Úgy tűnik, hogy miután idén a Fiatal Képzőművészek Stúdiója sikerrel vette a megalakulásának 50. évfordulója alkalmából saját maga elé állított akadályt (50 kiállítás megnyitó 50 egymást követő estén), már semmit nem szeretne elaprózni. Például a hagyományosan 5 napra kalibrált Gallery by Night 2008-ban máris 11 éjszakányira tágult.
A sorozatos éccakázásra ezúttal Vécsei Juli szervezőmunkájának köszönhetően lesz módja a Rottenbiller ucca 35-be holnap és/vagy a következő 11 napban este nyóc magasságában ellátogatóknak (itt jegyezzük meg, hogy ez a hétker).
Szigorú, mindenkire kötelező tematika ugyan nincs, ám kedvcsinálóként annyi talán elmondható, hogy az FKSE képviselői afféle egyéjszakás kalandba bocsátkoznak majd a prágai Centre for Contemporary Art FUTURA, valamint a kassai Make-up Collective által delegált átutazókkal.
Az Éjszakai átszálló utazóközönsége számára külön vonzerőt jelenthet, hogy olyan kiváló kalauzokkal találkozhat egy másik, ám sok szempontból hasonló állomáson, mint Fischer Judit, Fodor János, Keserue Zsolt, Mécs Miklós vagy éppen Szörényi Beatrix.
2008. október 31., péntek
Laszt Minit GbN_08
2008. október 30., csütörtök
Üzempszichiátriai Hírlevél No. 7
A törvény célja – folytatja a hírügynökségi tudósítás –, hogy büntessék azokat a cselekedeteket és alkotásokat, fotókat, festményeket, írásokat, filmeket, amelyek úgymond ösztönzik a szexuális vágyakat és „sértik a közösség erkölcseit”. Ennek alapján a bűnösöket akár 12 évi börtönre, és 600 ezer dollárnak (116 millió forint) megfelelő pénzbüntetésre ítélhetik. „Ez a törvény megvédi a kultúrát, a szokásokat és a vallást. Egyúttal védelmet nyújt a gyermekeknek is” – jelentette ki Maftuh Basyuni vallásügyi miniszter, aki hangsúlyozta: a törvény megszövegezésében valamennyi véleményt figyelembe vették.
És a távolabbra mutató problémák ott kezdődnek, hogy ez a kijelentés nem feltétlenül állja meg a helyét. Igaz ugyan, hogy az elmúlt hetek során a törvény szövegét többször módosították – és ennek köszönhetően például engedélyezték nők számára a bikini viselését turisztikai körzetekben, például Bali szigetén, ám szeptemberben éppen Balin rendeztek egy nagyszabású tüntetést a törvény ellen. Ennek viszont messze nem a bikini viselet volt a központi témája: a főként hinduk lakta szigeten arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy az erotikus tánc és -képzőművészet nem csupán turistacsalogató szimuláció, hanem a helyi kulturális örökség szerves része.
2008. október 29., szerda
Laszt Minit Detty
2008. október 28., kedd
Üzempszichiátriai Hírlevél No. 6
„Az Anne Perry nem írói álnév, hanem a hivatalos és egyetlen nevem” – mondja az írónő a honlapján. Ha így van, akkor természetesen a „boldog születésnapot” kizárólag Miss Perry-t illeti. De azért mi mégis foglalkozzunk egy kicsit a nemlétező Hulme kisasszonnyal. És mivel őt – ezek szerint – ma sehol nem találnánk, tekintsünk a régmúltba. Nem kell egészen Monk idejébe, a 19. századba visszatérnünk, elég az 1950-es évekig kalandoznunk. De nem a ködös Albionba, hanem a párás Aotearoába. Ott is a christchurch-i Viktória parkba.
1954. június 22-ről 23-ra virradóra Juliet Hulme önmagáról és az elmúlt délelőttön történt eseményekről a következőket mondta: „15 éves vagyok, a szüleimmel élek. Az utóbbi két évben nagyon közel kerültem Pauline Yvonne Parker Rieper-hez. A kapcsolatunk az iskolában kezdődött. Gyakran járt nálam és én is gyakran látogattam meg őt otthon, ezen kívül napi rendszerességgel telefonáltunk egymásnak. [A szüleim válása miatt apámmal Dél-Afrikába kell költöznöm.] Pauline velem akart jönni és én is azt szerettem volna, ha jön. Beszéltünk egymással erről és mindketten úgy véltük, hogy az anyja akadályt jelenthet. Elhatároztuk, hogy elmegyünk vele a Viktória parkba – ez megfelelő helynek tűnt a probléma tisztázására. Azt is elterveztük, hogy viszünk magunkkal egy harisnyába tekert téglát. […]
Tegnap Pauline felhívott és megkért, hogy kísérjem el őt és az anyját a parkba. Tudtam, hogy ez lesz az a kirándulás. Korábban soha nem voltunk ott együtt. Körülbelül öt évvel ezelőtt én már jártam a Viktóriában, azt viszont nem tudom, hogy Pauline is volt-e már ott.
Tízóraira mentem hozzájuk, nem sokkal délelőtt 11 után értem oda. Vittem magammal egy újságpapírba csomagolt féltéglát. A garázsunk közeléből szereztem. Mikor megérkeztem, odaadtam Pauline-nak, aki beletette egy harisnyába. Miután tízóraiztunk, Mrs. Rieper, a lánya Pauline és én a parkba mentünk. A tégla és a harisnya Pauline táskájában volt. Beültünk a park teaházába, de mivel elszaladt az idő, nem is beszélgettünk a dél-afrikai utazásról.
Teázás után lesétáltunk a fák közötti úton. Mrs. Rieper kis idő múlva azt mondta, hogy forduljunk vissza.
Én mentem elől. Vártam, hogy rátámadnak Mrs. Rieper-re. Aztán hangokat hallottam a hátam mögül. Hangos és dühös hangokat. Veszekedtek. Visszafordultam. Láttam, hogy Pauline megüti az anyját a harisnyába dugott téglával. Elvettem tőle és én is megütöttem vele. Félelmetes volt. Azt hittem, hogy egyetlen ilyen csapás elég a halálához. Kértem Pauline-t, hogy segítsen. Iszonyú volt. Mrs. Rieper rángatózott. Lefogtuk. Amikor otthagytuk, akkor már mozdulatlan volt. Az erős csapásoktól a tégla kiszakadt a harisnyából. Arra nem emlékszem, hogy Mrs. Rieper bármi érthetőt mondott volna. Túlságosan rémült voltam ahhoz, hogy meghalljak bármit is. Mindketten visszamentünk a tea-pavilonhoz és azt mondtuk a tulajdonosnőnek, hogy Mrs. Rieper elesett és megsérült.
Nem tudnám pontosan megmagyarázni, hogy miért mentünk a Viktória parkba. Talán abban reménykedtünk, hogy ha ráijesztünk Mrs. Rieper-re, akkor beleegyezését adja, hogy Pauline és én együtt maradjunk… De az első ütés után már tudtam, hogy kénytelenek leszünk megölni.
Ez a háromoldalas vallomás a saját szavaimat tartalmazza. A benne foglalt részletek igazak és pontosak.”
Hírlevelünk sem nem bátorítás, sem nem követelés – a most 70 éves Anne Perry akkor és úgy néz szembe a 15 éves és 8 hónapos Juliet Hulme tetteivel, amikor és ahogy akar. De mivel nem akar, ezért alighanem sajnos arra sem derül fény soha, hogy valójában ő és Pauline Yvonne Parker (vezetékneve az anyjáé – csak a gyilkosságot követően derült ki, hogy az apja, Herbert Detlev Rieper és az anyja hivatalosan nem voltak házastársak) mit értettek azon, hogy „rendkívül közel” álltak egymáshoz.
Fél évvel a tragikus eset előtt, 1953. decemberében – Juliet Hulme édesapjának ösztönzésére – Honora Parker (azaz Mrs. Rieper) elvitte kivizsgálásra a lányát Dr. Bennetthez, aki Pauline-nál „nyilvánvaló homoszexualitás”-t állapított meg. A lány naplójából úgy tűnik, hogy az anyja konkrétan nem közölte vele a „diagnózist”, csupán homályos utalásokat tett arra, hogy az egészségi állapota romlott (értsük ezt jelzőként is!), és arra, hogy ez a Juliet Hulme-val való barátkozásának a következménye. Ráadásul azzal fenyegetőzött, hogy teljesen eltiltja Pauline-t Juliet-től.
A korabeli szaksajtó természetesen „komoly” értekezéseket írt a lányok elmeállapotáról. Bő 50 év távlatából viszont – ellentmondva ezeknek a tanulmányoknak – az érintettekkel készített újabb interjúk nélkül is kijelenthető, hogy a (betegségként azonosított) másságtól való szülői rettegés áttételes félelmet szült a gyermekekben, ami nagyban hozzájárult a „10 leghíresebb új-zélandi bűncselekmény” egyikének elkövetéséhez.
De mindezek ismeretében vajon mit válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy ki hibázott és hol? Az ok a leszbikusokkal szembeni tolerancia hiánya? Egy, az ’50-es években történt esetet illetően ez értelmetlen felvetés. Akkor talán egy fiatal (ál)tudomány szűklátókörűsége volt a probléma? Ez még értelmetlenebb.
Az az igazság, hogy sehol nincs számonkérnivaló – még a kétségbeesetten szerelmes (legalábbis ha valóban ezt jelenti a „rendkívül közel”) lányokon sem. Egy ilyen bűncselekmény – az LGBT / LMBT domesztifikálásának ellenére, vagy talán éppen ezért – ma már nehezen lenne magyarázható.
És az anomália éppen ebben rejlik: a legkézenfekvőbb indítékként pontosan ugyanazt lehetne beazonosítani, amit a Parker-Hulme eset kapcsán a (szakmabeli és csak műkedvelő) kortársak a legvalószínűbbnek tartottak. Nevezetesen, hogy a cél mindössze az adrenalin-szint növelése volt.
Nos, ennyit a régmúlt (félmúlt) ostobaságáról. Boldog születésnapot Juliet Marion Hulme!
Juliet Hulme itt közölt, 1954. június 22-i és 23-i vallomása a christchurch-i városi könyvtárak levéltári anyagának szerkesztett változata. A kritikai megjegyzések részben az ügy tárgyalásának sajtóbeszámolóira, részben Julie Glamuzina és Alison J. Laurie Parker & Hulme: A Lesbian View című könyvére, részben pedig Dr. Reginald Medlicott esettanulmányára vonatkoznak, illetve ezeken alapulnak.
Szerda, Szerda, Szerda
2008. október 25., szombat
Mentesítő szerelvény
Nos gondoltam idemásolom ezt nektek, egyrészt, mert ily szépet én bírok, másrészt meg ez csak egy kultúrvalami-blog, váljék épülésetekre barátim...
Más: október utolsó hetére még maradt egy kis kötelességünk, mondhatni közös cselekvési kötelmünk, mint hirtelen felindulásból egy Restirés epizódban már megfogalmaztam: ennek a Detty lánynak mégis csak kéne valami zsebkendős, könnyes-habzós foglalkozást rendeznünk. Megkerestem alattasokat és feletteseket és eddig sínen van az ügy, már csak a nagyja van hátra. Szóval, ami bizonyos, a zenészek közt lesz vállalható profi és vállalhatatlan amatőr, beszél Travelcsanel, hallgatják az egybegyűltek, előtte-utána-közben látványivás a helyszínen. No, szóval mikor is legyen a szeánsz eztet kell eldönteni...........NEKTEK!
Nem szeretnék fenyegetőzni, de van egy listám, rajta vagyon írva, kinek és mit kell megmozgatni. Remélem érthető voltam!
Üdv, restimengemúgysegéljem......
2008. október 24., péntek
A nap dolgozója:
BARÓTHY ANNA forgalomirányító
Hogy a szóban forgó hölgy, vagyis Baróthy Anna és az állomásfőnök kapcsolata miként fajult odáig, hogy a nem túl szerencsés első találkozás ellenére együtt dolgoznak, arról megoszlanak a vélemények. Tény, hogy a következő évben sikeresen termesztettek együtt műtárgyat, 2006-ban Baróthy művésznő a csatlakozás-létesítési koordinátoron kitenyésztett egy különös kurátor-betegséget („Tamás! Letörött az ujjad!”), míg egy újabb esztendővel később sztrítartistaképzőt nyitottak. Mindezeknél is jelentőségteljesebb azonban, hogy b_ann 2008-ban felvette az átszállósok forgalomirányító-egyenruháját. Visszagondolva nem is nagyon érthető, hogy miért váratott ez magára ilyen sokáig…
Személyének fontosságáról, munkájának megítéléséről alighanem egy kollégája megjegyzései árulkodnak a leginkább: „Anna volt a felhajtó. Aztán szigorú volt. Jó szervező. ('Gyerünk, gyerünk befele!', 'Na gyeree máár!')”
Tevékenyégének legemlékezetesebb pillanatai a szexuális életstílus-szimulációhoz, illetve a kiépítkezéshez kapcsolódnak, ugyanakkor ő jegyzi a híres költői kérdést: „Hogyan lehet jogosítványt adni egy szőke nőnek?”
Kis éjszakai történelemóra 6. rész
Azzal, hogy 2004-ben a Mozaik Összművészeti Fesztivál keretén belül valósult meg, az Éjszakai átszálló önkormányzati támogatása egyik évről a másikra az ötszörösére nőtt. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy egy ötnapos rendezvényre semmivel sem nehezebb elkölteni egymillió forintot, mint kétszázezret – úgy pedig különösen nem, ha a költségvetésből más, az átszállások emlékezetességét és zökkenőmentességét a legcsekélyebb mértékben sem szolgáló projekteket is finanszírozni kell. Merthogy – mondhatni természetesen – a sok pénznek ára volt…
Azért rosszra – teszem azt szereposztó kupé közlekedtetésére – nem kell gondolni. Az üzemigazgatóság – az anyagi javakban dúskálásért cserébe – olyan programok megvalósítását vállalta pluszban, amelyek alapvetően nem álltak távol a profiljától: nevezetesen kreatív gyermekfoglalkozások megszervezését és lebonyolítását. Más megközelítésben viszont igencsak átszállóidegen vállalásról volt szó, hiszen – mivel az óvodások és kisiskolások éjszakai tömegközlekedtetése sem túlzottan népszerű, sem kifejezetten etikus nem lett volna – ezek a programok a napfényes(nek tervezett) koradélutáni időintervallumban kerültek meghirdetésre.
Komoly költségvetési kiesésről persze nem beszélhetünk, hiszen a teljes büdzsé alig öt százalékát emésztette fel a mellékvágány építés. Lényegesen nagyobb volt viszont a presztizsveszteség: a gyerekjegyek ugyanis nem az üzemigazgatóság épületébe, hanem a Petőfi Ligetbe és a BKMH kamaratermébe szóltak. Így a gyakorló pölyike, T. Zsófia /35/ – és egy évvel később a gyakorló édesanya, Sz. Ágnes /41/ – minden kedvessége és bája csak és kizárólag a Mozaik Fesztivál, no meg a teljesen passzív Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza hírnevét öregbítette. Éppen úgy és amiatt, mint a már tárgyalt Átlátszó indok. És ez egy, a támadások folyamatos keresztüzében ténykedő intézmény esetében egyáltalán nem mellékes.
Ráadásul ezzel a mellékvágány-létesítéssel az üzemigazgatóság maga is hozzájárult a figyelem – egyébként sem csekély – megosztásához. (folyt. köv.)
2008. október 23., csütörtök
Hol a hiba?
A fenti kínálatból melyik az a kötöttpályás látványosságelem, ami nemzeti (a jelképhasználat feltételezett indítékénál fogva), szocialista (a megvalósulás rögzített ideje miatt), ugyanakkor teljesen elcseszett - aminek viszont semmi köze sem a második, sem a harmadik paraméterhez, legfeljebb az elsőhöz?
A játékban az üzemigazgatóság dolgozói és rokonaik nem vehetnek részt - a többiek megtalálják a megoldást a Kiscsillag Kalendárium (Modern Művészetért Közalapítvány, Dunaújváros, 2006) 49., számozatlan oldalán.
Determinált zuhanás
(előadja: az igazság bajnoka)
EMTI (2008. 10. 23.) A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – a Google Analytics és (a változatosság kedvéért) az HiStats kapacitásának segítségével – nem pusztán reprezentatív, hanem mindenre kiterjedő felmérést végzett az Éjszakai átszálló elmúlt 31 napi forgalmára nézve. A kalibráció azt mutatja, hogy a peronok nem néptelenedtek el teljesen – annak ellenére sem, hogy az utolsó járat már bő másfél hónappal ezelőtt elhagyta az állomást.
A potenciális átutazók összesen 462 alkalommal keresték fel az átszálló honlapját, ami majdnem 15 ki nem bocsátott jegyet jelent naponta. Külön említésre méltó, hogy a kiürült állomáshely ellenére a jegyzett forgalmat nem eltévedt kalandorok bonyolították: ezt bizonyítja, hogy a visszafordulások aránya még ebben, a 2008. szeptember 22. és október 22. közötti holtszezonban sem érte el a 40%-ot – miközben az új látogatások aránya közel 8%-al nőtt, és így majdnem 60%-os. Igaz, a mért 38,1% visszafordulási arány 6,31%-al rosszabb, mint az előző időszak erre vonatkozó adata, ám például az állomáson eltöltött, egy utasra jutó tiszta átszállási idő 5 perc 7 másodpercről 6 perc 23 másodpercre emelkedett.
A számokat tekintve ugyan ebből a szempontból megkérdőjelezhető a kimutatások pontossága, de az bátran kijelenthető, hogy az átutazók többsége belföldi volt, és főként Budapestről érkezett az állomásra. A külföldi látogatók nem hivatalos versenyében Németország és az Egyesült Királyság fej-fej mellett halad – kiegészítésként ehhez csak annyit, hogy míg az előbbi az oldallátogatások számában vezet (3,67 vs. 2,67), addig a nagybritek lényegesen jobbak a webhelyen eltöltött idő tekintetében (átlagosan 5:30 perc szemben a 0:29 perccel). Az adatok alapján az is kiderül, hogy az európai lefedettség egyre nagyobb: elmondható többek között, hogy egy hollandiai látogatóval már ki van pipálva a Benelux államok sora is. Geográfiai előrelépésnek tekinthető továbbá, hogy egy, a Sydney Egyetemre bejáratos személynek köszönhetően már csak Afrika és az Antarktisz meghódítására kell koncentrálnia az Éjszakai átszállónak.
A blog esetében nem volt olyan mértékű a visszaesés, mint a honlapnál: az előző időszak 483 látogatója helyett ugyan csak 343 érkezett, és ez közel 29%-os visszaesés, ám ez a fővonalon majdnem 73% volt. A 343 turista összesen 973 műveletet eszközölt a vizsgált időszakban, ami viszont némi, az utazóközönség körében eluralkodó lustaságra utal, hiszen a hármas átlagot sem éri el a korábbi 3,4-hez képest.
A hazai látogatottsági arányok nem változtak, ugyanakkor a hátárainkon kívülre tekintve azt a tényt rögzítették a felmérések, hogy – az állandónak számító londoni és berlini lakosok mellett – elsősorban a közép-kelet európai országok nagyvárosainak polgárai érdeklődnek az átszálló kínálata, főként a Laszt Minit utak iránt. A KSH adatai viszont arra is rámutattak, hogy az újonnan indított Üzempszichiátriai Hírlevél – és ennek nyomán néhány csinos üzemigazgatóságai dolgozónő – a távol-keleti utazók, ezen belül Japán hím tagjainak figyelmét is felkeltette már.
A csinos lányok útvonalat erősítendő: az egész periódust figyelembevéve a legelszántabban Farkas Flóra utasellátó személyének köszönhetően jutottak el az állomásra a látogatók. Ezt a kitartást csak az utolsó néhány napban homályosította el A globális gumicukorteszt (ami vélhetően jórészt a nol.hu nem teljesen átgondolt béta verziójának tudható be).
A nap dolgozója:
SIPICZKI BARNA térmegfigyelő-hobbimálházó
Ahogy a régi latin mondás tartja: Omnes viae pulpitum ducunt. Sipiczki Barna – aki nem titkolja, hogy rokonságban áll Pipiczki Lankával – 2006-ban a Minimal Kriminals-vagonból lépett az állomás peronjára. Ekkor talán még nem is volt tudatában annak, amit a szakemberek biztosra vetek: átszállási ideje években lesz mérhető, hiszen oly egyértelmű, hogy a nehéz objektek és a könnyed szituációk sínek menti turbulenciája az ő igazi világa.
Sipiczki Barnát térmegfigyelőként az éles szem és a gyors mutatóujj, hobbimálházóként a pontos érkezés és a még pontosabb távozás jellemzi.
2008. október 22., szerda
Üzempszichiátriai Hírlevél No. 5
Szűk két nappal ezelőtt, a negyedik Üzempszichiátriai Hírlevélhez írt kommentjében arról adott tájékoztatást a forgalomirányító, hogy már a Távol-Keleten, közelebbről Japánban, egészen pontosan Oszakában is alkalmazzák az Éjszakai átszálló üzemigazgatósága által kidolgozott, speciális averziós terápiát. Csider István Zoltán ma publikált jegyzetében ennek újabb bizonyítékára lelünk. A kötöttpályás közlekedési eszközök alternatív használata mint fundamentum, a graffitizés mint művészetterápiás módszer, stb.
Elöljáróban két, a szöveg tartalmát, megállapításait érintő észrevétel mindenképpen szükségesnek látszik. Egyrészt, hogy a metró, így általánosságban a sínekhez kötött kocsi, mint hír(név)vivő médium – a tárgyalt összefüggésben – nem csak az alkotók ismertségbe-szállítását végzi: magát a műfajt is ez fuvarozta a köztudatba az 1960-as és ’70-es évek fordulóján, 1971. július 21-i érkezéssel (az ingyenjegykezelő a New York Times volt) – így tehát később a művészetvilágba és -történetbe is. Másrészt: mivel a graffiti egyirányú közlés, nem definiálható kommunikációként – ellentétben például a Street Art-tal. Az viszont tény, hogy van, és valószínűsíthető, hogy lesz is. Dunaújvárosban és Budapesten éppúgy, mint Oszakában. Legális és illegális egyaránt.
Népszabadság Online (2008. 10. 22.) A PEST-OSZAKA TENGELY. Nemrégiben letartóztattak egy magyar fiút Oszakában. A 25 éves fiatalember a vád szerint szeptember 4-én éjjel egy 16 méteres graffitit helyezett el egy metróra az egyik oszakai kocsiszínben.
Itthon már mínuszos hírben sem hozzák az újságok, ha egy magyar városban elkapnak egy firkászt, Japánban viszont rendkívüli jelenségnek számít a falfirka, mint olyan. Néhány ottani internetes portál már a letartóztatás előtt is arról írt, hogy latin betűs rajzok bukkantak fel több japán metrókocsin, de egyelőre nem tudható, ezekhez van-e köze a magyar srácnak, illetve a vele együtt letartóztatott szlovák és spanyol graffitisnek.
El lehet játszani a gondolattal: ha a Kiskörúton vagy a szentendrei HÉV-en japán írásjelek bukkannának fel, a magyar rendőrség hány hétig nyomozna, és milyen eredménnyel. […]
Az akcióművészetnek is beillő, a hiphop kultúrával igencsak bensőséges viszonyt ápoló graffiti igazi nagyvadai viszont nem a házfalak, pláne nem a legális festőhelyek, hanem az úgynevezett kötött pályás tömegközlekedési járművek, a villamosok, metrók, elővárosi vonatok. A lényeg a "fame", a hírnév, hogy fusson a rajz, vagyis hogy a város, az ország, a világ minél nagyobb részében ismert legyen az egyén vagy a művészcsoport neve. Amelynek dekódolásához olykor nem kevés háttérismeret szükséges.
Mindez persze rongálás, szabálysértés, bűncselekmény is akár, de: kommunikáció. Egymással, a várossal, a világgal. Ha úgy tetszik, a közterek visszafoglalása, amely irányzatra különben komplett iparág épült. Ha ma már csak pénz kérdése, hány darab és milyen minőségű óriásplakáttal tapétázza ki a várost a szupermarketlánc, ha afelett sincs igazi ízléskontroll, milyen falragaszokkal, cégtáblákkal súlyosbítja némely üzlettulajdonos a városképet; ha a maga módján szinte senki nem tiszteli a köztulajdont, milyen alapon várhatja el bárki tőlünk, hogy ne fessünk - kérdezhetik ezek a srácok. […]
A külföldi firkászok továbbra is ellátogatnak olykor Budapestre festeni, s a szubkultúrában valóban nemzetközi elismertségnek örvendő magyarok is tovább portyáznak, itthon, külföldön. Néha elkapják őket. Most épp Oszakában. Az illegális graffiti: van. Lesz is. Kitermelte a nagyváros.
2008. október 18., szombat
Laszt Minit Sztálin sugárút 32.
Üzempszichiátriai Hírlevél No. 4
Annak ellenére, hogy az őket ismerők hangsúlyozzák: a pár továbbra is közeli kapcsolatbanban van („Nagyszerűen kijönnek egymással” – állítja például az egyik New York-i szomszédjuk), a sajtó és a közvélemény természetesen már a jogi folytatás lehetséges részleteit taglalja. Ami a statisztikákat és bizonyos pillanatnyi tendenciáikat figyelembe véve egyáltalán nem meglepő: az utóbbival kapcsolatban kijelenthetjük, hogy idén a világot átölelő válási szezon őszre esik (nem is annyira Madonna és Guy Ritchie, mint például az augusztus 8-án kötött házasságukat máris felbontani igyekvő 300 sanghaji pár miatt), míg az előbbiek gyakorlatilag determinálják az amerikai frigyeket.
„A nyugati világ leggyengébb családjai az Egyesült Államokban vannak, mert nálunk a legmagasabb a válások- és az egyedülálló szülők rátája” – idézte az USA Today egyik 2005. július 18-i cikke David Popeone, a New Jersey-i Rutgers Egyetem szociológia professzorának megállapítását. A részben általa, ekkor publikált kutatások szerint bár az 1000 házas asszonyra jutó válások számában csökkenés mutatkozott az elmúlt két és fél évtizedben, ám ezzel együtt a házasságkötések is folyamatosan ritkultak – és ez a tendencia azóta is tart. (Ugyanerre az eredmény jutunk akkor is, ha adott esztendőben a teljes lakosság és a válók, illetve házasodók számának arányát vesszük szemügyre.) Így összességében továbbra is igaz, hogy az Újvilágban frissen megkötött frigyek fele eleve válásra van ítélve – pozitív jövőképet sugárzó kimutatások szerint csak a 40 százalékuk.
Más amerikai párok együtt maradásának mindenesetre növeli a statisztikai esélyeit, hogy – ha minden a hírügynökségek által felvázolt forgatókönyv szerint zajlik – Leoni és Duchovny eddigi kettő, illetve egy házasságának 100 százalékát abszolválja válással.
Születés és nap
2008. október 15., szerda
Laszt Minit RO-Mania
Kis éjszakai történelemóra 5. rész
2004-ben megindult egyfajta hagyományépítés és -őrzés is: az első Éjszakai átszálló R. Zoltán /34/ – modellügyileg ad hoc, egyéb paramétereit tekintve non-budget – divatbemutatóját, valamint a zománcangyalok által elővezetett sütés-főzést az eredeti szándék szerint még egyszeri, megismételhetetlen projektet foglalta magába, ám a tárgyalt évben már tudatosan, az említett események sikerének köszönhetően került be a programba egy újabb H. Béla-menü /31 – mármint H. Béla/ és az Átlátszó indok című , több szerzős kollekció-prezentáció. Ez utóbbit – a soros kollektív tárlat előkészítése miatt – a csatlakozáslétesítés-koordinátor az üzemigazgatóság területén kívülre helyezte, amit később igencsak megbánt. Két egyszerű indokot egyszerre taglalva eképpen magyarázta mindezt: „Boda Roziék Átlátszó indok című divatbemutatója az idei Éjszakai átszálló utolsó programja volt – ráadásul kettő az egyben, hiszen egyszerre elégítette ki a kortárs művészetekre kíváncsiak és a populáris élményekre vágyók igényeit. Hogy a műsorra nem a Kortárs Művészeti Intézetben került sor, arra van egy nagyon egyszerű indok: az icában másnap, június 4-én 18 órakor nyílott meg a (menetrendszerű) dunaújvárosi kollektív tárlat. Mivel az installálásra nem lett volna elegendő az a maximum 18 óra, ami egy Intézet-beli divatbemutató után a rendelkezésre áll, ezért kénytelenek voltunk a programot kihelyezni a Ligetbe. És pont ez az, amit soha többé nem fogunk megtenni. Hogy miért, arra szintén van egy egyszerű indok: mivel a lányok nem a Kortárs Művészeti Intézet előtt, hanem a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza mögött mutatták be az 5 fiatal tervezőnő kollekcióját, ezért a közönség, de még a – sajnos nem elég tájékozott – sajtó is a társintézményhez kötötte a produkciót. Ami viszont túl színvonalas volt ahhoz, hogy a PR- és reklámértékéről lemondhassunk. Tanultunk a hibánkból: soha többé nem megyünk sehova átszállni, maradunk az állomásunk épületében.” (Itt kell megjegyeznünk egyrészt azt, hogy 2008-ban – financiális okokból – nem került sor átszállós divatbemutatóra, lakmározás viszont volt – a szexuális életstílus szimuláció jegyében. Másrészt arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az egyes programokat ugyan az állomáson kívánják megrendezni 2009-ben is, csakhogy maga az állomás alighanem elköltözik eddigi helyéről...)
Az üzemigazgatóság – előre nem látható események hatására – 2004-ben alapította az Újraktár díjat is, amit elsőként K.-L. Zita /28/ és O. Richárd /30/ vehetett át, pontosabban élvezhetett ki. (A történeti hitelesség érdekében meg kell említenünk, hogy nekik kettőjüknek – noha ezt követően hosszú éveket töltöttek együtt – a 2008-as Averziós terápiát már nem kellett igénybe venniük...)
A programot tekintve hasonlóan fontos, hogy synus 2004. június 2-i Klick ’n’ Paste + Filter című live act-jával elindult az élő koncertek sorozata – ebben az évben ugyan ez volt az egyetlen, ám a következő esztendőkben egyre több és több került megrendezésre.
De talán az eddig említetteknél is lényegesebb változás, hogy ettől az évtől egészen 2006-ig a Mozaik Összművészeti Fesztivál idején és kontójára lehetett átszállni – ami pénzügyi szempontból ugyan megnövelte az üzemigazgatóság lehetőségeit, de sok más szempontból komoly problémát jelentett. Erről azonban részletesen majd a következő fejezetben… (folyt. köv.)
2008. október 13., hétfő
Üzempszichiátriai Hírlevél No. 3
Népszabadság Online (2008. 10. 11.) "Ha szeretnéd, akkor most rögtön megeheted a cukrot" - tett le egy darab édességet az óvó néni a "gumicukorteszt" néven elhíresült kísérletben a 4 éves gyermek elé az asztalra. "De ha nem eszed meg azonnal, hanem megvárod, amíg elintézek valamit, akkor kettőt kapsz, amikor visszajövök". Az eredmény - első pillantásra - nem túl sokat mondott: voltak a kicsik közül, akik ellen tudtak állni a kísértésnek, és voltak, akik nem.
Az igazi meglepetés akkor érte a kutatókat, amikor egy évtized múlva újra felkeresték - akkor már kamasz - kísérleti alanyaikat: megnézni, vajon mi lett belőlük. A vizsgálatok azt mutatták: akik kevésbé engedtek a pillanat csábításának, azok fiatalként önállóbbak, kiegyensúlyozottabb személyiségűek lettek. Akik viszont gyermekként nem tudtak parancsolni vágyaiknak, azokból depresszióval küszködő - nagy álmokat dédelgető, de semmit meg nem valósító - fiatal lett. Az életutakat tovább követve pedig világossá vált, hogy a csábításoknak való ellenállás meghökkentően pontosan előre jelzi a társadalmi siker jelzőit: a magas egyetemi felvételi pontszámot, a nagy jövedelmet, a jó egészségi állapotot, sőt a boldog házasságot…
A nap dolgozója: A CSOPORT-FORGATÓ
Páhi-Fekete Noémi (akkor még a „Páhi”-val szegényebben), Páhi Péter és Perness Norbert közösen először 2004. június 1-én tűntek fel a peronon egy minden alkut visszautasító formációban – kompromisszum-képtelenségüket negyedikként Samu Bence erősítette. (Mellesleg a performanszuk után a forgalomirányító csak annyit mondott a szakma képviselőinek, hogy „oh, azok a boldog ’70-es évek…” )
Ugyanakkor mindössze két év kellet ahhoz, hogy a mókuskerék – pontosabban a mókusváltó – bekapja a társaságot: 2006-ban már nem csupán a revelatív átszállásokhoz, hanem a polgári mozaik-összepakoláshoz is propagandafilmet készítettek. Ezen áldásos tevékenységüket – mivel a bőkezű állomásfőnők éppen elveszettet játszott – 2007-ben ugyan szüneteltették, ám a 2008-as esztendőben újra aktivizálták magukat, ahogy a két évvel korábban életre keltett (ellen)forradalmár reklámfilm-hőst, Igort is...
írta-rendezte: Páhi Péter
fotó-vágás: Perness Norbert / animátor: Páhi-Fekete Noémi
írta-rendezte: Páhi Péter
fotó-vágás: Perness Norbert / animátor: Páhi-Fekete Noémi
írta-rendezte: Páhi Péter
fotó-vágás: Perness Norbert / animátor: Páhi-Fekete Noémi
2008. október 12., vasárnap
Laszt Minit República de Cuba
Ám e témák kutatása és részletes kifejtése túl hosszú időt venne igénybe, amit most, a világban tapasztalható pénzügyi válság közepette nem engedhetünk meg magunknak. Rövidesen itt a november, vagyis Közép-Amerikában kezdődik a turisztikai főszezon – érdemes hát lefoglalni a repülőjegyeket a Prága–Havanna–Prága útvonalra, lehetőség szerint mellőzve az instabil gazdasági hátterű utazási irodák közreműködését és bízva abban, hogy a légitársaságok később mennek csődbe, mint ahogy beköszönt az esős évszak.
Akinek erre nincs módja, az legalább vegyen egy finom kubai szivart és a csendes őszi esték valamelyikén a füstfátyolon keresztül nézze meg (újra) Szemző Tibi bácsi 1993-as zenés útifilmjét – és énekelje együtt a helybéli nénivel, hogy „ha meghalok, vegyél fel egy piros szalagot egy felirattal, ami így szól: a francba, [a Comandante] meghalt.”
Kis éjszakai történelemóra 4. rész
A 2004-es átszállások sora azzal kezdődött, ami az előző esztendőben kimaradt – no nem M. Rezső /54/ és R. Sándor /59/ visító-performanszával (amint arról korábban már szó volt, ezt a produkciót a csatlakozáslétesítés-koordinátor örök időkre a feledés homályába veszejtette), hanem R. Artúr /36/ Martinász-éjszakájával. Megjegyzendő, hogy a projekt szerzősége mind a mai napig tisztázatlan: a kiállítást megnyitó Sz. István /38/, valamint a paravánt elkészítő P. Péter /34/ ugyanis állítják, hogy a vásári látványosság ötvözését egy Dunaújvárossal kapcsolatos sztereotípiával ők találták fel. A vita ízlés szerint folytatható akár az idők végezetéig, ám ami tényként mindenképpen leszögezhető az az, hogy tulajdonképpen ez a 2003-ból átmentett megmozdulás jelölte ki az aktuális, „múltban oldódó” tematikát. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy mindezek ellenére nem ez az akció teszi különösen fontossá a 2004. esztendőt az Éjszakai átszálló történetében.
Ha a kiállítások között kutatunk, a fentinél lényegesen jelentősebb a Hasadtra fújni egy hajnalt avagy Keserue Zsolt és Várnai Gyula bemutatja Lipics Vilmost – utóbbi ugyanis egy olyan, gyakran és könnyen elfeledett személyisége a helyi (képző)művészeti szcénának, akit tehetsége sokkal érdemesebbé tesz a nyilvános bemutatásra, mint pályatársai többségét. Önérvényesítés-akrobatikában viszont pocsék. K. Zsolt /40/ és V. Gyula /52/ éppen ezt ismerték fel – és amint azt az erről szóló, eddig titkosan kezelt iratok tanusítják, azon túl, hogy lemondva önmaguk ajnározásáról önálló kiállítást rendeztek L. Vilmosnak /46/, az installációra fordítható összeget is felajánlották neki, művészellátós vásárlási utalvány formájában, megalapozva ezzel az alkotómunka lehetőségét a közeli jövőben, legalább néhány hónapra. (folyt. köv.)
2008. október 11., szombat
Üzempszichiátriai Hírlevél No. 2
A szex és az életévek összefüggésének tudományos vizsgálata még zajlik. Ugyanakkor a hímnem szerepének, fontosságának demisztifikációja a kutatás eredményétől függetlenül egyre erősödik: a názáretin kívül immár a cápák is bizonyságként szolgálnak arra, hogy a tápláléklánc csúcsán is lehetséges a szűznemzés – orvosi beavatkozás nélkül. Kis szerencsével tehát az önmegtartóztató titkárnő is átélhette volna az anyai örömöket…
Versenynaptár
Üzemigazgatóságunk nem csak komolyan veszi az új gazdaság működését és kihívásait, hanem – hála a DunaNet Design Studio meg nem szűnő aktivitásának – a példamutatásban is újra és újra részt vállal. Ennek tudható be, hogy az Éjszakai átszálló szájtja – amely a kategóriájában a 2008-as Magyar Internet Média és Web Díjat már elhódította – most újabb megmérettetés elé került: a kulturális szféra szereplőjeként igyekszik begyűjteni Az Év Honlapja címet is.
E cél elérésének érdekében az utazóközönség is sokat tehet: a 2008. november 10. és 30. között itt leadott szavazatával mindenki kinyilváníthatja a véleményét arról, hogy mely szervezet mely kreációja a legméltóbb az elismerésre.
2008. október 9., csütörtök
Pultosvesztés a központi restiben
Mély, ám kudarcos hallgatásom mostan egy gyászos hír okán vagyok kénytelen mögtörni. A tény rideg, így meg-el-át-ki-befogadni mondhatni lehetetlen. Szikár leszek, mint a rideg magyar rögvalóság: november elsejétől távozik központi restink (Art Cafe), az Éjszakai átszálló resticsakrájának egyik mozgatóeleme, az üzemanyag felelősségi osztály egy bizalmasa, DETTY.
A mocskos anyagiak miatt hagyja el közös sínpárunkat, a kötöttpályás alkoholizálás eme bástyáját. Mentsége nincs! Közösen, sértett dacban forgó tekintettel, cefreízű, gyűrt lélekkel csak ennyit felelhetünk: "Nem felejtünk! Nem felejtjük, hogy a sörcsapot minyonos tálcára cse-
réled, nem felejtjük, hogy perontársadalmunkat
Minden restifüggőt, átszállós szerzetest egy közös "Szalonos" virrasztásra hívok október 27-én. Program: 24 órás kultúrfogyasztás, élőlánc az Art körül, utána Síndiszkó a pincében. Vágányzáró misét celebrál az Állomásfőnök, zenél dj Vagyok és dj Akárki.
Jelszó: "Mert az átszállósnak a resti a garázsa!"
Aki restis velünk tart! Megmaradunk, nem bocsátunk!
CSATLAKOZZÁL!!!
Laszt Minit kacajkörutazás
From Ha Ha to HeHe. Még hármat kell aludni!!!
2008. október 7., kedd
Üzempszichiátriai Hírlevél No. 1
Laszt Minit Csakazérisvéd
És hogy a következő éjszakai járatokra várakozóknak miért érdemes a skandináv félsziget éppen ezen pontjára ellátogatni? Nos, mert 2008. október 13-tól kezdve két héten át itt tartózkodik a HeHe is. Nem, ez nem elírás! Nem a korábban már bejárt Ha Ha Road folytatódik az Északi-tengeren túl, de még csak nem is a norvég a-ha trióról van szó, hanem egy angol-német, összességében tehát francia képzőművészpárosról.
Helen Evans és Heiko Hansen szeptemberben egy, a játékos kreativitás és az értelmes munka szinergikus hatását taglaló beszélgetés során már felvidította e hűvös vidéket. Közlekedéstörténeti szempontból persze nem emiatt fontos a személyük (és még csak nem is azért, amit majd a Interactive Institute / Nvision Lab rezidenciaprogramjában csinálnak), hanem mert a 21. században bennük éledt újjá a legmarkánsabban a privát tömegközlekedés ideája: kötött pályára állított egyszemélyes repülőszőnyegük végigsiklott már Isztanbul és Saint Denis villamosvonalain is. Sajnos ugyanerre az Éjszakai átszálló üzemigazgatóságának környékén a közeljövőben elég csekély az esély, viszont október 13. és 27. között a norrköpingi spårvagon lesz rá lehetőség! (Egyébként miért nincs Dunaújvárosban villamos?)
2008. október 6., hétfő
Születés és rendellenesség
A – személyi igazolványt és a jogosítványt leszámítva – leghitelesebbnek gondolt források adatai sem teljesen megnyugtatóak. Bár a személyre szabott oldalon az ingyenmindenttudó (mármint A szabad enciklopédia) Örebrot említi születési helyként, a két város bemutatásánál ez az állítás némileg veszít az egyértelműségéből: Persson asszony éppúgy ott található az ismert örebroiak (kända örebroare) között, mint ahogy a Jönköpinghez kötődő ismert személyek (kända personer med anknytning till Jönköping) sorában – lássuk be, sokminden belefér mindkét kategóriába. Az Internet Movie Database ezzel szemben nem bonyolítja túl a problémát, inkább biztosra megy: míg az áttekintésben és a leadban Jönköpinget, addig a mini biográfiában Örebrot jelöli meg a kérdéses esemény helyszíneként.
Természetesen ezek után felmerül két fontos kérdés, úgymint „Nina (Elisabet) Persson szülei vasutasok?” és „Vannak aktuális Last Minute utak Örebroba és Jönköpingbe?” A válaszom mindkét esetben az, hogy fogalmam sincs. Pontosítva: az elsőt nem hiszem, a másodikat nem találtam.
Akkor vajon miként kapcsolódik ez a zűrzavar az Éjszakai átszállóhoz? Vagy másként fogalmazva, Jonnie Cochran Séf bácsi perében elhangzott záróbeszédét idézve: „ennek az egésznek mi köze a most tárgyalás alatt lévő ügyhöz?” A válasz ugyanaz, amit Cochran adott: „Semmi. Hölgyek és Urak, ennek semmi köze az ügyhöz. Miért beszélek Chewbaccaról, amikor egy ember élete forog kockán? Megmondom miért: nem tudom. Ennek nincs értelme.” (Hacsak nem annyi, hogy egyes fotóin Nina Persson nagyfokú hasonlóságot mutat az üzemigazgatóság egyik dolgozójával, aki szintén októberi születésű – igaz, a 34-től még messze jár. De erről bővebben majd folyó hó 18-án.)
2008. október 4., szombat
A nap dolgozója:
CSÁKVÁRI CSABA zajszennyezettség-
kontroller
Az éjszakai átszállásokra 2005-ben érkeztek először nagyszámban olyan járatok, amelyek szükségessé tették e státusz létrehozását - ám mindez utólag derült ki, így az állás betöltésére csak a következő esztendőben lehetett meghívásos pályázatot kiírni. A pozícióval járó feladatok ellátására a legalkalmasabbnak Csákvári Csaba tűnt - és hogy e meglátás mennyire nem volt délibebábozódás, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legutóbbi átszállásokon az eredeti két segédkontoller közül már csak az egyikük részmunkaidős tevékenységére volt szükség.
Csákvári feladatköre igen szerteágazó - ráadásul évről-évre egyre bövül: míg 2006-ban csupán a zajkeltő eszközök hallhatóvátételére, a technika össze- és szétszerelésére (no és fel-le, ki-be cipelésére) kapott megbízást, addig 2008-ban már a hatáskörébe tartozott a különböző járatok igényeinek és tűrőképességének megfelelő apparátus meghatározása és beszerzése, valamint - részben - az apparátus-kezelők és -használók indulatainak kordában tartása is. Az állomást érintő feljelentésekre vonatkozó, nem hivatalos rendőrségi adatok azt támasztják alá, hogy munkáját napról-napra hatékonyabban látta el.
Megjegyzendő, hogy az üzemigazgatóságon való megjelenése óta Csákvári Csaba nem csupán kontollálja a zajt, hanem (kezdetben Chaky, mostanság már Sabazz néven) szennyezi is azzal annak környékét - ám ezt mindig az aurea mediocritas szellemében teszi. Az Éjszakai átszálló történetének szempontjából azonban talán még ennél is fontosabb momentum, hogy 2006-ban csak és kizárólag az ő lélekjelenlétének, valamint szakszerű potitologatásának-csavargatásának volt köszönhető, hogy a Ludditák-vagon nem siklott ki teljesen.
2008. október 3., péntek
Laszt Minit Gíza
Ebben a pillanatban, 2008. október 3-án, déli 12 órakor veszi kezdetét az V. Rácalmási Tökfesztivál - "vigalom, sokadalom, sör, bor, gasztronómia, műsorok, kiállítások" három napon át. A legjelentősebb tény azonban, hogy - hála az Egyesület, valamint a Napfény Nyugdíjasklub tagjainak - felépült a Tökpiramis! "Hogy nekikezdhessünk szeptember 28-án a Tökpiramis építésének - olvasható a faluvédők honlapján -, sok-sok munka előzte meg. Tök termesztése a közösségi tökföldön (szántás, vetés, sokszori kapálás, szüretelés, ki és be szállítás stb.) Az égiek sem voltak mindig velünk. De ez már a múlté. Végre az Építés. Holz-Bau, Vámi László – TÁMOGATÓNK munkája nyomán elkészült a faváz. Önkéntes munkások láncba adogatták a tököket, válogatva melyik polcra melyik kerüljön." És így lassan elkészült a "várva-várt mű".
Ami jó hír egy kárpát-medencei községnek és térségének, hovatovább az Európai Uniónak, annak persze távolabbi vidékeken nem feltétlenül örülnek.
Hufu fényhegyére immár a Tökpiramis árnyéka vetül. Csak egyetlen árulkodó, jelentőségteli adat: míg az ókori világ hét csodájának legrégebbi (és egyetlen fennmaradt) darabjának felépítéséhez a becslések szerint húsz esztendőre volt szükség, addig rácalmási vetélytársa szűk egy hét alatt elkészült! És ha valaki a dunántúli objektumra tekintve egyéb érveket próbálna felhozni a sivatagi mészkőtömb-temető mellett, annak szavaira csak a gyakran ismételt igazsággal válaszolhatunk: nem a méret a lényeg!
Alighanem ezek az utolsó boldog percek Gízában. Ám e perceket töltse inkább mindenki a rácalmási vigaszságokon - a Tökfesztivál csak vasárnapig tart, a Kheopsz-piramis pedig nyilván állni fog még hétfőn is. Sőt, egy közel-keleti úttal érdemes várni a jövő hét elejénél is kicsit tovább, hiszen ezek után az Egyiptomba szóló repülőjegyek, valamint a kairói szállodai szobák ára várhatóan a mélybe zuhan...
2008. október 1., szerda
Egy klasszikus pályaudvar(a)
Az SF1 szóvivője kifejtette: az volt a cél, hogy Violetta Valery és Alfredo Germont tragikus múlt századi szerelmi történetét olyan mai színhelyen mutassák be, ahol az élet normális medrében zajlik, és így az operát fiatalabb nézők számára is közel hozzák.
Az Eva Mei által alakított Violetta és a fiatal Vittorio Grigolo megtestesítette Alfredo egy sör mellett szerettek egymásba az állomás csarnokában, rövid boldogságukat egy pályaudvari presszóban ünnepelték, az Angelo Veccia által énekelt idősebb Germont a kávéházi asztalok között bírta rá a jó útra tért kurtizánt, hogy szakítson fiával, a szerelmesek drámai vitája az állomás központi termében zajlott le és végső szavaikat egy magányos kórházi ágyon váltották, háttérben egy készenlétben álló mentőkocsival. A zürichi operaház zenekara külön emelvényen játszott a nagycsanokban Paolo Carignani karmesteri pálcája alatt, a hangokat elektronikusan közvetítették az énekesekhez.
A hatalmas pályaudvar különböző színhelyein vándorló, még a mozgólépcsőket is igénybe vevő előadást emberek százai - vasutasok, utasok, és az adás hírére érkező operarajongók - figyelték nem egyszer közvetlenül az énekesek mellől. Egy műsorvezető menet közben ismertette a cselekményt. A helyszínen, mint arra a rendezők előre figyelmeztettek, a hang korántsem volt hibátlan és senki sem láthatta az egész előadás minden részletét, viszont a tévénézők hibátlan akusztikai élményt és teljes operát kaptak. Az énekesek mikrofont viseltek, az előadást 16 kamera és 150 mikrofon közvetítette az otthonokba, s az interneten folyamatos háttéradást is továbbítottak.
A pályaudvaron meginterjúvolt nézők (utasok) jó része még sohasem volt operaelőadáson, és örömét fejezte ki, hogy találkozhatott a műfajjal.