Népszabadság Online (2008. 08. 10.) A MADARAK ÉNEKÉTŐL A NEMZETI TAPÉTÁKIG (részlet). Az énekesmadarak évezredeken át megannyi múzsai ténykedés természeti mintájaként szolgáltak.
Hangjuk képes a tereket dallamokban és hangszínekben gazdag, akusztikus szövevénnyé alakítani. Így aztán nemcsak az énekes, hanem a magányos költő is magára ismerhetett a madárénekben, mint ahogy a kórusban éneklő közösség is önnön megszólalásának valamiféle mását, természetes előzményét hallhatta ki a hajnali vagy alkonyi madárkórusok hangjából.
A madártani kutatások előrehaladtával ez az idilli kép némileg más megvilágításba került. Az ének fölöttébb funkcionális szerepére derült fény: elsősorban a revír körbeéneklésére szolgál, jelzés más madarak számára, afféle akusztikus kerítés, ami a saját életteret elkülöníti, megkülönbözteti és mások számára nyilvánvalóvá teszi. Ezer fennsík című könyvében Deleuze és Guattari az ilyen jeleknek és mozgásoknak a territóriumhoz fűződő kapcsolatából eredezteti a művészetet.
A revír körbeéneklésének az ember művészetében a sokféle ékesítés, a test (fejtől a lábig, a festéstől a tetoválásig terjedő) és a tárgyak (a fazekaktól a házakon keresztül a lándzsákig menő) díszítése felel meg. A korai, törzsi művészetben csakúgy, mint a népművészetnek nevezett paraszti művészet esetében ez közösségi jellegű. A kollektív identitás formái fölötte álltak az egyéninek; utóbbi a variánsokban, a személyes hangsúlyokban és a hangszínekben juthatott kifejezésre.
A modernitás fejleményei folytán a művészet eredendő gyakorlata éppúgy megváltozott, mint ahogy alapvető változásokon ment keresztül individuum és kollektívum, akárcsak kifejeződésének módja és formavilága is. A törzsi csoportoktól az egyre nagyobb és differenciáltabb közösségeken átívelő fejlődés az "egyszemélyes csoport" paradox jelenségének kialakulását hozta magával. Az identitás, akárcsak kifejezésmódja, már nem a születéssel együtt járó adottság, hanem személyes választás, egyéni konstrukció eredménye - ennek minden előnyével és terhével együtt.
Identitásproletariátus
A szociális és kulturális kötelékek felbomlása, illetve hiánya, a gazdasági helyzet és a társadalmi pozíciók alakulása, valamint a személyes adottságok folytán számosan szenvednek a kötődés hiányától s ezzel együtt az identitás ínségétől. Manapság egy identitásproletariátus kialakulásának lehetünk szemtanúi: tagjai a legkülönbözőbb népek, kultúrák köréből kerülnek ki, köztük éppúgy vannak szubkulturális vagy nemzeti jelképekben tetszelgő férfiak és nők, miként testüket önként átlyuggató, tetőtől talpig tetováltató férfiak vagy magukat elfejkendőző nők is.
Az identitásproletárok szociológiai sémákkal nem jellemezhetőek, képzettségük ugyanolyan kevéssé karakterisztikus, mint vagyoni helyzetük; iskolázottságuk éppoly eltérő lehet, mint társadalmi helyzetük vagy a jövedelmük. Az identitásproletárok közt éppúgy előfordulnak autószerelők, mint egyetemi tanárok, hivatalnokok vagy technikusok. S hogy mennyire nem jövedelemfüggő ez a sajátos populáció, azt mi sem mutatja jobban, mint az Easy Rider (Szelíd motorosok) című hippimesefilm hőseinek milliós motorokon járó hasonmásai, akik identitásproblémájukat már névválasztásukkal is - "Gój Motorosok" - kifejezésre juttatják: olyannyira semmisnek érzik magukat, hogy egy másik nép (héber) szavára van szükségük ahhoz, hogy magukat megnevezzék...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése