Kis éjszakai történelemóra 3. rész

Az Éjszakai átszálló történetének kutatásával és e kutatások eredményeinek nyilvánosságra hozatalával megbízott hisztoretrauta bő egy hónappal ezelőtt ott hagyta abba, hogy „alig-alig emlékezhetünk olyan éjszakai átszállásra, amikor ne zuhogott volna az eső.” Nos, ebben az évben cseppmentesre sikerültek az átszállások – legalábbis ami az égi áldást illeti, mert kisebb árvízveszélyt azért feljegyezhettünk az első éjszakán (de erről részletesen majd máskor, máshelyütt). Ennél persze fontosabb, hogy a história lényegi elemei közül melyek számbavétele van még hátra. Az alapkoncepciót és a célközönséget már ismerjük. Térjünk hát rá a förszt ránd szakmai elemzésére!

Az első és az azt követő átszállások között a külső szemlélő számára egyetlen alapvető különbség mutatkozik: míg az előbbi valamiféle minimál projekt-sorozat volt, addig a későbbiek – nyilván egyre fokozódó mértékben – fesztivál(jellegű) rendezvényekként értékelhetők. E megítélésbeli különbség – természetesen – elsősorban a rendelkezésre álló pénzeszközök nagyságára vezethető vissza. Ugyanakkor a támogatási összegek felhasználásában is akad egy lényegi változástatás: míg az első szérián való részvételre a csatlakozáslétesítés-koordinátor pályázatot írt ki a helyi művészek számára (részben a szponzor, nevezetesen a dunaújvárosi Önkormányzat képviselőinek, valamint a térségi képzőművészek megnyugtatására), addig a következő években meghívással kerültek be a bemutató-fellépő-attrakcionisták a körforgásba – az ország, sőt Európa minden részéről. Ez nem elhanyagolható differencia és eredmény: azt mutatja, hogy már a 2003-as Éjszakai átszállónak is sikerült felmutatni azokat az alapvetéseket és követelményeket, azokat a célokat és igényeket, amelyek mind a mai napig érvényesek. Ráadásul ezeket a legelső esztendőt követően is méltányolták a támogatásról döntő városanyák és –atyák, ugyanakkor toleranciával viseltettek irányukban azok a művészek, akik akár kirekesztettnek is érezhették volna magukat. És mindez komoly elismerést jelent a világnak ezen a pontján, ebben az időben!
Lássunk egy egyszerű példát! A M. Rezső /54/ – R. Sándor /59/ páros egy olyan projekt-tervvel nevezett, amely az 1970-es, ’80-as évek performansz- és akcióművészetének legizgalmasabb elemeit vonultatta fel. Beadványuk elutasításakor a két alkotó nem vette sértésnek, hogy aktív éjszakázásukat döntésével megakadályozta a főhergelő, mert a végleges program ismeretében maguk is felismerték, hogy koncepciójuk ebben a fiatalos és (a fent említett időszak mára avíttá vált kifejezéssel élve) progresszív művészeti környezetben nem működhetett volna a maga teljes erejével. Márpedig a bölcs belátás képessége az egyik legértékesebb – és egyben legritkább – erény, amely e szcénán feltűnhet.
A 2004-es esztendőben aztán hirtelen jött egy emlékezetes, ötnapos retrokavalkád – a változatosság kedvéért ismét csak Rezső és Sándor nélkül… (folyt. köv.)