Üzemigazgatósági beszámoló

Tisztelt Elnök-Távvezérigazgató Asszony!

Az üzemigazgatóságon ülve írom e sorokat, de csak azért, mert még nem sötétedett ránk. Nem gondoltam, hogy ilyen komoly árat kell fizetnem azért, hogy szsz-t felfogadom hobbimálházónak az Éjszakai átszállóra. Cserébe ugyanis késő, nagyon késő esténként a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségében kell robotolnom. Még kávét sem adnak. A gondolatjelet ötujjas betűkombinációval tudom csak előcsalni a masinájukból, ami németül ad utasításokat és tesz fel kérdéseket. Berlin…

Amint azt Ön is tudja, oda vágyom, de az Idővagon arrafelé sajnos nem közlekedik. Csak Dunaújvárosban. A Kortárs Művészeti Intézet jelenéből indulva Újváros múltjába szállítja az utasokat öt napon át. Az ICA-D hőskoráról – Önnel ellentétben – semmi személyes emlékem nincs, mint ahogy többnyire azokról az időkről sem, amelyeket úticélként megjelöltünk. 1953. november 20.? Még a szüleim sem éltek – de apám még Sztálinváros szülöttje volt. ’63, ’73… semmi. Viszont 1983! Fantasztikus év volt – mondanám, de ebben nem vagyok teljesen biztos, csak abban, hogy egy padban ültem Farkas Csabával, a november 22-én fellépő Dalai Dávid énekes-basszusgitárosával. Iskola után náluk telefonbetyárkodtunk. Akkoriban nem tűnt muzikális alkatnak, így kissé meglepett, mikor szűk egy évtizeddel később nagybőgőt cipelni láttam. Illetve nagybőgőtokot. Mert persze lehetett benne bármi. Ekkor már a gimnáziumba járt, ahol a csapból is a JKE folyt – a dobok mögött Frenkkel, aki egy nappal korábban, november 21-én fog átszállni. Nem szerettem a JKE-t. Rudasosként nem is szerethettem. The End – Mihók Attilával a dobok mögött. Aztán sportváros lettünk…
De ’93-ban még mindenki zenész akart lenni, akire akkoriból emlékszem. És mint kiderült, akikkel később ismerkedtem meg, azok javarésze is. Késmárky Szabolcs, a szombati Band in the Pitből ekkor már elég ügyesen pengetett. (Itt jegyzem meg halkan, hogy pengethetne nekem is a dalcímekért, de még jobban örülnék, ha a nevemet nagy betűkkel felírnák a zenekar pólójának a hátuljára. Vagy legalább kávé…) Vele viszonylag gyakran találkozom, így sok a közös témánk, de például Szekeres Andrással vasárnap nem nagyon fogok tudni miről beszélgetni, mint a garázssorokról, vagy maximum, hogy kinek a hibájából nem lettem rock-gitárhős. Szerintem ez az ö felelőssége. Mindig a tanár a hibás.
Ezekről az időkről Szekeres fellépése után lesz egy kis eszmecsere az akkor még csak 18-20 év körüli, de a kor ikonikus dunaújvárosi (rém)polgárainak számító meghívottak részvételével – amihez hangulatjavítóként Töki szolgáltat majd odaillő zenét. Ez lesz az Idővagon végállomása.

Nem Berlin. De majd csütörtökön a Kirúg Hüméres Arafattal beszélek róla. Meg Horváth Tiborral – de ez már egy másik üzemigazgatósági beszámoló témája lesz.

Tisztelettel:

az állomásfőnök

Fotó: Koncsek András

In. Dunaújvárosi Hírlap. 2013. november 16. 10. o.

Majdnem minden, ami meglepő lehet egy átszállás során

Ki az a városi legenda, aki gyermekkorában a Gagarin tér és a Bocskai utca környékén a nála lévő zsírkrétával (vagy a kezébe kerülő tégladarabbal) minden házfalat nonfiguratív rajzokkal díszített, éppen olyan magasságban, amit az életkora akkor megengedett?

Szabó Szabolcs (fotó: Koncsek András)

Erre a rejtélyre már az Éjszakai átszálló második napján, november 21-én, csütörtök este 7 órakor fény derül – sőt, hősünkre, a maga valójában projektor fény vetül Páhi Péter és Várnai Gyula Mindent aPunkról munkacímű árnyjátéka során. (E remek, bár talán csak átmeneti címet Szabó Szabolcsnak köszönheti az előadás, akit az olvasók eddig leginkább mint a Dunaújvárosi Hírlap kiváló szem- és tollforgatójaként ismerhetnek, ám a következő héten, másodállásban az Éjszakai átszálló hobbimálházójaként is kipróbálja magát.)

De ha a www.atszallo.hu-n a részletes menetrendet átlapozza a Tisztelt Utazóközönség, azzal fog szembesülni, hogy nem ez az egyetlen titok, amiről adott óra-percben fel kell majd libbentenie a fátylat az üzemigazgatóságnak. Például: nyilván képzőművész, és ha meghívást kapott a Kortárs Művészeti Intézetbe, akkor kiváló kvalitású alkotó, nagy valószínűséggel dunaújvárosi illetőségű, de... mégis, ki az a Kásás Maszat, aki pénteken – ha az Idővagon aznapi úticélját tekintjük, 1973. november 22-én – birtokba veszi a Pincegalériát? Vagy hogyan lép át Rejtő Jenő Ellopott futárjának oldalairól a dunaújvárosi éjszakába Kirúg Hümér?

Ijjas Bernadett (fotó: Farkas Virág)

A kérdések sora hosszan lenne folytatható, de aki járt már Éjszakai átszállón, az tudja, hogy ez a fesztivál mindig is tele volt meglepetésekkel, így éppen az lenne szokatlan, ha ebben az esztendőben nem akadna egy sem, vagy csak alig egy-kettő. A meglepetések persze nem csupán titkokra, megválaszolandó kérdésekre vagy megfejtendő rejtélyekre korlátozódnak. Egy-egy új művészeti ág vagy -forma, médium megjelenése is annak tekinthető. Visszautalva e cikk elejére: árnyjáték az Éjszakai átszállón még soha nem került bemutatásra. De Egy elmaradt kiállítás képeit sem rakodtuk még ki az ICA-D állomáson (ennek a rendhagyó tettnek köszönhető viszont, hogy a korábban négynaposra tervezett 2013-as átszállás visszatért a hagyományos, öt napig tartó éjszakázáshoz, amiből csak a 2010-es Illúziók tüntetett el huszonnégy órát).

A furcsa nevek mellett olyanok megjelenése is a meglepetések közé sorolható, amelyek a legkevésbé sem rejtélyesek – mint például Ijjas Bernadetté, az idei év váltókezelőjéé. Ám ha alaposan végiggondoljuk az Éjszakai átszálló bő egy évtizedes történetét, akkor inkább az a kérdés: miért csak most került sor egy üzempszichológus alkalmazására? Már rég szükség lett volna rá...

Fehérvári Tamás

In: Dunaújvárosi Hírlap. 2013. november 15.

Kisiklástan

Olvasói levél a fényestekintetű F. Tamás esztéta, főkurátor és mint a mai DH-ban olvashattuk: Szerkesztő Úr kezeügyébe! 

Kedves Tamás, Kedves Átszálló! 

Magam és a városlakók döntő többsége is örömmel konstatálta, hogy végre hosszas küzdelmek után sikerült kiírniuk az újságból ezt a nyomorult sz.sz-t, aki mint tudjuk mindig ott pöffeszkedett és írt össze baromságokat az É.Á. aktuális rendezvényeiről. 

Nyitott szívvel vettük azt is - mint az lényeglátó és szellemileg épületes írásában olvasható -, hogy még a nevét sem említik a kiváló cikkben. Pedig, a nyomorult sz.sz még több piaci italmérésben is azzal dicsekedett, hogy ő maga ajánlotta Frenket és miegymást az idei idővagonba. Lófaszt hát a seggébe! 

A kiíratás sorsára került a korábban szintén átszállós kollégaként említett Íjjas Bernadett is. A magunk részéről ebben sem látunk semmi kivetni valót, félre az öntömjénezéssel. 

Csak az nem derül ki az újságból, hogy akkor mi furulyás ízé lesz jövő héten a KMI-ben. Nem tagadhatjuk el, hogy ama gyanú ül tort szívünkben, hogy a fent idézett cikket mégis a nyomorult sz.sz követte el. Csak reménykedünk, hogy Fehérvári doktor hithű és becses szavait olvashattuk a mai lapszámban. Tartsa meg jó szokását a mindenható Padisáh! 

Kedves Tamás, Kedves Átszálló! Ölelő szeretettel várjuk a rendezvényt, munkájához további sok sikert kívánnak a Nappali Peron dezinformációs iroda dolgozói. Úgy mint a nemzet és az ország, plusz lapcsoportunk nevében: Ámen.

Átszálló időutazóknak

Az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságán az elmúlt három esztendőben csak szellemmálházók jártak-keltek. Most újra benépesült - és remélhetőleg jövő hét szerdától vasárnapig az ICA-D peronjai is megtelnek utasokkal.

A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben 2003-ban rendeztük meg először az Éjszakai átszálló elnevezésű programsorozatot, amely a kétezres évek végére egy összművészeti fesztivállá nőtte ki magát. 2010 októberében is utasok tömegei vártak a magas- és populáris kultúrát vegyesen szállító járatokra – és valószínűleg így tettek volna a következő években is, ha nincs egy hosszantartó üzemzavar.

Hogy ebben az esztendőben, egészen pontosan november 20-tól 24-ig, napról napra újra lesz átszállási lehetőség, az egyrészt a Nemzeti Kulturális Alapnak köszönhető, másrészt annak, hogy az ÉÁ korábbi szervezői, közreműködői közül hárman– Csákvári Csaba, Farkas Gábor, valamint e sorok szerzője – nem feltétlenül véletlenül, de valahogy összefutottak a restiben, és a szellememjárta üzemigazgatóságról kezdtek diskurálni. Mivel közülük ketten ebben az időben már-már idegenként mászkáltak a dunaújvárosi éjszakában, nem volt vitás, hogy újra fel kell térképezniük, ismét meg- és fel kell ismerniük azt az utazóközönséget, amelyért – és olykor amellyel – a korábbi Éjszakai átszállókon dolgoztak. Ahogy azokat is, akikért a következő években tehetik ugyanezt.

Hogy az idei fesztivál ne legyen belterjes, arra a tematika nyújt garanciát. Az öt átszállónap egy rendhagyó utazás Dunaújváros történetében: 2013. november 20-án 1953. november 20. irányába indul az első Idővagon (ezt a címet viseli az idei sorozat), 24 óra múlva már 1963. november 21. a végállomás – majd nap nap után ehhez hasonlóan változik az úticél.
Sajnos az Éjszakai átszálló fent említett munkatársai sem találták meg az örök fiatalság elixírét – viszont nem is annyira idősek még, hogy az ´50-es, ´60, vagy akár a ´70-es évekről konkrét emlékeik lehessenek. Menetrendként ezért a Dunaújvárosi Hírlapot – és annak jogelődjeit – forgatták, nem kevés haszonnal. A régmúlt hírei olykor aktualitásoknak tűntek, olyan inspirációs forrásoknak, amelyek kiválóan alkalmasak a jelen és a múlt közötti átszállásra.
Dunaújváros története a dunaújvárosi Kortrás Művészeti Intézetben,– jórészt helyi művészek feldolgozásában. Mind a képzőművészeti főútvonalat, mind a zenés tömegközlekedést olyan utaskísérők felügyelik, akik így vagy úgy, de „megélték” a várost.

Nem állítjuk, hogy az Idővagon olykor nem kerül majd időzavarba, de hogy izgalmas helyekre és időkbe szállítja az utasait, az garantált.
A www.atszallo.hu-n elérhető a menetrend - és minden, amit az utasoknak tudni kell.

Fehérvári Tamás

In. Dunaújvárosi Hírlap. 2013. november 14.

Éjszakai átszálló 11 / Idővagon

Három kísértet járta év után újra benépesülhetnek a peronok a Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros állomáson!

Az Éjszakai átszálló üzemigazgatósága 2013. november 20. és 24. között végre ismét menetrendszerű járatokat indít: szerdán az 1953. november 20-i Sztálinváros a végállomás, egy nappal később már Dunaújváros 1963. november 21-én. Hogy pénteken és szombaton hova indulnak a járatok, és az érkezési idejük mikorra várható, azt a fentiek alapján nem nehéz megjósolni (különösen, ha azt is tudjuk, hogy az utolsó, vasárnapi utasok 1993. november 24. felé veszik majd az irányt – immár a rendszerváltott első szocialista városba).
Hogy az éá-jelű idővagonok soha nem kerülnek időzavarba, arra nincs garancia (sőt, valószínűsíthető, hogy megtörténik majd), de hogy ötven évet a maguk összművészeti módján körbejárnak, az borítékolható (bélyeg, pecsét, postavonat). Sőt, egy furcsa vágányváltással végül visszatérünk a jelenbe – csak hogy ne érezze kínosan magát senki amiatt, hogy neonszínű blúzban vagy kockás flanelingben kell vasárnap éjjel hazamennie az az ICA–D állomásról.  

Kis éjszakai helytörténet öt évtized egy-egy napjából kibontva – nem csak dunaújvárosiaknak, hanem átutazóknak is. Átszállás a jelenből a múltba, majd vissza egy 500 négyzetméternyi Idővagonban.

Fehérvári Tamás

A nap dolgozója: Varró Eszter beépített jelfeladó

Ahogy a profi bérgyilkost sem hátráltatja a menekülésben a sárgára festett haj, úgy egy született titkos ügynök is képes piros nadrágban feltűnés nélkül mozogni küldetésének helyszínén, és onnan pontos, megbízható jelentésekkel ellátni megbízóit. Előbbire nem tudunk megfelelő példát említeni – viszont utóbbinak az Éjszakai átszálló beépített jelfeladója, Varró Eszter tökéletes megtestesítője.

„Ahol esztétáért kiáltanak, én ott termek” – írja magáról a szaknévsorban. Üzemigazgatóságunk kiáltott – és ő valóban érkezett, hogy lesmesterünkkel „kart karba, képet szóba öltve” megörökítsék a peronok népének minden fontos megnyilvánulását, nap nap után feljegyezzék az érkező, majd tovaszáguldó járatok számát, személyét. (Ezen dokumentumok átszállás-tudományos fontosságát bizonyítja, hogy immár nem csak e munkanapló oldalain, hanem az éá hivatalos honlapján is kutathatók – ami persze azzal járt, hogy kénytelenek voltunk felfedni a „vonatfütty” fedőnév alatt rejtőző ügynökünk kilétét. Igaz, most is éppen ezt tesszük. Mitöbb: dicsekszünk az ügynökünkkel!)
Varró Eszter kontrasztokra hangolt lénye, valamint az ebből eredeztethető meglátásai új impulzusokat hoztak az Éjszakai átszálló – olykor már fásult – ősmunkatársainak dolgos hétköznapjaiba, szellemes megjegyzései széles körben frissítették a – néha már-már az Üzemigazgatóság dolgozóit is fárasztó – éá-frazeológiát. Ha a nap dolgozóiról ő is írhatna, a jelen sorokat jegyző forgalomirányító bizony eltűnődne, hogy korkedvezménnyel inkább nyugdíjba vonul.

A resti külsőben bepótoljuk!

Üzemigazgatóságunknak feltett szándéka volt, hogy a Farkas Csaba - Martinkó Tamás duót vendégül látja az idei Éjszakai átszállóban, de ez a tervünk (előbbi külföldi útja miatt) sajnos meghiúsult. Ám alig három héttel később, 2010. november 20-án, 20 órától máris itt lesz a nagyszerű alkalom, hogy mégis megtudjuk: a két, akusztikus gitárral felszerelkezett jóbarát miképpen interpretálja David Bowie, Jimi Hendrix, a Pink Floyd, a Depeche Mode, ésatöbbi, összességében gyermekkoruk kedvenc előadóinak dalait. A szombati (menet)irány tehát a MoziPresszó!

A nap dolgozója: Balázs Dóra lesmester

Az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságának legszebb szemű női dolgozóját – azért csak a női, mert minden nemeket tekintve a legszebbel vitathatatlanul a forgalomirányí-
tó büszkélkedhet –, vagyis Balázs Dóra lesmestert az átszállósok közül talán csak kevesen ismerik. Ez a sajnálatos – de szerencsére korántsem örök időkre vonatkozó – tény három fő okra vezethető vissza. Egyrészt, hogy Balázs kollegina ebben az évben dolgozott először az Átszállóban (némi baráti noszogatást követően jelentkezett a térmegfigyelő-gyakornoki állásajánlatunkra, amit el is nyert volna, ha a felügyelőbizottsági tagoknak nem jut még valami ennél is konstruktívabb az eszébe – egyébiránt éppen a baráti noszogatással összefüggésben). Másrészt, hogy diagnosztizált fejfedőmániájának a 2010. október 28-tól 31-ig terjedő időszakban kivételesen nem hódolt. Harmadrészt pedig, hogy munkáját csendes elszántsággal – ugyanakkor körültekintően és tervszerűen –, mindenféle allűr és manír nélkül végezte: lesmesteri aparátjával (egy digitális fényképezőgép) nem alakította az eseményeket, hanem megörökítette. És mindez mérhetetlenül fontos, hiszen ennek a hozzáállásnak volt köszönhető, hogy a baráti noszogatásban jártas beépített jelfeladónkkal kart karba, képet szóba öltve hiteles tájékoztatást adtak az egyes járatok komfortfokozatáról, útirányáról, nap mint nap – részben a munkanapló, részben az fb (ezesetben nem felügyelőbizottság) utazó olvasóinak.
Balázs Dórát az átszállósok közül talán csak kevesen ismerték eddig. Pedig – félve bár, de be kell vallanunk – az Üzemigazgatóság dolgozói közül ő az egyetlen tanult vasutas: közlekedés-építőmérnöki szakirányon végezett, vasút-építőmérnöki főszakiránnyal (az Éjszakai átszállónál egy valamivel komolyabb intézményben). Tehát ő az egyetlen profi kicsiny állomásunkon – leszámítva persze a világ legszebb szemű forgalomirányítóját.

Zene füleinknek

Várnai Gyula oszlopos tagja az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságának: zajszennyezettség-kontroller és egyben menetzaj-felelős is; hol a grillvacsorához pörgeti a lemezeket, hol valami egészen másra vállalkozik. A fenti galéria falain most Móder Rezső objektversei fogadták a nagyérdeműt. Objektversek, azaz képversek, melyek a művész szobrait ismerve (és Dunaújvárosban ki ne ismerné?) a kirajzolódó formák terén nem okoztak meglepetést; ami a többletet adta, azok maguk a szavak, sorok, mondatok voltak.

Ezeket többféleképpen is magunkévá tehettük szombat este - és itt jött a képbe Várnai Gyula, aki az ingyenesen elvihető (és dedikáltatható) nagyméretű katalógus elkészültében segített, valamint versrészletekből olyan hanganyagot hozott létre, Krulf vetítésével kísérve, mely zaklatottságával és repetitivitásával tökéletesen illeszkedett a Delúzió névhez.
Aki pedig harmonikusabb és könnyebben befogadható zenére vágyott, annak szólt Oláh Dezső bravúros zongorajátéka 10 órától a restiben. A 24 éves jazz-zenész már komoly eredményeket tudhat maga mögött, profi koncertje méltó lezárása volt egy eseménydús négy napnak. Jövőre ugyanitt?

Egy úr Londonból

Shippy, az Átszálló éjmegfigyelője nem kis utat tett meg, hogy itt készítsen képeket: 7 és fél év után Londonból tért haza - az ottani lehetőségekről, terveiről kérdezgettük kötetlenül.

Hogyan kezdtél érdeklődni a fotózás iránt?
Igazából mindig nagyon szerettem volna fotózni, de amíg Magyarországon éltem, erre nem igazán volt lehetőségem, csak, mikor kimentem Londonba, akkor teremtettem meg magamnak ehhez a körülményeket. Végül négy évvel ezelőtt kezdtem el.
Londonban több a lehetőség?
London fantasztikus! Rengeteg a lehetőség, rengeteget lehet tanulni, ott mindenki elkezdheti, amit szeretne. Eleinte mindenhova vittem a kamerámat, koncerteken fotóztam - téma mindig akadt. Ten City Nation, egyéb kisebb-nagyobb zenekarok. Jelenleg a Sarah Tonin UK és a D-Edge hivatalos fotósa vagyok.
Hogyan képezted, képezed magad?
Szerencsére az interneten ma már nagyon sokat lehet tanulni. Jártam photoshop iskolába, de túl lassú volt a tempó, rájöttem, hogy magamtól hatékonyabban tanulok. Igazából a saját érzéseimre hallgatok, a saját stílusomat szeretném kialakítani - ami egyre inkább kikristályosodik, egyre minőségibb képeket produkálok, és szerencsére tetszik is az embereknek.
Hol lehet a képeiddel találkozni?
Van egy website-om, a photoshippy.com, ami rendszeresen frissül, ott lehet rendelni a képeimből, illetve le lehet bookolni eseményekre.
És milyen témákat fotózol szívesen?
Nagyon szeretem a portrékat, emellett a koncert- és promófotókat, mert magam is zenész vagyok. Nagyon szeretek koncertre járni, ott könnyen teremtek kapcsolatokat, de művészi, art képeket, vagy vicces képeket is nagyon szeretek készíteni.
Kik voltak rád hatással, van-e kedvenced?
Még nem találtam olyat a fotósok közt, aki példakép lehetne, egyelőre még csak nézegetem a többiek munkáit.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Szeretném létrehozni a saját üzletemet, ahol a megrendelők elégedettek velem, szeretném még jobban kialakítani az egyéni stílusom. Mindenkinek, aki fotózni szeretne, azt tudom tanácsolni: hajrá!

Szakrális élmény

Utolsó napunk A világ illúziói címet kapta, és ennek jegyében is telt el. A resti szombati zenefelelőse Kovács Zoltán zongorista volt, akit Jelenits István előadása követett. Hogyan tovább? Keresztény lelkiismerettel az ezredforduló kihívásai közt- hangzott az irányadó cím, és aki beült meghallgatni a polihisztor (szerzetes, költő, tanár) teológust, aktuális témák történelmi hátterét és összefüggéseit ismerhette meg, végén az elmaradhatatlan nézői hozzászólásokkal.

A kiállításmegnyitó-járatok tegnap felcserélve és körutazás formájában indultak: ugyanis először a pincegalériában láthattuk Mátrai Erik vallásilag mélyen ihletett kiállítását, a Megállított pillanatokat. Lézer, prizmák, reflektorok, kimerevített tájképek, egyfajta modern, ám szent áhítat lengte be a termet, ezt csak erősítette a hangfalakból előzümmögő, Kovácsovics Dávid szerezte zene, melyre maga Mátrai Erik dúdolt rá. Csendes megnyitójával és szerény alkotójával látványos kiállítás volt ez, melyben hosszú időre el lehetett veszni, ha valaki a következő megnyitó végeztével a kihelyezett zsíroskenyeres pult helyett (után...) újra lefelé vette az irányt. Mi így tettünk.

A nap dolgozói: a resti külsős lányok

Ami mindannyiukra jellemző, az a végtelen báj és kedvesség, valamint a mérhetetlen tolerancia – még a súlyosan alváshiányos időszakokban is. Ez igen fontos, hisz valljuk be: az utazóközönséghez – ahogy esetenként az üzemigazgatóság dolgozóihoz is – olykor nagyfokú türelem kell. Megjegyzendő még, hogy miközben magas szakmai színvonalon biztosították az utasellátást, e három hölgy sokat tett azért is, hogy a resti külsőhöz érkező szerelvények közlekedésében se legyen fennakadás. Kik ők?! Természetesen Erdősi Ditte, Böröcz Kitti és Szalkai Gabriella.
Az Éjszakai átszálló és a Kortárs Művészeti Intézet itt (is) szeretné megköszönni Erdősi Dittének és a MoziPresszónak a nagyvonalú támogatást és az egyéb áldozatvállalásokat! Az üzemigazgatóság részéről bízunk benne, hogy a jövőben további szerelvényeket állíthatunk még sínre közösen.

Megint a külső...

A szombati utolsó állomásunk Sajó László költői estje volt. Verseit saját maga olvasta fel, zongorakíséret és a Dunaújvárosi Hírlap újságírója, Szabó Szabolcs kérdései mellett.

A személyes hangvételű, beszélgetős programot sokszereplős divatbemutató követte; ROZITIV, azaz Boda Gyöngyvér kényelmes, színes, bohém öltözékeit barátok, ismerősök mutatták be, többen közülük egy gyakorlott modell fellépésével és természetességével, lábainkon werebortega cipő-kreációkkal.
A talpalávalót a Mind szakmailag, mind emberileg zenekar (személyes véleményem szerint az egyik legjobb zenekarnév) szolgáltatta, de ez csak ujjgyakorlat volt a koncerthez képest, ami a divatshow után vette kezdetét. Mocskos rock and roll végkimerülésig, és a DJ-k még csak ezalatt kezdtek melegíteni...
Eliadesz és Sabazz biztos nem hagytak senkit a sarokban ücsörögni. Ti táncoltatok?

A Zajkabát

A budapesti KEPP Showroom lányai mosolyogva szemlélték Páhi Péter festékes akcióját, ám ők már tudták, hogy az alagsorban egy sokkal érzékenyebb szerkezet vár bemutatásra: a Kitchen Budapesttel (KiBu) közösen készült noisycoat projekt, mely egy mozgásérzékelős kabátot takar. A csoda-ruhát szombat este Jobbágy Bernadett öltötte magára, és minden mozdulatával új hangokat csikart ki belőle. "Jobb kéz hangot ad, bal kéz torzítja" - hangzottak az instrukciók azok számára, akik szerették volna maguk is felpróbálni a sárga-fehér öltözéket.

A táncos gyakorlott mozdulatokkal szólaltatta meg a szenzorokkal ellátott ruhát, az 5 fiatal textilszakos iparművész lányt tömörítő KEPP (név szerint: Tomcsányi Dóri, Havancsák Teréz, Hajdú Anett, Hofstädter Szandra és a dunaújvárosi Kovács Adél) pedig röviden mesélt megismerkedésükről a felvételi előkészítőn és a kibus fiúkkal, Sik Eduárddal és Kiss Lászlóval közös munkájukról.
Végül akadt bátor vállalkozó is, aki a kabát levétele után ennyit fűzött az innovatív designhoz: "Tényleg működik!"