráadásul évről-évre egyre bövül: míg 2006-ban csupán a zajkeltő eszközök hallhatóvátételére, a technika össze- és szétszerelésére (no és fel-le, ki-be cipelésére) kapott megbízást, addig 2008-ban már a hatáskörébe tartozott a különböző járatok igényeinek és tűrőképességének megfelelő apparátus meghatározása és beszerzése, valamint - részben - az apparátus-kezelők és -használók indulatainak kordában tartása is. Az állomást érintő feljelentésekre vonatkozó, nem hivatalos rendőrségi adatok azt támasztják alá, hogy munkáját napról-napra hatékonyabban látta el.
Megjegyzendő, hogy az üzemigazgatóságon való megjelenése óta Csákvári Csaba nem csupán kontollálja a zajt, hanem (kezdetben Chaky, mostanság már Sabazz néven) szennyezi is azzal annak környékét - ám ezt mindig az aurea mediocritas szellemében teszi. Az Éjszakai átszálló történetének szempontjából azonban talán még ennél is fontosabb momentum, hogy 2006-ban csak és kizárólag az ő lélekjelenlétének, valamint szakszerű potitologatásának-csavargatásának volt köszönhető, hogy a Ludditák-vagon nem siklott ki teljesen.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Zajvédő fal létesülne a Nyugati mellett
2008. október 8. 17:53

Ideiglenes zajvédelemre van szükség a Podmaniczky utca Nyugati pályaudvar melletti szakaszán – állapította meg a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága szerdán.

Ughy Attila (Fidesz), a bizottság elnöke és Horváth Gyula (MSZP) alelnök elmondta: Wertán Zsolt, VI. kerületi és fővárosi KDNP-képviselő felvetésére foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel. Wertán Zsolt a múlt héten azt közölte, hogy a térségben élők panaszát jogosnak tartva lépni kíván ez ügyben. A politikus elmondta: a Podmaniczky utca lakói azóta szenvednek a megnövekedett zajtól, amióta a kormányzati negyed kialakítása érdekében lebontották az út melletti házakat, amelyek addig felfogták a vasút zaját.
Megjegyezte, a VI. kerületi önkormányzat kormánypárti többsége is egyetértett azzal, hogy ő képviselje a helyiek érdekeit a Fővárosi Közgyűlésben. A városképvédelmi bizottság elnökének és alelnökének tájékoztatása szerint a testület felkérte a főpolgármestert annak vizsgálatára, indokolt-e a zajvédő fal, s ha igen, milyen módon, mikor és milyen forrásból lehet azt megvalósítani.
Horváth Gyula megjegyezte, hogy a zajvédelemre a fal mellett alkalmas lehet egy domb kialakítása, vagy növényzet, fasor telepítése is. Ughy Attila kiemelte: azután, hogy Keller László (MSZP) pénzügyminisztériumi államtitkár szerint az állam számára nyereséges volt az egyébként meghiúsult kormányzati negyed projekt, joggal várható el, hogy az állam pénzt fordítson a MÁV-épületek lebontása miatt zajossá vált környék zajmentesítésére.

 
Clicky Web Analytics